A múlt évezred végén a Marvel a csőd szélén állt, amiből egyrészt úgy próbált kilábalni, hogy eladta a karakterei megfilmesítési jogát, másrészt igyekezett szélesíteni olvasói táborát. Az elsőnek köszönhetően kerültek moziba az X-men, Fantasztikus Négyes és Pókember filmek, és emiatt van az is, hogy a Marvel Univerzum hősei szétszóródtak egy sereg stúdió között. A másikat, a szélesebb olvasói kör megszólítását úgy próbálták elérni, hogy elindítottak a "hagyományos" Marvel Univerzum mellett egy olyan brancsot - vagy világot -, ami a kiadó ismert hőseinek a történetét, eredetét meséli el modern közegben. Ez lett az Ultimate Universe, magyarul Újvilág.
Az első, vérfrissítésen átesett szuperhős természetesen a barátságos és közkedvelt Pókember lett, amit pár hónappal később - 2001 februárjában - követett az X-men. Az egész elgondolás mögött az állt, hogy sok új potenciális olvasót távol tart negyven év kontinuitása, és azért nem mer levenni egy képregényt a polcról, mert a történet élvezéséhez tisztában kell lennie minimum az előző húsz számban történtekkel. Így a Marvel fejesei elhatározták, olyan, az eredeti képregényektől független történeteket jelentetnek meg, amikben a Marvel Univerzum krémjét vonultatják fel. Magyarán, az Újvilágot voltaképpen már meglévő képregények modernizált képregény-adaptációjának szánták.
Az eredeti célkitűzés az volt, hogy piacra dobják ezeket a képregényeket, amik segítségével egy egyszerű laikus is megértheti, mi fog meg másokat ezekben a karakterekben, és ha tetszik neki az, amit lát, akkor talán megpróbálkozik az eredetiekkel is. Persze, mindig is benne volt a pakliban, hogyha sikeresek lesznek ezek a füzetek, akkor folytatni fogják őket, csak volt már pár hasonló kísérletük az eltelt években, ami kudarcba fulladt.
De ez már egy másik történet, most inkább nézzük meg, miképpen is teljesít az Újvilág X-men első története, mind önmagában, mind az eredeti csapat hagyatékának fényében. Elvégre, ha jól ellátta a feladatát, akkor olyan képregényt kapunk, amit elolvasva mind a laikusok, mind a megrögzött rajongók elégedetten csettintenek.
Tehát nem kis felelősség nehezedett az író vállára, és talán emiatt volt az, hogy állítólag mind Brian Michael Bendis, mind Brian K. Vaughan visszautasította ezt a lehetőséget - hozzátartozik, hogy Bendis akkoriban bőven elégnek találta az Újvilág Pókembert*, és hogy később mindketten írtak Újvilág X-men történeteket. Így végül Mark Millar vállalta el ezt a feladatot, aki világéletében
Persze, ugyan villámgyorsan pótolta is az elmaradást, de ettől függetlenül nem egy olyan íróra bízták hát az Újvilág X-men útjára bocsátását, aki korábban egy kicsit is konyított a szuperhőscsapathoz. Pedig lehet, hogy nem ártott volna olyasvalakire bízni, aki együtt nőtt fel az eredeti gárdával, és így érti őket, hogy mi az, ami megfogott több ezer embert bennük. Nem felszínes, sebtében utánaolvasott-kijegyzetelt megértésről beszélek, hanem passzív, befogadó, rajongói megértésről.
Azt hiszem, ebből a felvezetésből már érződik, hogy Mark Millar műve nem ütötte meg a mércét. Régi rajongói szemmel még csak a közelében sem járt, de ettől eltekintve sem nevezhető az ő x-menes pályafutása emlékezetesnek. Vagy jónak. Pedig én nem vagyok a fickó ellen, a Superman: Red Son máig az egyik kedvencem, de kedvelem tőle a Marvel Könyvek: Pókember, a Különítmény és a Wolverine: Old Man Logan történeteit is. Nem mintha ezekben az alkotásokban nem lennének meg azok a manírjai, amitől olykor hajlamos vagyok a falra mászni, de ezeket ott képes visszafogni, vagy az ötleteivel ellensúlyozni.
Ezek közé a manírok közé tartozik az, hogy a karakterei sokszor nem tesznek mást, mint pop kulturális utalások tömegével teletűzdelt jópofizásokkal csipkedik-marják egymást, egyébként meg Millar szócsövei. Mindegyikük, és ha valaki esetleg kezdetben nem értene egyet, az is csak azért szólal meg, hogy a másiknak legyen mire fel megmondani a frankót. Ez a jellemükön is látszik, mert mindegyikük cinikus nagydumás, akik olyan erőltetett szövegeket nyomnak le egymás között, hogy attól még Schwarzenegger arca is görcsbe rándulna. Persze, hamár pop kultúra meg a mindnyájunk kedvenc kigyúrt osztrákja, az egyik történetben vele is találkozhatunk, ahol az egyik karakter közli vele, mindegyik filmjét szereti, pedig az újak elég ratyik. És ezzel ki is vette a számból a szót. Ugyanis az Újvilág X-men csakúgy dúskál ebben a manírokban, hogy szinte gyomormérgezést kapunk tőlük.
De kezdjük az elején! A legelső szám legelső lapjain tanúi lehetünk, hogy néhány Őr - a mutánsok levadászására kifejlesztett robot - végez egy maroknyi mutánssal, jó nagy járulékos kárt okozva. Szerencsétlenek teljes valószínűséggel ártatlanok voltak, a média mégis úgy állítja be az egészet, mintha veszélyes terroristákat kaptak volna el. Elvégre "akiket megölünk, azok mind gonoszak és megérdemelték" - ez egy olyan igazolás, aminek sajnos teljesen helye van a valóságban is. Más kérdés, hogy rövid idő alatt több, mint száz mutánssal végeznek, plusz még azzal, aki véletlenül ott volt - még az első számban csak úgy kiemelnek egy buszt, amibe azért vannak egy páran, hogy megsüssék az egészet, egy mutánsért -, mindezt látványosan, a tervezőik meg olyan "ez jó mulatság, férfi munka volt!" hozzáállással zárják az egészet.
Aztán kiderül, hogy pár nappal korábban a Mutánsok Testvérisége felrobbantotta Capitol Hillt, ezután élőadásban vezetőjük, Magneto egy olyan beszédet adott le az emberi faj ellen, amitől Hitler is összeszarta volna magát. "Az ember egy parazita, ami szívja a mutánsok levegőjét, a földjét tapodja, a vizét issza, satöbbi, satöbbi..."
És itt álljunk meg egy percre! Én megértem, hogy be kell mutatni az ifjú generáció számára, hogy ki a gonosz. Azt is elhiszem, hogy Millar - akárcsak volt cimborája, Grant Morrison - az eredeti, hatvanas évekbeli Magnetóhoz nyúlt vissza. Azt is, hogy mind Millar, mind Morrison számára egy kicsit riasztónak hathatott, amikor nem egy X-men rajongó szájából azt hallották, Magnetónak van igaza. Az is igaz, hogy az X-menben a mutánsok már szinte minden kisebbségnek az allegóriái voltak, és Magneto modus operandija - robbantások és utána fanatikus beszéd - az arabokra hajaz, ahogy az amerikaiak mutánsokhoz való hozzáállása is arra emlékeztet az eset után.
Valahogy az egész mégsem kóser. Túlságosan is egyszerű, eltúlzott, primitív szöveg ez ahhoz, hogy Magneto szájából elhangozzék. Egyáltalán az egész konfliktus rögtön eltúlzottnak és hatásvadásznak tűnik, az olyan apróságokról nem beszélve, hogy Magnetóék bandája kereken egy héttel ezelőtt robbantott, az amcsiknak máris ott az Őrhadsereg, tervezőjük, Bolivar Trask pedig arról beszél, hogy mióta az eszét tudja, rettegésben kellett élniük a mutánsoktól. Akkor most hogy is van?
Jó, persze, ne ragadjunk le az első néhány oldalon, hátha árnyalodik a helyzet a később. Láthatjuk, mint szedi össze a prof az X-men tagjait Jean Grey segítségével, akik Bestia, Vihar, Kolosszus, Küklopsz lesz, később kiegészülve Jégemberrel és Rozsomákkal. Ez a szemle egyrészt jó, hogy minden szereplővel kicsit megismerkedhetjünk, másrészt jópofa tisztelgés egy meghatározó X-men szám előtt, ami ugyanezt az eszközt használta (Giant-Size X-men 1). Ja, és itt is találkozhatunk egy-az-egyben az X-men film bárjelenetével, csak Rozsomák helyett Bestiával.
Ami viszont hőseinket illeti, édes Istenem... hol is kezdjem? Vihar itt egy kocsitolvaj, ami valahol stimmelne, mert az eredeti is tolvaj volt fiatalkorában Kairóban... de ezután egy darabig visszatért a népéhez, akik viharistennőként imádták, Xaviernél saját kertje van, amit ápol. Itt csak egy kocsitolvaj. De az eredeti Kolosszus is egyszerre volt kolhozgyerek és művészlélek, egy gyermeklelkű, ártatlan kétajtós szekrény, aki a történetek során szembesült, hogy mind ő, mind a világ jóval bonyolultabb, mint azt elsőre hitte. Az eredeti szembement azzal a klisével, hogy egy orosz csak egy rovottmúltú drabális állat lehet. Itt egy orosz fegyverkereskedő, aki a családjának küldi a pénzt haza, de...
De az emigráns fiatalok csak bűnözők lehetnek? Elég szerencsétlenül jön ki ez önmagában, és bár adná magát, társadalom kritikának itt a nyomát sem látjuk. Emellett, azt hiszem, érezhető egy tendencia karakterizáció terén. Vihart és Kolosszust letudtuk, nézzük a többieket! Bestiának az eredetiben kétségei vannak a külseje miatt, de ezt ellensúlyozza műveltségével és emberiségével. Itt kétségei vannak a külseje miatt. Rozsomák az eredetiben egy vadállat, aki igyekszik megfékezni a benne élő fenevadat, tartja magát becsületkódexéhez és lehet rá számítani. Itt egy vadállat, nem kicsit, de nagyon. A régi karakterek közül egyedül talán Jean Grey járt jól, aki itt lazább lett... de az a helyzet, hogy ő Küklopsszal a Marvel Univerzum legszürkébb párosa, szóval, az eredetinél bármi jobb. Még a semmi is. Millar tehát nem újraértelmezte a karaktereket, semmint inkább leegyszerűsítette, visszabutította őket. Lehet, hogy az érzőszívű fenevad egy klisé, de az érzéketlen fenevad egy még nagyobb.
Mielőtt azonban feltűnne Rozsomák, a csapat kimenti a Jégembert az Őrök karmaiból, akik végeznének a 15 éves sráccal, meg azzal, aki közéjük és prédájuk közé áll, ha az X-men el nem intézné őket mindegy szálig. Hogy aztán persze az emberek őket lincseljék meg, kábé abban a hangulatban, amit legutóbb a Gyalog-galopp boszorkányégetésénél láttam. Apuka a vállára ülteti fiacskáját, az meg hozzávág egy üveget Jégember fejéhez, akinek felreped a feje, de előkerülnek hamar a pisztolyok és a husángok. Én nem tudom, ha egyszerű emberként szuperképességgel rendelkező fiatalok és óriásrobotok harcába kerülnék, azonnal elhúznám a csíkot. Talán megsem állnék Floridáig. Ezek meg ehelyett pisztollyal és husánggal támadnak azokra a fiatalokra, akik a szemük előtt rendeztek le egy flotta panelház méretű androidot, lézersugárral, meg mindennel. Szóljak Washingtonnak, hogy hasztalan verte el adózók milliárdjait a projektre, mert egy csapat proli képes ízekre szedni egy acélembert, aki "gyémántokat morzsol szét a kezével"? Ha nem vigyáznak, ezek megeszik Magnetót reggelire...
Aki amúgy fel is figyel az esetre, rájön, hogy Xavier áll az eset mögött, és ráküldi legjobb gyilkosát, Rozsomákot, hogy végezzen vele. Amivel csak ott a hiba, hogy elméletileg eddig modernizálásról beszéltünk, nem nagy átértelmezésekről. Tegyük fel, hogy valaki nem olvasta a képregényeket korábban, csak a filmet látta, mint Millar. Nos, akkor feltűnik neki, hogy:
a) Rozsomák ott a fenébe kívánta az egész konfliktust, és tiszta szívből gyűlölte Magnetót, akit álszent féregnek tartott.
b) Magneto ugyan félre akarta állítani Charlest, de soha nem ennyire szívtelenül. Sőt, Sir Ian McKellen Magnetójában volt egy csendes tekintély, ami még félelmetesebbé tette a karaktert.
Nem kellene összezavarni azokat, akik a film miatt kezdtek el érdeklődni a karakterek iránt, pláne, ha ezek olyan húzások, amik szembemennek az eredeti karakterizációval is.
Ami Rozsomákot illeti, aki látta a filmet, vagy ismeri a képregényt, vagy csak ránézett bármelyik címlapra a korábbi évtized X-men kiadványaiból, tudja, hogy Logan a csapat tagja. Tehát 99.9%, hogy itt is az lesz a történet végére... és tényleg. Az, hogy ez a szerep minden szempontból mennyire karakteridegen tőle, az egy dolog, végül is Millar szabad kezet kapott... csak sajnos semmit nem kezd az ebből fakadó lehetőségekkel, így igazán feszültség sincs a báránybőrbe bújt farkas miatt. Egy abszolút felesleges húzás, mert ráadásul azért áll át Xavierékhez, mert el kezd hinni az igazukban. Ezt csak így, minden valódi előkészítés nélkül. És mivel Millar elég töményen adagolja a cinizmust, ez a megoldás egyszerűen lusta, és ez érződik rajta. Nem hittem volna, hogy ezt mondom, de ha az egész mögött hamvas naivitás állna, azt inkább meg tudnám bocsátani.
Persze, egyáltalán az is rejtély, hogy amikor Rozsomák pislogás nélkül, alpári beszólások tömkelegével végez a csapattagjaival egy szimulátoron, akkor mindenki miért csak jókedvűen mosolyog és jópofizik, ahelyett, hogy cellába dobnák ezt az eszelőst.
De hamár eszelősség, a pálmát Magneto viszi, ami szomorú. Mert mi is az, ami megfogott minket az eredeti és a film Magnetójában? Hogy ha nem is értettünk egyet vele vagy a módszereiben, megértettük, mi mozgatta. Gyerekként megjárta Auschwitzot. Egy ideig jó barátok voltak Xavierrel, míg útjuk külön nem vált. A legtöbb inkarnációjában az emberek lépnek a tyúkszemére, egy karizmatikus, manipulatív úriember, aki remekül tudja forgatni a szavakat, és elég ellentmondásos kapcsolata van a gyermekeivel.
Magneto itt maga kezdeményezi a háborút. Ő nyomorította meg Xaviert, és csak azért alszik nyugtalanul éjszaka, mert nem tudta megölni azt a "kriplit". Nem csinál nagy ügyet abból, hogy maga körül mindenkit beáldozható gyalognak tart. Amikor Xavier merényletének érdekében feldobja Rozsomákot a helyi követőivel együtt, leidiótázza a többieket, amiért azok nem tételezték volna fel ezt róla. Fiát, Higanyszált folyamatosan megalázza. Nem a mutánsok megvédése a célja, hanem az emberek kiirtása. Nem rendelkezik az eredeti tragikus eredettörténetével. Van utalás rá, hogy egy ideig rendszeresen evett emberhúst. Az első számban végez egy arab terroristával, mert az kudarcot vallott a rábízott feladatban. Emellett, az eredetihez képest meglehetősen pitiáner: ő a Mágnesesség Ura, egy rakás szuperképességekkel bíró követővel, és a nagy leszámolást leszámítva bombákra meg videóadásokra meg fontos emberek túszul ejtésére hagyatkozik?
Az eredeti egyszerűen felvonult volna a seregével, spontán széjjelkapva a fél várost. De az eredeti nem végzett volna a barátjával, ha van más lehetősége, ellenben inkább meghalt volna, semmint beismerje, hogy Xaviernek van igaza. Itt nyílt adásban végezné ki Charlest, hogy példát statuáljon, mert elborzasztja, hogy van mutáns, aki békében akar élni az emberekkel. Aztán amikor vesztésre áll, megpróbálja aktiválni a világ összes atomrakétáját... amikor pedig ebben sikerül megállítani, el kezd könyörögni Charleshoz, hogyha életben hagyja, arra gondol, amire Xavier akar. Az eredeti Magneto egy, a hagyományos szuperhősök világában összetett ellenfél volt, az itteninek ott a hátán egy cetli: "Konosz vatyok, rúkj belém!"
Persze, értem én, mit akar vele mondani Millar, hogy a pitiáner robbantgatásaival miért ad indokot az USA Őr-programjára. Mert vannak olyan "vezetők", akik akarattal, tudatosan nehezítik meg a saját fajtájuk sorsát, megfosztva őket rengeteg lehetőségtől, hogy végén egyedül őket tudják csak választani. Nem akarják ők ám valójában megoldani a népük problémáját, akármit is állítsanak, inkább eszkalálják, hogy minél tovább, minél inkább ők lehessenek a Janik.
Az is igaz, hogy alapvető emberi tulajdonság az a korlátoltság, hogy inkább alles zusammen elítélünk egy teljes csoportot - nem pedig csak azokat a személyeket ebből a csoportból, akik ezt kiérdemelték -, aztán meg ha emiatt egyre nő a feszültség a csoportok között, akkor csak igazolva érezzük magunkat. Mégis, Millar csak a szélsőségeket ismeri, holott ez az a téma, ahol - a későbbi íróknál elő is kerülő - visszafogottságra igen is szükség van. Mert társadalmi súrlódások mindig is lesznek, de ez nem jelenti azt, hogy ne kellene küzdenünk ellenük - ahogy félreértések is lesznek mindig mikroszinten, mégis küzdünk ezek elkerüléséért. Mindig lesznek emberek, minden oldalon, akik szeretnék enyhíteni ezeket a súrlódásokat, vagy akik, ha nem is érzik az adott témában megszólítva magukat, emberként viszonyulnak az előttük álló személyhez, akárhova is tartozzon.
Igen, akad számtalan példa a valóságban arra, amikor az emberek hihetetlenül kicsinyesen, felelőtlenül és ostobán viselkednek. De egyrészt a valóságban nemcsak ez van, másrészt a valóságon senki nem kérheti számon a realizmust. Az író munkája pedig már csak azért is nehéz, mert sokszor egyszerre kell írnia arról, hogy milyen a világ, és milyen lehetne. Pont ilyen téma ez is. Mert lehet, hogy az eredeti Magneto háttere elsőre túlbonyolítottnak és mismásolónak tűnik - de nem pont az öreg által tanultuk meg kiskölykökként, hogy a másik oldalon állók sem velejéig romlott gonoszok, hanem emberek, akik hisznek a saját igazukban, és ugyanúgy lehetnek erényeik és hibáik, mint nekünk? Nem az X-men csapattagjai által tanultuk meg, hogy a felszín alatt sokkal több rejtőzhet? Nem ezek voltak azok a kulcsfontosságú dolgok, amik miatt el kezdtünk gondolkodni azon, hogy talán nem nálunk van a Szent Grál, és hogy néha magunkba kell szállnunk? Nem ez a hozzáállás volt az, amiben akkor is ott volt az X-men mondanivalója, amikor huszadjára is űrlények, dinók és démonok ellen küzdöttek?
Persze, az Újvilág X-men kinti pártfogói pont erre érveltek, hogy végre, nincsenek benne ilyen felesleges elemek - de mivel az alapkoncepció ez volt, ezért hadd ne essek már hanyatt ettől. Különösen, mert Magneto itt is először a Vadföldön rendezkedik be, amelyet dinoszauruszok lakják. Miért? Jópofa elem ez az eredetiben, és én nagy dinóbolond vagyok, de hamár a hihetőség volt az egész sorozat lényege, akkor ne küzdjenek T-rexek a háttérben, csakúgy, minden magyarázat nélkül.
Ugyanígy problémásnak érzem, hogy hamár Millar érthető okokból nem tartotta magát az eredeti felálláshoz X-ek terén, hanem Angyalt Viharra, Kolosszusra és Rozsomákra cserélte, akkor a Testvériség eredeti felállása édeskevés, ráadásul hangulatilag is kontrasztot jelent, hogy az egyik modernkori felállás, a másik ezüstkori. De nyugodt szívvel lehetett volna így Haspók helyett Buldózert, Rejtélyt és Kardfogút berakni. Ugyanígy én nem Rozsomákot tettem volna meg téglának, hanem például Vadócot. Vagy Gambitot. Vagy Emma Frostot. De leginkább Vadócot, akinek ez a karaktere szerves részéhez tartozik, szemben Rozsomákkal. Igen, elismerem, ez szőrszálhasogatásnak tűnhet, amíg bele nem gondolunk, hogy az egészet eredetileg kapunak szánták az eredeti képregényekhez. De ezeket lenyelném én, ha az eredeti működne.
Ezzel szemben azt valahogy egy kicsit prosztónak tartom, hogy a közismerten római katolikus horvátokat - akik sok minden mellett a múltban ezért is különböztek össze az ortodox szerbekkel, és bár nem ez a lényeg, de az ilyenek miatt illene tudni ezt - turbános efendikként ábrázolja a képregény, akik tusken raidereket megszégyenítő lelkesedéssel lövöldöznek a levegőbe. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a történelem során a horvátok nem egyszer küzdöttek meg az Ottomán Birodalommal... nos, ez az ábrázolás elég nagy bunkóság. Olyan rohadt nagy dolog lett volna csak egy kicsit utánajárni? Igen, amikor az X-men WASP karakterekből átváltott egy színes nemzetközi csapatba, akkor is tele voltak sztereotípiákkal - amik az évek során azért csiszolódtak -, de ott elhittem, hogy az alkotók felcsaptak egy könyvet. Itt ez nincs meg.
Jó, persze én itt alázom a képregényt, amikor azért vannak pozitív tulajdonságai is. Például, hogy akciódús és igyekszik epikus lenni. De sajnos nemcsak az írás, de sokszor a rajz sincs a topon. Például amikor a negyedik számban Vihar térdelve nézz Magnetóra, akkor nemcsak, hogy szétesik az arca, mint Michael Jacksonnak, de nem is a Mágnesesség Urára tekint, no, nem is ránk, olvasókra - hanem a mögöttünk álló zsiráfra. Vagy amikor Magneto autót ejtene az elnökre, annak az egyik panel alapján méretekre el kellene hibáznia. Persze, nem ezért éli túl Bush, hanem mert Xavier szétszedi a telekinetikus erejével - említettem már, hogy itt a profnak olyanja is van? Hát, erről Millar is megfeledkezik, pontosabban készpénznek veszi, hogy aki telepata, az tárgyakat is mozgat az akaratával - más kérdés, hogy erről sehol máshol nincs szó.
Szóval, vannak itt apróságok, amikbe bele tudunk kötni ha ismerjük az eredetit, ha nem ismerjük az eredetit, és sajnos, ha ezeket lenyeljük, akkor vannak itt nagyobb problémák is. Például, a professzornak itt annyira nincsenek gátlásai, hogy a kúriáján dolgozó emberek agyát átmossa, ahogy ezt tenné Küklopsszal is, amikor az meg akarja beszélni a kételyeit - már ez elég rázós, de mindegy -, az azonban nem jut eszébe, hogy belenyúljon Traskék fejébe, és leállítsa az Őr-programot? Számtalan mutáns hal meg emiatt, és igazából senkit nem érdekel. Amikor a kormány rájön, vannak jóarc mutánsok is, akkor nem kér elnézést a pusztítások miatt (egyáltalán, ilyen jellegű pusztításnak, ilyen "hát osztán" félváll hozzáállással Bushék sem tették ki az amerikai népet, de még a XX. század diktatúrái sem tették ki ennyire a kirakatba a szennyesüket - és sem az amerikai nép, sem az ENSZ nem küld feléjük egy ejnyebejnyét!) - hanem amolyan "csókolom, hát miért nem teccetek korábban mondani, le van tudva az egész!" hozzáállást tanúsítanak.
Persze, előtte még azért egy utolsót mulatva ráküldik az Őröket Magnetóékra. Amik acélból vannak... ki lehet találni, miért hülye ötlet ez, vagy megkérjem a kölyköket a Klónok támadásából, hogy magyarázzák el? Én nem tudom, nem vagyok oda a népirtás ilyen slendrián kezeléséért, de akkor már egy atomrakéta nem volt a közelben?
Mert az sem világos, hogy miért olyan természetes, hogy a mutánsokat csak lelőni lehet? A kormány egyszer sem hozza fel a regisztrációt, vagy akár a fogolytáborokat, mint alternatívákat, nem, a saját állampolgárait azonnali hatállyal, az utcán kivégzi, azokkal együtt, akik csak véletlenül arra jártak. És senki nem emeli fel a hangját ez ellen a megoldás ellen? Úgy értem, senki? A professzor szerint is teljesen természetes reakció, az utca embere a mutánsokat teszi felelőssé, és...
És én tudom, hogy vannak borzalmak a való életben is, de azért ez akkor is meredek. Mert a kényuralmak ennél rafináltabban adagolják az információt a nagyvilágnak, a demokráciákban pedig ez a hozzáállás tarthatatlan lenne. Kábé olyan, mintha az amcsi kormány napalmot szórt volna azokra a körzetekre, amelyet kicsit nagyobb számban laktak arabok. Igen, voltak konfliktusok, és volt igazságtalanság, és voltak ennek áldozatai, ezt nem szabad elfelednünk... de pont ezért érdemelnénk meg többet olcsó és felületes hatásvadászatnál.
És Millar első hat száma - ami A holnap népe címet viseli - még a történetvonulata csúcsának számít. Ezután kapunk ellenfeleket, akik - meglepetés - velejéig romlottak mind. Jobban, mint Magneto, aki, amikor visszatér, erre rákontráz. Basszus, csak mond valamit, hogy amikor Chuck Austen, a szuperhősös képregényke Anti-Krisztusa két szám erejéig átvette az akkor kórházban gyengélkedő Millartól a stafétát, mintha még emelkedett is volna a színvonal - pedig az ipsét a nagyobb nevektől már régóta eltiltották.
Az egésznek pedig ad egy külön színezetet Millar egyik nyilatkozata, hogy azért fordult ilyen hatásvadász eszközökhöz, mert ő tiszteli a fiatalokat, és Buffy-t tartja a követendő példának, nem a dedós Cartoon Networköt. Hogy is mondta?
"Nem a Cartoon Network a követendő példa ezeknél a történeteknél, hanem a Buffy... ugyan a szuperhős képregények fiataloknak szólnak, de mégsem öt éveseknek írjuk őket."
Nos, erre csak néhány dolgot mondanék. Egyik, hogy olvastam én ám Whedontól, és bár a beszólásokon érződik, hogy Millar tényleg őt tarthatta a követendő példának, azonban míg ő görcsöl, addig Whedon csuklóból képes ezt természetesen szállítani. A másik, hogy a Cartoon Network azért az Újvilág X-mennél jóval nívósabb szórakoztatást tett le az asztalra már korábban is, arról nem beszélve, hogy az interjú ideje alatt már javában ment a Szamuráj Jack, ami minden szempontból keresztben lenyeli ezt a képregényt.
De hamár itt tartunk, nincs egy olyan X-men történet vagy adaptáció, ami valamilyen szempontból nem nyomná le Millar változatát. Kaput szeretnél az X-men világára? Nézd meg a filmeket, vagy, ha kicsit hűbb interpretációt szeretnél, nézd meg a Wolverine and the X-men rajzfilmet! Olyat szeretnél, ami mutánsok és emberek konfliktusáról szól? Olvasd el Morrison Új X-menét! Könnyed X-ment szeretnél olvasni? Olvasd el Whedon Astonishing X-menét! Fiatal tini vagy, és ilyen témájú változatot szeretnél? Nézd az X-men: Evolúció rajzfilmet... hibái ellenére azért jobban megszólítja a fiatalokat annál, minthogy a srácoknak kecskeszakálla van, és néha kirakják a diszkószőrt. Vagy ugord át Millart, és kezd Bendistől... a második történetével inkább, az első Rozsomákról, meg Pókemberről és Fenegyerekről szól.
Száz szónak is egy a vége, Millar Újvilág X-menje nemhogy az idő próbáját nem állta ki, nemhogy vannak nála jobb kapuk, de a még amúgy feszes történet is szétesik, mire a hűtőhöz érünk. Akadnak olyan történetek, mint Morrison All-Star Supermanje, ami tökéletes kezdőpont... ennél viszont azt sem mondhatom, hogy lapozzunk. Mert voltaképpen már rég megtették mások.
*Lábjegyzet: magyarul az Ultimate Spider-Man-t sosem fordították Újvilág Pókembernek, mert másik kiadónál jelent meg, aki a Csodálatos Pókember vol. 2-jeként adta ki hazánkban... azonban mivel mégis csak arról beszélünk, és mivel az egy külön történet, miért is nem az lett a címe, ezért a cikkemben így hivatkozok rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése