Közeleg a Trónok harcának premierje, és ennek örömére gondoltam, sorra veszem a játszma főhőseit egy cikksorozatban. Innen a cím, ami talán kicsit erőltetett, de mivel tényleg egy seregnyi szereplővel van dolgunk, ezért talán illik ide. És a "seregnyi" ezúttal nem költői túlzás, olvasni a ciklust olyan, mint amikor a mesék hőse egymaga küzd meg egy több ezer fős haddal: ha egy nézőpont kiesik, kettő terem a helyére. Ez az egyre vaskosabb regényeken és azok függelékein is látszik, ahol egyre hosszabb szereplőlistát kapunk, és néha már azon kapjuk magunkat, hogy a nevek után hiányoljuk a telefonszámokat.
Igen, néha el lehet veszni a szereplőgárdában, azonban éppen ezért Martin gondoskodik, hogy minden főbb karaktere egyéniség legyen. A sorozat ajánlójában sokszor azt olvashatjuk, hogy ezen a világon nincsenek Jók és Rosszak, mindenki rendelkezik erényekkel, hibákkal és saját motivációkkal. Ez persze így egy kicsit leegyszerűsített, ugyanis bár a hősök tényleg árnyaltak, azért a ciklusban találkozhatunk mocsok gonosz rohadékokkal… emberi fronton, mert akkor még nem esett szó a Mások démoni hordájáról.
A Hét Királyság határát északon a Fal jelenti, amit az ősidőkben emeltek mágia segítségével, hogy távol tartsák a Másokat, akik egyszer már elhozták az örök telet Westeros földjére. Ez azonban évezredekkel ezelőtt történt; manapság a Mások nem többek legendáknál, az egyetlen igazi veszélyt északról a vad törzsek jelentik, a Fal védőinek száma pedig az idők során jelentősen megcsappant.
Márpedig a Hét Királyságnak kisebb gondja is nagyobb annál, hogy barbárokkal és kísértethistóriákkal foglalkozzon. Tizenöt évvel ezelőtt a nemesek fellázadtak őrült királyuk ellen, letaszították kardokból kovácsolt trónjáról, a dinasztia két fiatal túlélője pedig száműzetésbe kényszerült. Így ért véget a Targaryenek uralma, akik a legendák szerint sárkányokkal hódították meg Westeros földjét és egységesítették a királyságokat. De akárcsak a Mások, mára a sárkányok sem többek mesénél…
Westeros új királya Robert Baratheon, és bár a lapokat újra osztották, a szabályok nem változtak. Az erősebb fellöki a gyengét, az adott szó mit sem ér és mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti. Ennek ellenére Robert népszerű, ugyanis az a nagyhangú, életvidám ember, akit a nép akkor is kedvel, ha királyuk voltaképpen kisujját sem mozdítja értük. Robert ugyanis hiába volt félelmetes harcos, uralkodóként gyenge, és a dorbézolásai mindig jó alkalmat biztosítanak, hogy ne kelljen a problémákkal foglalkoznia. Márpedig a hosszú nyár a végéhez közeledik, és jön a tél, bár ezt kevesen akarják észrevenni.
Westeros világában ugyanis az évszakok éveken át tartanak, hosszuk változó. Részben innen ered a ciklus címe, A jég és tűz dala. Részben pedig azért, mert a Mások és a sárkányok lassan visszatérnek a legendák birodalmából.
Persze, nekik sokáig nem osztanak lapot, elvégre a ciklust a fantasztikum visszafogott adagolása jellemzi, és ez érdekes, ha végigmegyünk az epikus fantasy nagyobb állomásain. A gyűrűk urában a konfliktus forrását a túlvilági Szauron jelenti, nélküle és ork hordái nélkül Középfölde Harmadik Kora idilli lenne. Tad Williams Memory, Sorrow and Thorn sorozatában már az embereknek van elég gondja gonosz nagyúr nélkül: Osten Ardot János Pap egységesítette, és félő, hogy halála után birodalma darabjaira hull, köszönhetően két fia, a rangidős, ám erőszakos Éliás és az önmarcangoló Józsua viszályának. Ezek a problémák akkor is meglennének, ha a bukott tündér, Ineluki nem térne vissza a halálból – ám a sitha herceg szelleme továbbfűti a fivérek konfliktusát, és az ezzel járó pusztítást a maga céljára használja. Martinnál már csak démoni entitás sem kell ahhoz, hogy apró sérelmek egész kontinensre kiterjedő véres háborúvá nőjék ki magukat. Tolkiennél már az elején értesültünk Szauron machinációjáról; Williamsnél Ineluki jelenlétéről hőseink csak az első regény végén értesülnek; Martinnál az emberek akkor sem hajlandóak tudomást venni a Másokról és a sárkányokról, amikor már északon és keleten kézzel fogható veszélyt jelentenek – még a végén abba kellene hagyni egymás mészárlását!
Persze már Gandalfnak is meggyűlt a baja Középfölde egységesítésével Szauron ellen, és azt még meglátjuk, hogy a Mások betörése vajon mennyire sikerül Westeros marakodó frakcióit egybekovácsolni, elvégre a ciklusból még hátra van három rész… az pedig még elválik, hogy ennél valójában több vagy kevesebb kötet fog-e megjelenni. Azt viszont már elmondhatjuk, hogy míg Középfölde lakóinál az okozott komoly gondot, hogy nem voltak hajlandóak időben fegyvert ragadni, addig a westerosiaknak az, hogy nagyon is könnyen hajlanak erre.
Akárhogy is, aki belevág A jég és tűz dalába, az számítson arra, hogy itt bizony megkapjuk azt a sötét, ellentmondásos középkort, amivel Göncz Árpád szembeállította Tolkien Középföldéjét. A köznép kiszolgáltatott a nemesek kényének-kedvének, a szülők félrelépése miatt a fattyakat éri megvetés, az asszonyok sokak szemében nem többek a dekoráció, tenyészkanca és a szövetséget megerősítő pecsét pikáns keverékénél, ami pedig a lovagokat illeti, a becsületükre és az adott szavukra én szeméttelepet nem építenék, nemhogy birodalmat. Az eszmék helyett az erő számít, csak ezt sikk kimondani. Ha valaki a harcban megsebesül, akkor jó eséllyel már ott helyben elvérzik, vagy sebfertőzés miatt fetreng sokáig kínok között, de az is előfordulhat, hogy megnyomorodik.
A regényciklus tehát nagyon komor és sokszor nyomasztó. A jó embereket itt keresztbe lenyelik, ám ez persze nem jelenti azt, hogy a gonoszoknak ettől jobb lenne, ugyanis sokszor túl kicsinyesek és ostobák ahhoz, hogy bármit is kezdjenek előnyükkel, vagy hogy akár értékelni tudnák azt.
A jég és tűz dalát tehát inkább azoknak ajánlom, akik vevők a cinikus, sötét történetekre, akik szeretik, ha a realizmus játszik döntőszerepet, a mágia pedig a háttérbe szorul, illetve akit nem zavar, hogy a regények egy regimentnyi szereplőt mozgatnak. Akadnak ugyan derűsebb pillanatok, de sokszor mintha ezek azért lennének, hogy utána hőseink még jobban pofára essenek.
Ezek után rá is térnék hőseinkre! (Figyelem, spoilerveszély! Aki még nem olvasta a regényeket és nem szeretné, ha előre lelőnének neki fordulatokat, annak itt állj!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése