Közel egy éve írtam a
Jurassic Parkról, amit mai napig az egyik legjobb szórakoztató sci-finek tartok, és ami számomra toronymagasan veri a
Csillagok háborúját. Úgy illik, hogy megemlékezzek a folytatásról is, az 1997-ben, az első rész után 4 évvel mozikba került
Az elveszett világ: Jurassic Parkról is.
Úgy illik, mert a film egy orvosi ló - vagy ha poénkodni akarnék, Triceratops -, már ami a rossz folytatásokat illeti. Míg az első film jól összerakott, emlékezetes pillanatokkal, szerethető karakterekkel és lebilincselő hangulattal, addig a folytatása ennek az inverze: odahányt, feledhető, hiteltelen, idegesítő szereplőkkel. Ha kisiklott franchise filmek, akkor tíz emberből kilenc kapásból a
Baljós árnyakat hozza fel példának - azonban én már kiskölyökként is jobban utáltam
Az elveszett világot, és ezt a véleményemet tartom is. Nem azért, mert a
Baljós árnyak olyan jó film lenne, ellenkezőleg, de ott legalább kapunk egy tisztességes Jedi párbajt John Williams
Duel of the Fates zenéjére.
Az elveszett világ viszont egyáltalán nem rendelkezik semmi maradandóval, ami megmentené a filmet.
Kezdjük az elején: a
Jurassic Park akkora siker lett, hogy az
Őslénypark szerzője, Michael Crichton folytatást is írt a regényéhez, amin aztán a második rész alapulhat. A
Szörnyek szigetének fordított
The Lost World hozta be Sorna sziget koncepcióját, azaz, hogy a Jurassic Park jószágait egy másik szigeten állították elő, a Nublar szigeten látott labor pedig nem volt több kirakatnál. Mivel a regény szerint a Nublar sziget őslényeit a hadsereg lemészárolta, ezért kellett egy hely, ahol a dínók vidáman eléldegélhetnek - és a vidám alatt persze azt értem, hogy a természet kegyetlen törvényei szerint.
Persze az első regény végén elméletileg Ian Malcolm is meghalt, ám köszöni, azóta már jobban van - Crichton maximálisan kihasználja, hogy kedvenc szócsövének a temetése off-screen zajlott, így a regény elején előadást tarthat. Úgy járt magyarán, mint Michael Moorcock, lépjünk is tovább! Ami azt illeti, Malcolm is ezt tenné a Jurassic Parkkal, ha egy bizonyos Richard Levine nevű paleontológus nem akarná minden áron meggyőzni egy új expedícióról... a jó doktor pedig hosszas tépelődés után kötélnek áll. Az expedíción pedig részt vesz még Sarah Harding, az afrikai vadak szakértője, egyben Malcolm exe, Dr. Thorne, aki a felszerelést biztosítja a terepmunkához, Eddie Carr, Thorne segédje, illetve két gyerek, Kelly és Arby. Emellett visszatér az első rész gonosza, az akkor még a háttérből irányító Dodgson.
Ez a regény... a film pedig ebből annyit tart meg, hogy ennyi erővel a maradékot is kidobhatták volna a kukába, és nyugodtan írhattak volna egy olyan folytatást, ahol Alan Grant visszamegy a Nublar szigetre egy vadonatúj csapattal. Sőt, az talán még jobb megoldás is lett volna, mert amit a forgatókönyv megtartott a regényből, annak az adalék miatt épp, hogy értelme nincsen.
Oké, tisztázzunk valamit még most, az elején! Engem nem zavar, ha egy adaptáció nagyvonalúan kezeli az anyagot ahelyett, hogy hű az utolsó sorához - de elvárom, hogy ez esetben az adaptáció önmagában megállja a helyét. A
Jurassic Park is egy csomó mindent kihagyott és megváltoztatott az
Őslényparkból, mégsem volt zavaró, mert a film kerek és egész volt. De például én szeretem a
Csillagpor adaptációját is, holott annak a története is nagyban eltér Gaiman illusztrált regényétől.
Az elveszett világ azonban nagyon nem akar működni.
Kezdjük az elején! A film nyitójelenete az első könyvből merít, ahol egy turista amerikai család csemetéjét megmar egy, a szigetről a szárazföldre került Procompsognathus. Az, hogy az állatok már azelőtt elszökdösnek, hogy Dennis Nedry babrálna a rendszerrel, a könyv főtémájához tartozott: az élet utat tör magának. A filmben erre nem volt idő, így nem mutatták meg, hogy a dínók közül pár elhagyja a szigetet, sőt, ezt a szálat nem is érintették. Persze, attól még érinthették volna a folytatásban...
...azonban ez nem történik meg. Így átlagturisták helyett gazdag seggfejeket látunk, akik magán Sorna szigeten kötnek ki. Így van, apuka és anyuka luxus jachttal érkezik egy lakatlan(nak nyilvánított) szigetre, kiöltözött szolgák lesik minden parancsukat, és ebéd címszó alatt egy átlagos amerikai évi fizetését költik el. Egyiküknek sem jut eszébe testőrt hozni vagy belegondolni, hogy egy lakatlan sziget valószínűleg csak hivatalosan lakatlan, és hagyják elkószálni csemetéjüket. Akit aztán nem egy kompi harap meg, hanem egy csapat keríti be, a hatás kedvéért... rendben, a szülők nem tudhattak a dínókról, és elhiszem, hogy szerintük a parthoz közel nem futhat a csemete kígyóba... de ez lenne az egyetlen veszély? Mi van, ha teszem azt, drogbárók vagy kalózok húzzák meg magukat a szigeten? Nem látták ezek a
Hat nap, hét éjszakát? No, ezek után bőven megérdemlik, hogy lássák... szerintem még így is jobban járnak, mint én, de ne legyünk kicsinyesek...
Akárhogy is, a kislány segélykiáltására odaszalad a család, a testet nem mutatják, de anyuka veszettül sikoltozni kezd...
...és tanúja lehetünk a világ egyik legszerencsétlenebb vágásának. Jeff Goldblum áll, pálmafák előtt, és ásítozik, miközben a sikoly egy földalatti fékcsikorgásaiba megy át. Emlékszem, már kiskölyökként is kizökkentett, és még most is elhibázott tréfának tartom. Van egy kislány, akit hülye szülei felelőtlensége miatt szétmarcangoltak... aztán ezt elpoénkodjuk egy ásító Jeff Goldblummal? Az egész váltás úgy van összevágva, mintha a készítők elvárnák, hogy mosolyogjunk, ellensúlyozva a feszültséget, de az egész ettől csak szerencsétlenebb lesz. Kicsit amúgy olyan, mintha Malcolm karaktere egész idő alatt egy pálmafa mögött bújt volna el, megvárta volna, hogy a kislány sikolyai több embert csaljanak oda, csakhogy aztán egy egész tömeg nyakába tudja zúdítani a káoszelméletet. Elvégre a káoszmatematikus szimbiózisban él a procompsognathusszal. A másik variáció az, hogy a kompiharapás az embert Jeff Goldblummá változtatja, de... eh, ez még rosszabb, lépjünk is tovább!
Hamar megtudjuk, hogy a filmbeli Malcolm közröhej tárgya - ugyanis másokkal ellentétben kitálalt az első részben történtekről. Ami ugyan elsőre szépen hangzik - igazság mindenek előtt, meg az embereknek joguk van tudni, ésatöbbi -, azonban gondoljunk csak bele! Malcolm nemcsak, hogy aláírt egy titoktartási egyezményt, de emellett úgy tudta, hogy a dínók elpusztultak, emellett az InGen becsődölt, Hammond megtört, ráadásul az első részben elhunyt dolgozók halálát nem is sinkófálták el, gondolom, fizettek a családjaiknak, bármennyire is sovány vigasz. Akkor mire is föl az a nagy igazság leleplezése? Különösen, hogy a regényben erről szó nem volt - Malcolm hallgat a történtekről, és Levine elől is titkolja, sőt, igyekszik minden áron eltántorítani a lelkes, ám roppant arrogáns paleontológust. Ráadásul kiderül az is, hogy a regénybeli Malcolmmal szemben a filmbélinek van családja - mégis kockára tenné a karrierjét egy ostoba elv miatt?
Igen, mégpedig azért, mert így megkaphatjuk a tudós kliséjét, aki "közröhej tárgya, de majd a végén jól megmutatja a hitetlen világnak, az meg bámulni fog nagyot". Ezzel szemben ha a regénybeli Malcolmhoz tartják magukat a készítők... nos, akkor közel tíz évvel korábban megkapjuk Dr. Gregory House-t. Malcolm ugyanis a balesete óta sántít, cinikus, mizantróp és a fájdalmai óta megtanulta értékelni a morfiumot... jó, persze most csúsztatok, mert ezeket mégse House szinten űzi... de hibáival együtt jóval szimpatikusabb karakter a filmbeli változatánál. Ugyanis az ő szerepe nemcsak a vészmadárkodásból áll, ellenkezőleg, a szigeten egy teóriát akar megfigyelni a gyakorlatban. Átkozza ugyan Levine-t a felelőtlensége miatt (aki meg az előző példánál maradva egy visszafogott Sheldon Cooper), amikor az saját szakállra megy el a szigetre, de több egy ünneprontó madárijesztőnél.
Mert teljesen igaza van a film antagonistájának, Peter Ludlow-nak, amikor Timet és Lexet hozza fel példának Malcolmmal szemben, amit dramaturgiai szempontból illene úgy vennünk, mintha ez egy rohadék megjegyzés lett volna. Nem az, és Ludlow "főgonosz" mivoltát számtalan apróság aláássa. Egyrészt az, hogy az InGen hozta létre a dinoszauruszokat, dollármilliárdokat ölt bele, és most a csőd szélén van - teljesen érthető, hogy Ludlow próbálja menteni a menthetőt. Egy gazdag seggfej ugyan, és a dínók San Diego-i arénába szállítása az első részben történtek után megkérdőjelezhető, de messze nem elég ahhoz, hogy olyan színben lássuk, amilyenben a film - és a "jó oldal" - feltünteti.
Dodgson ezzel szemben egy tisztességesen gyűlölhető karakter volt, aki abból élt, hogy más cégek ötletét ellopja, és ha saját kutatásokra adta a fejét, az is abból állt, hogy félretájékoztatott dél-amerikai parasztokat fertőzött meg veszettség vírussal, csakhogy kísérletezhessen rajtuk. Dodgsontól nem állt messze az ipari kémkedés, a betörés, sőt, a gyilkosság sem, és minden esetben ügyvédekkel és jó hírű professzorokkal védte a hátát. Ludlow ezzel szemben egyszer sem veszi el a dicsőséget a bácsikája elől, az interjúkon mindig kalapját emeli Hammond előtt. Inkább felelőtlen, mint rosszindulatú, és az is fakadhat az elkeseredettségéből. Egy balfácán, aki amúgy nem is lenne szimpatikus, ha a film nem törne minduntalan pálcát a feje felett, így viszont a végén már kivívja rokonszenvünket.
Más kérdés, hogy Hammond miért is pont Malcolmot avatja a bizalmába, aki az előző filmben végig csesztette őt, és azóta sikeresen elvesztette a hitelét a nagyközönség előtt, és miért nem Alan Grantet. Rendben, egyrészt Grant nem szerepelt a regényben, másrészt talán Sam Neillt sem tudták visszahívni - de attól azt még lehetett volna úgy megírni, hogy ne zavarjon minket a logikátlanság. Én mondjuk Hammondot kihagytam volna, vagy legalábbis nem így szerepeltettem volna. Megtudjuk például, hogy évek óta figyeli a jószágokat, és hagyja, hadd garázdálkodjanak nyugodtan a szigeten, mégsem tesz semmit sem a cége megmentéséért, sem hogy figyelmeztesse a helybélieket, akik közül az elejtett megjegyzések szerint nem egy áldozatul esett a dínóknak. Azt, amire szánta magát a film elején, két évvel korábban kellett volna, és erre a kora és a trauma sem mentség - a dínókon túl elvégre mégis csak állások ezreiről illetve a helybéliek életének tucatjairól lehet szó.
Ez persze apróság. Kiderül ugyanis, hogy - a filmből kihagyott - Levine helyett Sarah Harding loholt el a szigetre, aki itt még mindig Malcolm barátnője. Ő több szempontból is problémás karakter. Egyrészt azért volt a csere, hogy ilyen olcsón letudják Malcolm érzelmi motivációját - a barátnője, naná, hogy idegesen a szigetre rohan. Más kérdés, hogy milyen barátnő az, aki fel sem hívja előtte a pasiját, hogy "Szia szívem, elhúztam azok közé a dögök közé, akik négy éve majdnem felfaltak. Hozzak szuvenírt?" Emellett nem tudják eldönteni, hogy mi is Harding foglalkozása: paleontológus (Levine hiányában) vagy etológus, aki Afrikában élesben figyelte meg a vadakat. Ugyanis a paleontológusnak sosem kell megtanulnia szélárnyékban aludni, elvégre azok a rohadt leletek nem fognak rátámadni álmában. Később ki is derül, hogy ez utóbbi csak maszlag - de előbb nézzük meg a csapat többi tagját!
Egyrészt Dr. Thorne-t és Eddie Carrt egybegyúrták, és az utóbbiként hivatkoznak rá. Eddie Carr szerepe nem áll másból, csakhogy Malcolm szurkapiszka megjegyzéseinek céltáblája legyen, aki egyszerűen képtelen megfelelően használni a felszerelést. A filmben szinte egyetlen mondata nincs Malcolmnak, amit Eddie-hez idéz, és ne lenne kötekedő. Ez igazából csak a későbbiek fényében igazán visszás, mert magyarázhatjuk azzal, hogy Malcolm végig ideges... végig, azaz a stáblista legördüléséig... de vissza fogok térni erre, nézzük a többieket!
Nick van Owen új karakter, egy tenyérbemászó fotós, aki egyben aktivista... és Kelly Curtis, Arby és Kelly karakterének keveréke, akit megtettek Malcolm lányának. Itt nem az a gondom, hogy a regényben nem így volt, vagyhogy valószínűleg a politikai korrektség jegyében van tudósunknak fekete lánya, akinek az anyját jó Disney hagyományok szerint nem látjuk - a gondom az, hogy ezzel megint olcsón letudtak egy karakterizációt. Kelly azért Malcolm lánya, hogy a "közröhej tárgyát képező tudós" emellett egy ügyetlenkedő apuka is legyen, aki meg akarja védeni a gyerekét. Klisé, ami ráadásul hiteltelen is a kettejüket eljátszó színészek szájába adott szövegtől. Kelly morog, hogy az apja nem bünteti meg eléggé, ha rossz fát tesz a tűzre, míg Malcolm erre azt válaszolja, hogy legfeljebb azért büntethetné meg, mert tökéletes. Tipikusan az az ábrázolás, amitől az embernek lúdbőrzik a háta.
Persze apróságok terén is látszik az átgondolatlanság. Az egyik jelenetben Kelly áhítattal bámulja a kocsi belsejében falra kifüggesztett térképen az Öt Halálnak keresztelt szigetet - melyek közül az egyik Sorna -, film idő szerint két perccel később, a sziget közelében hőseink elszörnyülködnek, amikor a helybeli halász ezen a néven nevezi a helyet. Pedig ez ugyanúgy spanyolul ki van írva a térképen a szigetcsoport mellé, ahogy a halász is spanyolul nevezi így! És legjobban a riporternek, Nicknek esik le az álla... pedig elméletileg ő aztán az összes veszélyes terepen volt. Nem tudom, nem szokás ilyenkor előtte felkészülni, hova is utazik az ember, csak a biztonság kedvéért? És Malcolm sem vette arra a fáradságot, hogy rábökjön a térképre "emberek, idemegyünk" címszóval? Nincs ilyenkor semmi általános tájékoztató?
Ez a hozzáállás végig megfigyelhető a csapaton. Sarah Harding például úgy viselkedik, mintha Disneylandbe jutott volna be. Ahogy lenni szokott, a csapat először a tépett táskáját találja meg, amiben benne van a jeladó - kicsivel később, miután megtalálják, kiderül, hogy csak ledobta, mert kényelmetlen volt. Ja, elvégre a benne lévő felszerelés biztonságban lesz, nem tiporja agyon egy növényevő, nem szedi szét vagy lopja el egy húsevő. Mintha a szomszéd erdőbe ment volna kempingezni.
Sarahra hőseink egy csorda Stegosaurus között találnak rá, ahogy éppen az állatokat fényképezi. Persze a tálalás itt is necces: riporter Nickünk felmászik egy fára, hogy jobban le tudja fotózni a monstrumokat... és azon a fán egy jól látható helyen ül Sarah, mégis ő köszön hátra mosolyogva Nicknek, mintha egy rég nem látott évfolyamtársával találkozna össze a Wal-Martban, mire az kis híján leesik, akár egy rossz romantikus vígjátékban. Sarah nem kap szívinfarktust, pedig ennyi erővel akár egy ragadozó is becserkészhette volna.
Más kérdés, hogy Sarah a növényevőkhöz sem ért. Egyrészt elkéri társa fényképezőgépét, ami naná, hogy hangosan teker vissza, másrészt elkezdi simogatni a kölyök Stegosaurust. Aki vadállatokat figyel meg, az ilyet nem tesz. Egyrészt azért, mert a felnőtt állatok nagyon fel tudják húzni magukat, ha a kicsinyeiket veszélyeztetve érzik, másrészt meg ha a kicsin idegen szagot éreznek, akkor képesek faképnél hagyni - ezért is hívják fel mindenki figyelmét, hogy ne simogassanak kölyök őzeket. Persze az állatok be is pipulnak, Sarahnak menekülni is kell... igaz, nem nagyon.
A táborba visszatérve kiderül, hogy Kelly követte őket, emellett tanúi lesznek, hogy Ludlow csapata megérkezik. Megismerjük Pete Postlewaith karakterét, Roland Tembót, akit egy-az-egyben az eredeti, Sir Arthur Conan Doyle által jegyzett
Az elveszett világ Roxtonáról mintáztak; jobb kezét, Dietert; illetve egy Burke nevű paleontológust. Tembo amúgy az egyetlen igazán szimpatikus karakter a filmben - profi, megbízható, emberi. Csak mivel el akar ejteni egy T-Rexet, ezért hőseink számára maga a Sátán. Nem számít, hogy nélküle mindenki halott lenne, "hőseink" nélkül pedig jó eséllyel mindenki élne. Eleve lett volna egy jelenet, amely során elfogadja Ludlow megbízását - és ez alatt védelmére kel egy pincérnőnek, akit egy turista molesztál. Csak hát Spielberg félt, hogy a közönség akkor vele szimpatizál - nos, ennyi erővel simán megtarthatta volna. De azt a jelenetet is kivágta, ahol kiderül, hogy tört el a T-Rex kölyök lába, mellyel Tembo az apát akarta volna előcsalogatni - Ludlow balfácánkodásából. Spielberg azonban nem hagyja a karaktereket lélegzethez jutni, hanem kényszeríti magát, hogy asszisztáljanak a szájbarágós és emellett elfuserált mondanivalóhoz. Mégis, Tembo karaktere fejlődik - a film során teljesen egyedül. A szereplőket ugyanis itt készen kapjuk: a jóknak igaza van, a rosszak ezt nem hiszik el, és nyoma sincsen olyan karakterfejlődésnek, ami akár Granten, akár Hammondon megfigyelhető volt az első rész alatt.
Nick egyrészt szabadon engedi a másik csapat által elejtett többtonnás növényevőket azok táborára, aminek következtében azok felszerelése megsemmisül. Másrészt felszedi a T-Rex kölyköt, hogy a társai meggyógyíthassák. Nick feltehetően szociopata, akinek lelkén a háborús tudósítások rajta hagyták a nyomukat - egy olyan környezetvédő egyesület tagja, ami voltaképpen nem is a természetet szereti, hanem az emberiséget gyűlöli. Nick viselkedéséből legalábbis ez következik. Persze menő is, elvégre a felfegyverkezett vadászok táborába egy szál pisztollyal bemerészkedik. Más kérdés, hogy Sarah se jobb - mikor ugyanis Malcolm telefonon akarja őket figyelmeztetni, hogy a szülők közelednek, egyikük sem venné fel. Elvégre mi fontos lehet? Itt vannak egy szigeten veszélyes ragadozókkal, akik közül az egyik csimotája a kocsiban, illetve vadászokkal, akiktől ezt a csimotát ellopták. Biztos megint telemarketingesek nyomulnak, ne is törődjünk vele!
Csakhogy ennek következtében nem csak a kocsi lesz oda, hanem Eddie is az életét veszti. Hőseink segítségére pedig pont a vadászok sietnek - nem mintha ezért hálásak lennének. Amikor Tembo megjegyzi, hogy Eddie halálával időt nyert nekik, mert a T-Rexek nem éhesek, akkor Malcolm teljesen kikel magából, hogy adja meg a barátjuknak a tiszteletet. Amit ő Eddie életében sosem tett meg. Ami Nick miatt ért véget.
Apropó, Nick - ő bizony a történet alatt egyre mélyebbre ássa le magát. Amikor a csapat pihenőt tart, Tembo észreveszi, hogy Sarah inge véres, és erre figyelmezteti őt - kiderül, hogy a kölyök T-Rex vére, ám Sarah nem zavartatja magát, hiába ő mondta azt nem olyan rég, hogy a felnőtt állat szaglása a legjobb az egész világon. Nick első reakciója persze az, hogy gúnyosan élcelődik Sarah-n, amiért az szóba áll Tembóval - a másik pedig az, hogy kilopja Tembo töltényeit. Miközben T-Rexek üldözik őket. Miközben a raptorok területén kell áthaladniuk. Mégis, ő a menő csávó a film szerint. Amikor Tembo egy elveszett társuk keresésére indul, meghagyja a többieknek, hogy menjenek arrébb, és ott várják meg őket. Ludlow egyet is ért, és noszogatni is kezdi a csapatát, akik közül egy sem mozdulna meg - amíg Nick fel nem áll, mert akkor mindegyik követi, miközben Ludlow megalázottan áll. Így van, ha én zsoldos lennék, akkor nem a társaság legtapasztaltabb tagjára hallgatnék, vagy arra, akitől kapom a pénzt, hanem arra a nyikhajra, aki miatt most éppen benne ülök a szarban. Tel-je-sen hihető.
Persze Nicknek eszébe nem jutna az elveszett vadász segítségére sietni - megteszi ezt Tembo, akinek épp az imént lopta ki a lövedékeket -, de hát biztos megérdemelte. Ez a vadász nevezetesen Dieter, aki az első jelenetében ösztökével megpörköl egy kompit. Mivel a karma nagy
Bolygó Kapitánya rajongó, ezt az első adandó alkalommal kamatostól visszakapja. Ugyanis Dieter eltéved, és egy csomó kis dög szedi szét végül. Srácok, ha a vadonban vagytok, mely hemzseg a ragadozóktól, akkor legyetek egy kicsit profibbak a hétpróbás vadásznál - ha könnyíteni akartok magatokon, hagyjátok a francba a szemérmet, és intézzétek el a dolgotokat olyan távolságban, ahol még látjátok a társaitokat. Emellett győződjetek meg, hogy az ember, akinek szóltok, hal is titeket, nem pedig szar mexikói zenét hallgat, mint "a mexikóiak általában". Ugyan nem vagyok híve annak, hogy a legutolsó karakterbe is kirekesztést és megbélyegzést lássak, mégis, elég szerencsétlenül veszi ki magát az, hogy a csapat mexikói vadásza a csoport szélén hallgat pocsék zenét fülhallgatón, így ha rátámad valami, akkor biztos felkészületlenül éri. Ez a klisé nem is feltétlen (csak) a mexikóiakra sértő, hanem a nézőkre is.
Apropó, a karma egyébként a filmben majdnem akkora szerepet kap, mint a
Nevem Earl-ben. Dieter megcsap egy kompit az árammal - szétszedik a kompik. Az őt ettől óvva intő Burke viszont az a pasas, aki szerint a T-Rex pocsék szülő, és magára hagyja a kölykeit. Ugye vele nem a kölyke miatt a társaságot követő T-Rex fog végezni? Ugye nem?
De.
Ugyanis a nagy dögök követik hőseinket, ahogy megjósolta Sarah - akinek csak akkor esik le, hogy a véres inget megtartani talán nem a legokosabb ötlet volt, amikor az egyik szülő az egész fejét bedugva szimatol a sátrukban. Ami egyedül Sarahnak szúr szemet, meg kicsivel később a vele alvó Kelly is felébred rá. Egyszerűen hihetetlen. Ezeknek a monstrumnak a lépte húsz mérföldnyire is hallatszik, és senki nem veszi észre, hogy a csajok szorongatott helyzetben vannak? Senki nem ébred fel? Egyedül Malcolm áll ébren és érzi, hogy valami nem stimmel... de ő sem veszi észre a T-Rexeket. Hol kempingeznek a csajok, a szomszéd völgyben?
De az is lehet, hogy a nagyvadászok őrség állítás helyett az altatóra esküsznek, mert amikor sikoltozva felébrednek, a két T-Rex ott áll felettük. Annyira amúgy nem teszi oda magát a két monstrum az üldözésnél, mert az emberek simán lesprintelik őket - míg az első rész rácsok között felnevelt példánya egy terepjárót majdnem elkapott. Tembo persze ekkor veszi észre a lövedék deficitet, és gyorsan nyugtatót tesz be a puskájába, miközben az egyik T-Rex őt cserkészné be. Itt tartom érdemesnek megjegyezni - a gonoszok csapata élve akarja elfogni a dínókat, Roland trófeáját leszámítva. Ezzel szemben a jók rögtön a legerősebb idegmérget teszik a lövedékbe, amitől egy Stegosaurus is kipurcanna. Jó, ez a könyvben is így volt, de ott nem volt ez az álszent fűevő hozzáállás. Ugyanis Malcolm "ne vigyétek a dínókat az emberek közé" hozzáállását lassan félresöpri Nick "az állatok élete többet ér a társaimnál" mentalitása.
Persze míg Ludlow csapata lassan felőrlődik, addig Malcolmék egyetlen vesztesége Eddie. Ugyanis a vadászok lélekszakadva berohannak a magas fűbe, bármit is mondjon Tembo jobb keze - aki ennek ellenére követi őket. Ahol aztán a raptorok mindegyiküket elgáncsolják kötéllel, majd a farkukat anyósnyelvként kirakva riszálják. Nem tudom, mit sziszegnek, de esküszöm, én a "problem, officer?"-t hallottam.
Más kérdés, hogy a raptorok is úgy szerepelnek a filmben, hogy akkor már nyugodt szívvel ki lehetett volna őket hagyni. Az első részben ugyanis végig ott voltak, előtérbe helyezve gyorsaságuk és intelligenciájuk. Itt csak a legvégén jönnek elő, az intelligenciának nyoma sincsen, ráadásul egy két-háromszáz kilós állatot az ötvenkilós Kelly röhögve lerúgja, miután tíz szaltóval kellő lendületet vett. Persze így apuka legalább benyögheti, hogy "És téged rúgtak ki a tornacsapatból?". Nos. He. He. He.
Hőseink megmenekülnek, és azt hinnénk, vége a filmnek - de hátra van még félóra, Malcolmék pedig megtudják, hogy a T-Rex apukát a kicsivel együtt elfogták (mi van, a kis nyomorultnak nem a fészekben lenne a helye?), és viszik San Diegoba. Persze Malcolmék lélekszakadva rohannak is a sebtében összehívott konferenciára, amit Ludlow a kikötőben tart meg. Nem, továbbra sem hallgat senki rájuk, ráadásul közben elhagyják Kelly-t és Nicket. Gondolom, az előbbit hazaküldik, a másikat az emberiség ellen elkövetett bűnök miatt lelövi a határőrség.
Akárhogy is, a T-Rex persze kiszabadul a hajóról, aminek a legénysége cafatokban van. Rejtély, hogy akkor mi történhetett - illetve nem, lettek volna eredetileg raptorok is a fedélzeten, csak kihagyták őket. Upsz. Ugorjunk is tovább. A T-Rex tombol, Malcolm pedig odaszúr Ludlow-nak, hogy most lett olyan, mint Hammond (Tessék? Hammond azért hússzor körültekintőbb volt Ludlownál már a korábbiak alapján is... milyen értékítélete van Iannak?). Persze megint egy olyan család lesz először tanúja a dínónak, akiknek medencéjük is van, mert annál alább nem adunk, aztán randalírozik a városban, és megeszi David Koeppot. Csak sajnos nem elég hamar. Ráadásul az ipse azóta megírta a
Pókembert, így valószínűleg az állat visszaöklendezte. Az a jószág, aki egy WC-n ülő ügyvédet finnyáskodás nélkül elfogyasztott.
Malcolmék a kicsivel becsalogatják a hajóba a jószágot, ami épp akkor tanítja meg a kölyköt gazdag seggfejre vadászni, csakhogy Ludlow is megkapja, ami neki jár, aztán vissza is szállítják a két dínót a szigetre. Ja, és Hammond még egy interjúban idéz az első filmből, hogy a lezáró jelenetben megkapjuk annak a hangulatnak a szikráját, ami hiányzik az egész alkotásból. Igaz, a berepülő Pteranodonok azért rohadt zavaróak, mert egyrészt hol voltak eddig, másrészt meg miért nem repültek el már akkor Costa Ricára?
Ugyanis a mondanivaló - a dínók is állatok, az ő jogaikat is néznünk kell - több szempontból is megbicsaklik. A karakterek ellentmondásos hozzáállását már említettem. De emellett emlékezzünk vissza az első filmre... hány tényleg magával ragadó jelenet is volt a dínókkal, amiben ott volt a varázs? Ilyen volt többek között amikor észreveszik a Brachiosaurust, amikor segítenek kikelni az apró raptornak, amikor Grant a Triceratops emelkedő mellkasára támasztja a fejét, amikor nézik a legelő Brachiosaurusokat... itt ehhez hasonló jelenet egyedül a legutolsó. A Stegosaurusokkal való ügyetlenkedés azt a jelenetet idézi hangulatában, amikor a T-Rex üldözi a Gallimimusokat. Nyugodtan indul, de hamar átvált menekülésbe.
És hamár itt tartunk, a második részben nyomát nem látjuk az állatok egymáshoz való viszonyának, ami pedig már ott van az első részben. A T-Rex itt egyedül emberre vadászik. Ahogy a többi ragadozó is. A növényevőkre pedig egyedül az emberek vadásznak. Az első résszel szemben ez csupán egy szörnyfilm, ahol minden azért van, hogy emberek hulljanak. És hamár itt tartunk, az emberek is azért vannak. Főleg ők. Ezen az sem segít, amikor a film átmegy Godzillába - csupán lerombolja az elveszett világ hangulatát.
Kár, pedig az alapanyagban ott a lehetőség - kár, hogy Crichtont ezúttal teljesen kihagyták. Kár, hogy amit megtartottak, annak az új közegben épphogy értelme nincsen. Kár, hogy míg az első rész karakterei szerethetőek voltak, az ittenieket felfalatnánk a dínókkal. De az első rész nem is ítélkezett a szereplői felett - hagyta, hogy az ő fejlődésükön keresztül kerüljön a történet elmesélésre. Nedry-n és Dodgsonon kívül nem is volt negatív karakter - és Nedry is inkább egy balfácán volt.
De én kedvelem amúgy Jeff Goldblumot is, mégis, még Sam Neill Alan Grantje egy valódi karakter volt, akit az excentrikus matematikus kiegészített, addig itt Malcolm csupán ahhoz ért, hogy öt percig a semmibe nézzen, majd benyögjön valamit.
Ami az effekteket illeti, az első rész óta visszalépés, míg a raptorokról ott csak néha láttam, hogy valójában gumiból vagy pixelekből állnak, addig itt a kompikról ordít, hogy az egész csapat műanyag. Arról nem beszélve, hogy a legtöbb akciójelenet éjszaka van - míg az első részben az állatok nagyját azért nappali megvilágításban láthattuk. Az i-re a pontot pedig John Williams zenéje teszi -
az első rész akkordjai simán lealázzák a
Csillagok háborújának taktusait... de az első rész zenéjét csak ritkán veszi elő, és akkor sem a legmegfelelőbb pillanatkor. Ehelyett kapunk semmilyen "afrikai vadászfilm"-zenét... én nem értem, azért egy sorozatnak joga van egy egységes zenéhez, ld. csak megint
Star Wars.
Kár, pedig lenne itt atmoszféra... csak az alkotók megállás nélkül beleszellentenek. Ha valaki mégis ezek ellenére rászánja magát, hogy megnézze ezt a filmet... nos, ne tegye! Nézze meg helyette újra az első részt. Vagy a King Kongot (eredetit és legújabbat). Vagy, ha nagyon muszáj, a harmadik részt, ami ugyan nem egy helyen gagyi... mégis több van benne az első rész szellemiségéből, mint ennek a szörnyetegnek.
Mert itt nem arról van szó, hogy az embereket többé nem bilincselik le a dínók. Arról van szó, hogy a dínók többé nem bilincselik le Spielberget. És ez nagyon érződik, és nagyon fáj. Ha lesz is negyedik rész, akkor remélem, hogy az itteni Spielbergnek ahhoz semmi köze nem lesz... ha fel tudja támasztani a négy évvel korábbi önmagát, akkor persze jöhet. De lassan már a színészeket is klónozni kell ahhoz, nemcsak a dinoszauruszokat.
