Rost rosta

Kilenc novella, 3000 karakter. Ennyit a mennyiségről, nézzük inkább a minőséget!
Ekkora terjedelemben ugyanis nagyon nehéz jót írni. Egyrészt legyen frappáns, valami, ami megragad az emberben, ami felkelti a figyelmét, ugyanakkor az ötlet kifejtésére korlátozott hely áll az író rendelkezésére. Így nagyon nehéz bármi eredetit is a papírra (képernyőre) vetni, mert egyrészt az írásoknál a frissesség nem a "mi"-ben, hanem a "hogyan"-ban rejlik - nem is az írás tárgyában, mintsem az írói szemszögben. Ehhez viszont sokszor kell a hely - lám, már más oldalakon érte olyan kritika ezeket az írásokat, hogy "ezeket már olvashattuk máshol". A másik oldal, hogy ha véletlenül valakinek lenne egy kimondottan új ötlete, ahhoz IS kell hely, hogy megfelelően tálalja az olvasóval, nehogy az "értelmetlen hülyeségként" értékelje. Tehát, semmiképpen nem egyszerű helyzet.
Akkor ennek ellenére találhatunk magunknak a Rostban kedvünkre való, ötletes történeteket? Persze, és a hangsúly sokszor itt is a "hogyan"-on van. A kilenc történet közül - ebben egyetérthetünk az előszóban leírtakkal - egyik sem rossz. Nem is mindegyikük jó azonban, akadnak "elmegy" kategóriások is, amelyeknél így vagy úgy, de hiányérzetem volt. Elkeseredni azonban nem kell, mert arra mindegyik jó volt, hogy kíváncsian várjam a szerző következő művét.
De lássuk akkor a dobogós műveket!
Az aranyérem K. Varga Beáta Bioüzemmód című egypercesét illeti. Persze, persze, a gépek az emberek ellen fordulnak történetet már párszor láthattuk, és még fogjuk is, de erről beszéltem: a novella olyan frappánsan van előadva, hogy azért már mindenképpen kalapemelés jár. Nekem ennél az írásnál volt határozottan Örkény-érzetem, ami nálam speciel jó pont. Humoros, de könnyed, és nem erőltetett. A dolog aktualitásához pedig annyit, hogy angol úriemberek bizony tényleg dolgoznak húsevő órákon.
Az ezüstérmet László Zoltán Levelek a szerkesztőségből kapja. Ez meg az űrlényes-beszivárgós történetek egyik verziója, amiről sajnos nem mondhatok többet (lám, nemcsak írni nehéz ilyen terjedelmű műveket, hanem elemezni is őket - ha nem válogatjuk meg gondosan a szavainkat, lelőjük a csattanót).
SPOILERBEN azonban annyit megjegyeznék, hogy úgy tűnik, manapság kezdünk idegenebbek lenni az idegeneknél (ld. pl. District 9, vagy Battle for Terra, vagy Planet 51). Ami nem is baj... eredetileg Herbert George Wellsnél az idegenek a gyarmatosító angolok (azaz az olvasótábor) tükörképei voltak, és ennek megfelelően "minket" szimbolizáltak... csak később váltak a "más" allegóriává.
A bronzérem pedig Körmendi Ágnes Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is írásának jár. Itt az alapötlet tetszett: a szerző fogja az "Istent játszó tudós" sablonját, és azt forgatja ki. A rendelkezésre álló helyet maximálisan kihasználja, és ötlet szempontjából nálam ez ütött a legnagyobbat - viszont stílus terén az előző két novella jobban tetszett.
Ami a többieket illeti, Miklós Kata Hajnalban Hazafelé novellája is szót érdemel, mert bár az ötletet jó pár disztópiában láthattuk már, mégis, az egész olyan perfektül van előadva a mini-méretben, hogy öröm olvasni: sikerül azt a nyomott hangulatot átadni két oldalon, amihez sokan kétszáz oldalt írnak - a történet mellé.
J. Goldenlane: Ugrás története jópofa, a párbeszéd engem Rejtőre emlékeztetett. Igaz, az rpg.hu-n valaki megjegyezte, hogy ez egy codexes novella elejének átdolgozása, és ez annyiban érződik, hogy valóban egy frappáns felütésnek tűnik, ahol az olvasó várja, hogy "igen, igen, na és hogyan tovább?", de így is működik.
Juhász Viktor: Hajnal hasad írásának a stílusát dicsérem meg, mert mindenképpen jár érte a pont. Ami a történetet illeti, valami nekem még hiányzott. Igaz, én nem is vagyok nagy Lovecraft rajongó, habár a Kadath-történeteit kimondottan szeretem, de a SPOILER "valójában titokban dolgozó emberkék rítusai miatt alakult úgy a történelem, ahogy, és naná, hogy nem olvasták el az apró betűs részt a szeánsz kezdete előtt, mi szerint: vigyázat, az emberiség teljes pusztulását okozhatja" sztori nekem kicsit kevés volt. Talán háromszor ekkora hely kellene, vagy még inkább, egy jó rajzoló, aki megképregényesíti? Mert Juhász Viktor írta A Rádiumember magányossága című zseniális novellát, ami minden képregény-geeknek kötelező, és a külföldi képregényirodalom nagyjai mellett sem kell szégyenkeznie, így afelől kétségem sincs, hogy kicsit nagyobb hellyel, kicsit máshogy tudna ezzel az ötlettel mit kezdeni. De ehhez már a megadott terjedelem kevés.
Hogy megéri-e elolvasni a Rost magazint? Mindenképpen. Már csak azért is, mert negyedóra olvasást vesz igénybe, és nem mellesleg ingyen van. Mindenki nyugodtan szerencsét próbálhat vele, mert ezek mellett a fent említett novellák miatt is megéri. Elolvasni és visszanézni.
Ami pedig a terjedelmet illeti, bízom benne, hogy ahogy szokik rá a nép, úgy fogja Rorimack növelni az adagot, egy tapasztalt díler minden szakértelmével. Emberek, Rostra fel!