Az egyszeri sci-fi geekben, aki A Mars hercegnőjén nőtt fel, joggal merül fel a kérdés: Mi a franc van? Töredelmesen bevallom, nekem csak a szóban forgó sorozat első száma van meg, a többit még nem pótoltam. De! De már a felvetés is alapjában véve abszurd. Miért is?
Mert Burroughs marslakói szempontjából még a címlapon virító Dejah Thoris is túlöltözött lenne. Ugyanis Burroughs marslakói ékszereken illetve egy övön kívül - melyen a felszerelésüket hordják - nem viselnek semmit. Meztelenek.
Idézek A Mars hercegnője 1990-es magyar kiadásból, amit Kádár Tamás fordított:
" - Ha ilyen jól ismered a földi dolgokat - kérdeztem -, hogyan lehetséges, hogy nem veszed észre a hasonlóságot köztem és a bolygó lakói között?
Ismét elmosolyodott, mint mikor elnézően mosolygunk egy állhatatos gyermek kérdésein.
- Úgy, John Carter - felelte - , hogy szinte minden bolygó és csillag, melynek Barsoomhoz hasonló légköre van, az állati életnek hozzám és hozzád hasonló formáit mutatja, továbbá a földi emberek szinte kivétel nélkül csúnya ruhadarabokkal borítják testüket, fejükön pedig ronda szerkezetet viselnek, melynek célját még nem sikerült kiderítenünk. Téged viszont minden elcsúfítás nélkül, teljesen ruhátlanul találtak a thark harcosok. Az, hogy nem viseltél díszeket, erőteljesen bizonyítja nem barsoomi származásodat, viszont a groteszk ruhák hiánya kétségessé teszi, hogy a Földről jöttél." (93. oldal)
A regény 1912-ben íródott, és a marslakók meztelenségét meglehetősen úriemberi módon ábrázolja: egyszerűen a fentieknek megfelelő módon közli, hogy nem viselnek ruhát, és a többit a képzeletre bízza. Nem kezd bele szaftos részletekbe, és számtalan ponyvával szemben nem is érezzük azt, hogy egy olyan fickó a narrátor, aki ezzel a művel akarja felvetetni magát a NO MA'AM klubba (amúgy kipróbáltam, nem sikerült).
Viszont attól az eredetiben még nem kevés érzékiség van. Továbbmegyek, ez a ciklus egyik vonzerejének a része, egy olyan világot tár a fiatal olvasók elé, ahol nem köti őket számtalan elvárás, ami számukra mesterkéltnek hat. Igen, vágykielégítés, de a vágykielégítés nem példanélküli a szórakoztató irodalomban.
De akárhogy is, a lényeg a következő: Edgar Rice Burroughs ilyennek ábrázolta a barsoomiakat. Ez a világ mellesleg nem egy híres amerikai művészt ihletett meg. Frazetta, Vallejo, Whelan, Jusko. Mind Burroughs leírásának megfelelően ábrázolták a marsbélieket, bár ők egy kicsit felöltöztették a hősöket - de attól még ugyanott vannak, mint a szóban forgó kiadó. És nekik van igazuk.
Az már csak érdekes adalék, hogy Frank Cho, a jungle girlök és a pin-upok koronázatlan királya egyszer szeretett volna útjára indítani egy olyan adaptációsorozatot, amit ő rajzol, és ami az előző úriemberekkel szemben maximálisan hű Burroughs leírásaihoz.
Csak hát ugye erre még 18-as karikával sem kerülhetett sor, elvégre Amerikát mégiscsak puritánok alapították, nem pedig forróvérű nomád népség, és annak ellenére, hogy ugye Burroughs és a fent említett emberkék zöme is közülük került ki, a többség mégsem az ő pártjukat fogja. Ennek az oka persze a prüdéria - ha ez a jelenség Európában lenne meghatározó, akkor mára tele lennénk pucér marsbélieket ábrázoló adaptációkkal. Lehet szexistának bélyegezni, de mint az fentebb olvashattuk, a főhős John Carter sem visel sokat. Mondjuk a prüdéria is érdekes - egy átlag srác a képernyőn hamarabb fog szembesülni levágott testrészekkel és leszúrt pompomlányokkal, mint meztelenkedéssel. Pedig a valóéletben inkább az utóbbival szeretne mindenki találkozni. Mégis, mintha a több hektoliter vér elfogadottabb lenne egy fedetlen kebelnél.
Akárhogy is, ez most mellékes. A lényeg az, hogy E. R. Burroughs ezt így találta ki, amihez a művészek igyekeznek tartani magukat. Akkor hogy is jön a Burroughs Estate ahhoz, hogy a Dynamite kiadót tiszteletlennek nyilvánítsa ki, amikor pont ez a kiadó tartotta magát az író szellemiségéhez? Sokkal inkább, mint a nem régen mozikba került film?
Csak hát persze a szóban forgó film a Disney égisze alatt jött ki, és ennek megfelelően kihúzták a karmait az alapanyagnak. Töredelmesen bevallom, én már a kezdetektől fanyalogtam, hogy pont a legkevésbé arra alkalmas stúdiónál vannak a regény megfilmesítési jogai. Mert felcukrozott lesz és családbarát. És ezzel azért páran kint is egyet értenek (hozzátenném azért, hogy A Mars hercegnője korához képest meglehetősen haladószellemű volt). De végül is 100 év után ez valósult meg, ez van, sokan lenyeltük a békát, mégha nem is szívesen.
Csak hát gondolom ez a franchise fialja a pénzt, így bármennyire is sokkal inkább tér el az eredetitől, mint a Dynamite képregény, így az a tisztelgés, és a másik a szentségtörés. Jó, mellesleg nem ez az első eset, hogy a kedves örökösök Burroughs-hoz méltatlanul prűd, töketlen bagázsként viselkedtek. De hát a lényeg úgyis csak az, hogy minél több pénz folyjon be, a lehető legkönnyebb módon. Nem számítanak a rajongók, vagy az, hogy a pali, aki miatt úsznak a lóvéban, ventilátorként forog a sírjában.
És most lehet azt mondani, hogy minden a pénzről szól - csak hát jobb esetben azért kapunk is valamit. A Burroughs Estate azonban inkább elvesz, és nem számít neki, hogy milyen csorba esik azon az örökségen, amit elvileg képvisel. És nem muszáj szeretni az alapanyagot, lehet megmosolyogni a marsbéli viseletet, vagy jobbnak tartani a Disney-féle adaptációt, ez mindenki szíve joga. De azt nem szeretem, ha ennyire hülyének néznek. Mert ez már vérlázító sötétséget tételez fel.
Mi lesz legközelebb? Igazából nem is érdekel, mert ez a mostani incidens túlszárnyal bármilyen direkt elborult ötletet. Annyi, hamár fantasztikus irodalom, hogy az utóbbi időben számtalan alkotó mutatott be olyan vámpírokat, akik magukat vélték áldozatnak. Az igazi vérszívóktól azonban még ők is tanulhatnának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése