Superman rajzfilmsorozat

Kikerült a cikkem a Bruce Timm-féle Superman rajzfilmsorozatról az SFmagra! Mint mindig, most is jó olvasást! :)

Random ajánlók

Mindjárt vége az évnek, és nem kevés olyan olvasmány- vagy filmélményben volt részem, amire fel kellett hívnom a nagybecsű figyelmét... és olyan is akad, amikre fel kellett volna, de egyszerűen nem volt időm és energiám. Következzen néhány rövid ismertető az alkotásokról, amikről mindenképpen hírt kell adnom, mert megérdemlik.

Kate Elliott: King's Dragon

Bár már korábban is hallottam Kate Elliott, alias Alis A. Rasmunsen fantasysorozatáról, mégis tapsi kollégám keltette fel igazán az érdeklődésemet az egyik cikkével. Adott egy középkori Európa, ami néhány kivételtől eltekintve akár a mi történelmünk részét is képezhetné...
Csak a mi Európánkat nem dúlták acélember-sárkánykorcs-viking seregek...
Csak a mi Európánkat nem hatotta át a mágia, ahol csodák, szentek, alvó legendák és alkimista varázslatok tényleg előfordultak...
Csak a mi Európánk háborúit nem fordították meg igába hajtott mitikus szörnyek...
Csak a mi Európánkra nem akartak visszatérni leginkább aztékokra hajazó tündérek...
És, főleg, a mi Európánk nem volt ennyire kiegyensúlyozott nemi szerepek terén (mégha arról cikkek íródnak, hogy azért nem is volt olyan szélsőséges, mint ahogy azt sok sötét és mocskos fantasyben olvashatjuk): például nők bármilyen egyházi posztot betölthetnek, és az emberek imáikba az Úrnőt és az Urat foglalják.
Ez persze nem azt jelenti, hogy minden nőnek móka és kacagás lenne az élete: az egyik nézőpont karakter, Liath, egy alkimista leánya, aki hamar egy kívül kimondottan jóképű, belső szépségek terén azonban komoly kihívásokkal küszködő pap, Hugh rabszolgája lesz. Elliott hihetetlenül jól ábrázolja az "erőszakos fiúbarátot", aki észre sem veszi, milyen féregmódon bánik kedvesével (elvégre csak azért viselkedik vele úgy, mert hát ő nem hagy más választást), szerencsére azonban Liath ki tud szabadulni Hugh markából, mégha ez lelkileg egy kicsit nehezebb is, és az események hatására képtelen megbízni másokban. Szerencsére ott van barátnője, Hanna, akire minden naivitása ellenére számíthat (amibe beletartozik a Hugh iránt érzett vonzalom is).
A másik nézőpont karakter Alain, aki egy v1-es parasztfiú, jó szívvel és titokzatos örökséggel. Liath markánsabb lett, ellenben Alain egyszerű jóindulata kiválóan ellensúlyozza a leány őrlődését - ha véletlen ketten összekerülnének, simán kijöhetne belőlük Frodó és Samu ellentétes nemű párosa.
A regény felétől egy harmadik nézőpontkaraktert is kapunk egy papnő - és nem apáca - személyében. Hamár nemek kérdése, akkor érdekes, hogy míg az egyik negatív karakter Hugh, a másik Sabella, a király féltestvére, és tanácsadó püspöke, Antonia.
Mindenképpen ajánlom, főleg azoknak, akiknek bejött Tad Williams és Robin Hobb stílusa.

A hobbit: Váratlan utazás

Töredelmesen bevallom, amikor meghallottam, hogy három részesre dúsítják fel Tolkien egy, vékony kötetben elmesélt regényét, igencsak szkeptikus lettem. Azonban a végeredmény mégis csak működik: A gyűrűk uránál meseszerűbb, mégis érezhetően ugyanabban a világban játszódik, és megőriztek számtalan olyan elemet, amit örültem, hogy nem hagynak ki, és nem győztem elégedetten bólogatni. Martin Freemant kimondottan kedveltem Zsákos Bilbóként, jó volt Ian McKellent is viszont látni - és kapunk egy hiteles magyarázatot is, miért segíti a törpéket, ami nem írja át a történetet, mert nagyon adja magát -, emellett a törpök között is akad eltalált karakter. Míg a barlangi trollnál féltem, hogy ezzel a dizájnnal hogy lesz hiteles A hobbit három személyiséggel bíró melákja, itt ezt minden változtatás nélkül elfogadhatóan tálalják. Jól sikerült a Koboldkirály is, Radagast ugyan kicsit határeset, de minden hibája ellenére engem megvett egy jelenetnél. Aki érdekes, az Gollam, mert az ő jelenete nagyon eltalált, Andy Serkis odateszi magát, a regényben azonban egy kicsit mégis erőteljesebbnek érződött a jelenete, talán pont azért, mert még semmit nem tudtunk róla. Azt is alig, hogy néz ki. És persze a Misty Mountain dal is kötelező ezután geekes sörözéseknél.

Rontó Ralph

Mindenképpen az év egyik legkedvesebb filmélménye, márpedig filmek terén a 2012-es év erősnek számít, elég, ha szórakoztató fronton csak a Bosszúállókra vagy a fentebb említett Jackson alkotásra gondolunk. A Rontó Ralph ezek mellett is szépen teljesít, és ezt nem csak annak köszönheti, hogy elég hálás a témája geek körökben, hanem annak, hogy erős, friss története van, és még azok számára is szolgál meglepetéseket, akik az összes "rosszfiú, aki jófiú akar lenni" ötletre alapuló animációs filmet látták. A címszereplő melák - akinek persze rohadt nagy szíve van, de ezt már az első perctől fogva tudjuk - és a szintén bizonyítani akaró számítógépes baki fivér-húgi kapcsolata remekül működik, a mellékszereplők szerethetőek, a történet fordulatait jó helyen, jó erővel kapjuk, és ezek mellé társul még egy erőteljes gonosz is. Csupa szív alkotás, amiből az észt sem spórolták ki.

Kellemes Karácsonyt Minden Kedves Olvasómnak!

Még pedig ezzel a linkkel, daloló sündisznókkal, itt, ni.

Az újranézett Gyűrűk Ura

A hobbit örömére Lőrinczy Judit újranézte Peter Jackson korábbi filmtrilógiáját, és le is írta a véleményét róla. Én pedig márcsak azért is beidézem, mert szinte teljesen egyetértek vele, másrészt meg iskolapéldája egy jó ismertetőnek!

2012-es SFmag ajánlók

Lassan véget ér a 2012-es év - és vele talán az egész világ is, bár van egy sejtésem, hogy mégsem -, így az SFmagon összeszedtük azokat az idei műveket, melyekre érdemes emlékezni. Többnyire olvasmányélményekről van benne szó, de én hoztam példát regényre, képregényre, filmre, illetve jolly jokerként egy tavalyi regényre, melyhez idén volt szerencsém.

Hobbitvárás

Közeledik A hobbit film, így hát az SFmag alkotógárdája - köztük jómagam - sorra vettük elvárásainkat és aggályainkat. Jó olvasást hozzá!

Hollóhírek Easterosról

A cím ellenére az eset sajnos megtörtént és szót érdemel. Történt ugyanis, hogy a magyar vezetőség úgy gondolta, hogy 10.000 fős keret szám államilag finanszírozottra doszt elég. Most említhetném azt, hogy pár éve, amikor az MSZP akarta a tandíjat befizetni, akkor ez felháborító volt, de ezen már túl vagyunk - akkor is, ha a Facebookon rendre azért kapok lejáratást Bajnairól, mert hogy feledékeny magyarként emlékeztetni kell. Köszönöm, jó az emlékezőtehetségem.

Azonban ez egy dolog. Viszont van itt ez a Balog Zoli, aki azt találta mondani kereken, hogy:

tehetséges gyermekek felemelkedését legtöbbször nem a szegénység, hanem maguk a szülők akadályozzák.

Illetve:

A miniszter szerint ugyanis az elmúlt időszakban elterjedt az a mentalitás, hogy az oktatás-nevelés egy szolgáltatás, ahol az elégedetlen vevő számonkérőleg lép fel. Márpedig mint kiemelte, a oktatás-nevelés nem szolgáltatás, hanem szolgálat.

Namármost, nem véletlen, hogy ez a kettő így együtt szerepel, ugyanis nagyon jól rávilágít a kormánybéliek mentalitására, akik képesek bárkinek beszólni, miután azokat a padlóra rúgták. És nem mellesleg ezért is adtam a bejegyzésnek azt a címet, amit.

Ugyanis mocsok sötét középkori gondolkodásról árulkodik. Tudjátok, amikor a lovag azért volt lovagias, udvarias, meg mit tudom én, amiért az volt, aki, nem azért, amit tett. És amikor a paraszt ugyanezért volt lelki fertő és a hét főbűn orvosi esete, mert hát a lelkem paraszt volt, és akármit is tehetett, paraszt marad, ő tehet róla. Ha nem érdemelné meg, a Jóisten nem teremtette volna parasztnak. Azt hiszem, ezért is lehet menő Horthy fehér lovon, mert ő is a soha nem volt régmúltat akarta visszahozni.

Az elmúlt időszakban igencsak elterjedt az a mentalitás bizonyos körökben, hogy az istenadta, sehonnai nép azért emeli fel a hangját, mert hát hálátlan, gyarló csürhe. Akiket bármikor, bárhogy lehet cseszegetni, és ha van egy kis eszük, akkor befogják a szájukat. Saját maguknak köszönhetik, hogy ott vannak, ahol. Becsülték volna meg magukat, de így arra nem méltók, hogy megcsókolják az urak lába nyomát.

Meg hát ugye az igazi magyar mégis csak az urakból áll, meg esetleg azokból, akiknek lehull valami az asztalról, és hé, hát valójában a Hofi Géza sem az egyik legnagyobb magyar komikus volt, hanem "egy fajtajelleges, magyargyűlölő askenázi zsidó". (Bárcsak ez is egy fantasyből lenne!)

Azt hiszem, ideje véget vetni ennek, meg annak, hogy ez azért van, mert a főúr a keresztény igét terjeszti a hitetlenek között, és így voltaképpen a mi üdvünkért harcol. Sőt, a vitriolból is elég már, részükről, részemről, beszéljünk őszintén, nyíltan.

Na szóval, van az a rész, hogy "egy szolgáltatás, ahol az elégedetlen vevő számonkérőleg lép fel". Igen, tetszik vagy sem, erről szól a demokrácia. Mi fizetjük az adót, meg négyévente meghallgatjuk, hogy mit kínálnak nekünk, aztán az alapján döntünk. Ezek alapján igen is van beleszólásunk. Erről szól az egész. Oktassak ki egy politikust, akinek ez a hivatása?

De ha erre az a válasz, hogy "én vagyok a hatalmasabb", nos, úgy a hasonlatnál maradva továbbra is megvan a lehetőségem, hogy szolgáltatót váltsak. Mondjuk elhúzok egy országba, ahol a magas adóért cserébe nem egy csizmát kapok a pofámba, hogy annyi jogom van, amennyit a főúr jónak lát. Ahol mondjuk jó kimenni az utcára, mert nem azt látja az ember, hogy mindenkit felfal a frusztráció.

Aztán persze lehet azzal jönni, hogy az ilyen az nem magyar. De igazából ez a retorika is unalmas már, és olyan, mint amikor egy cég túl sok erőt és energiát öl a termékük reklámkampányába, amiben az van, hogy a terméket használók azok az atyaúristenek, míg a nem használók bolondok, mert minden más gané, ki sem kell próbálni. Csak aztán mikor házhoz szállítják, és kiderül, hogy az még annyit sem ér, mert minden pénzt a reklámkampányba öltek... nos, a legtöbb felhasználót nem lehet hülyíteni hosszú távon.

Tévedés ne essék, szeretném, ha a hazaszeretetnek lenne egy romantikája, de nehéz úgy, hogy a vezetőktől az ember nagyon sok cinizmust érez. Meg azt, hogy a gyakorlatban nem működik, hogy azt érezzük, nem jó otthon, máshol meg igen.

És persze lehet mindig másokat hibáztatni. Lehet mindig IMF-fel, Gyurcsánnyal, Bajnaival, elmúlt nyolc évvel, tanárok bohócforradalmával, romkocsmák árnyában ülő diákokkal, gyereküknek gonoszmód keresztbe tevő szülőkkel, meg hanyatló Nyugattal jönni, csak lassan ott tartunk, hogy mindenki szar körülöttünk, és ezt tudattuk is velük. Akkor valójában kik is azok az "ők", és kikből is áll az a "mi"? Kik azok, akiket meg akarunk győzni, hogy "mi" vagyunk a jók és "ők" a rosszak? Kikből is áll a haza?

Merthogy van választásunk. Mindig van választásunk, mindig lesz. És ha máshogy nem megy, hát máshol. Lehet persze csodálkozni, meg lehet hálátlanságról dohogni, meg ragaszkodni ahhoz, hogy nektek van szükségetek rám, nem fordítva, meg hogy Isten tette fejünkre a koronát, nem a nép. De ez nem fog megálljt parancsolni a kiáramló fiataloknak. És ezen nem fog változtatni az a retorika, hogy ők a hibásak, ellenkezőleg, csak felgyorsítja.

Megtörtént az, amiről a választások előtt nem hittem, hogy megfog. Cersei Lannister és udvartartása irányít minket. Persze, lehet, hogy még mindig túl rózsásan látom a helyzetet...

Itt a december...

...tele ünnepekkel! :) Reméljük, mindenkinek kellemesen fog telni!