Leharcolt Ragadozók

A napokban pótoltam a legújabb Ragadozó filmet. Egyrészt azért, mert gyerekkorom meghatározó élménye volt az első két rész, másrészt mert Antal Nimród ült a rendezői székben, és kíváncsi voltam, mit hoz ki az alapanyagból. Az elvárásaim nem voltak azért vészesen nagyok, valljuk be, az első két rész sem a bonyolult karaktereivel, a csavaros történetével vagy a mély mondanivalójával vett le a lábamról. Mégis szerethetőknek tartom a maguk módján, és kellemesen kikapcsolnak, annak ellenére, hogy amúgy hidegen hagynak azok az alkotások, amiknek tesztoszteron folyik a füléből. Azonban ha elkapom valahol őket, akkor nem kapcsolok el, hanem képes vagyok újra és újra végignézni őket.

Jelentem, ez az, ami a Ragadozókkal véletlen sem fog megtörténni. Pedig a film nagy ambíciókról tanúskodik, egyáltalán, a cím utalás a testvér-franchise második részére (Alien -> Aliens), és a producer, Robert Rodriguez nyilatkozata szerint a Ragadozó 2-t nem is tekintették kanonikusnak, sőt, éppenséggel egy méltó folytatást szerettek volna az eredeti résznek. Azonban a végeredményt látva a Ragadozók nemhogy nem lett olyan ütős film, ami indokolttá teszi a második rész meg nem történtté nyilvánítását, de még annak a poros nyomába sem ér. Félreértés ne essék, jó pár más folytatással szemben én nem haragszom erre a filmre. Nem éreztem dühöt, csalódottságot, frusztrációt a megtekintése során. Ellenkezőleg - a végére olyan erőteljes hiányérzetem volt, hogy ennyi erővel akár a falat is bámulhattam volna egész idő alatt. Persze, a falbámulástól az ember nem vár el semmit, szemben Antaltól, Rodrigueztől vagy a Ragadozótól.

Mint említettem, az első két rész sem volt összetett és mély, mégis megfogtak, amire az új rész képtelen. Hogy mégis, mi lehet ennek az oka? Nos, megpróbálom néhány pontba foglalni, mi az, ami miatt az első két film működött a számomra, míg az új nem. Vágjunk is bele!

Az első és legfontosabb, a Ragadozó karaktere maga. Az első két filmben egy olyan földönkívüliről van szó, aki idegen világokat látogat meg (esetünkben a Földet), és ott próbára teszi a képességeit vadászat és túlélés terén. Igen, fejlett arzenállal és egy láthatatlanná tevő erőtérrel rendelkezik, de ezen kívül magára van utalva egy számára idegen terepen. Itt a Ragadozók maguk importálják a prédát egy általuk jól ismert bolygóra. Hiba volt ezt a fajt nem a Földön tartani, több szempontból is, ami nem csak a főellenségek karakterét érinti, hanem mindenki másét is, amire kicsit később visszatérek.

Egy, általam gyakran hangoztatott - és Roger Eberttől ellopott - szempont, hogy egy film/könyv/képregény/etc. annyit ér, amennyit a gonosz. Persze ezt lehet általánosítani arra, hogy a főszereplők igen is a rájuk váró kihívások és rájuk leselkedő veszélyek által mérettetteknek meg, és ezeknek nem kell kézzelfoghatónak lenniük... de esetünkben mégis erről van szó. Adva van a Ragadozó, egy emberekre vadászó űrlény, akit meg kell állítani. Tehát nagyon is lényeges pont az ő személye.

Azon kívül, hogy az első két filmben egy számára idegen bolygóra ment el egymaga vadászni, hogy a saját képességeit ezen a rituálén felmérje és bizonyítson a fajtái előtt, rendelkezett egyfajta becsületkódexszel, ami megtiltotta, hogy fegyvertelen prédát öljön... vagy terhes nőt. Nem kell itt semmi szentimentalizmusra gondolni - a Ragadozó volt a sci-fi filmek Nagy Fehér Vadásza, aki tartotta magát a Nagy Fehér Vadászok előírásaihoz. Márpedig az afrikai expedíciókról visszatérő urak is a több tonnás orrszarvúk leterítésével szoktak volt dicsekedni, nem pedig a borjak és a vemhes nőstények leölésével. Az utóbbi márcsak az utánpótlás miatt sem volna szerencsés.

Ezzel szemben az itteni Ragadozók a Földről rabolnak el embereket, akik ugyan mind félelmetes gyilkosok a maguk módján, ennek ellenére ez a hozzáállás mégis a Leharcolt oroszlánok két öregurát juttatja eszembe, akik megrendelnek egy cirkuszi oroszlánt, hogy még egyszer utoljára belevaló vadászoknak érezzék magukat. Mégsem puffantják le, mert a belevaló vadászok nem lőnek le házhoz szállított vadat. Ez az, amivel ezek az új, elit-Ragadozók nincsenek tisztában, ők az eBayről egyre-másra rendelik a "Rossz arcú zsoldosokat/orgyilkosokatTM", hogy a kertben kiengedve ők lehessenek a kemény legények. Kíváncsi vagyok, mennyi lehet a postaköltség egy távoli bolygóra, és mennyi borravalót illik fizetni a postásnak. Egyáltalán, van-e egy szervezet a Ragadozóknál, ami ebből a kiszállításból él? "Megunta, hogy más bolygókra utazzon trófeáért? Nem engedheti meg magának az utat? Elege van, hogy a szomszéd a xenomorf gyűjteményével henceg? Akkor azonnal írjon a ikillforfun@predator.com címre, és két héten belül házhoz szállítjuk a megrendelt prédát! Az első száz megrendelőnk ajándék na'vit is kapnak a szállítmány mellé!" Komolyan, nem poénkodnék ezzel, de még a más fajok számára fenntartott, dzsungelben szétszórt dobozok is ezt az érzetet erősítik bennem.

De tegyük túl magunkat azon, hogy megéri elmenni a Földre, ott kiválasztani a megfelelő célpontot, elrabolni, majd egy másik bolygóra vinni, és ott ledobni, ahelyett, hogy csak ők látogatnának el! Biztos akadnak otthonülő Ragadozók... attól még lehetnek belevalók ők is, nem igaz?

Sajnos azonban hamar kiderül, hogy ezek a yautják nem csak a saját terepre esküsznek. Az első két film Ragadozója egyedül vadászott, ezek hármasban. Az első két film Ragadozója megelégedett az erőterével és a fegyverarzenáljával. Ezek a Ragadozók nem aprózzák el, egy csorda űrkutyával, egy felderítő gépsólyommal és egy agyoncsapdázott táborral keserítik meg az emberek sorsát. A Pokolba is, hol a fenébe van részükről ebben a kihívás? Míg eredetileg a Ragadozóról egy űrbéli Lord Roxton vagy Allan Quatermain juthatott eszünkbe, addig ezek a fiúk legjobb esetben sem többek egy csoport alsó-középosztálybeli amerikainál, akik számára az izgalmat az jelenti, ha a házhoz szállított nyúl mellé még a legmodernebb vadászfegyvereket is berendeljék, biztos, ami biztos, aztán végül mégis egymást lőjék seggbe vele.

Ugyanis egy ellenfelet nemcsak a fizikuma határoz meg, hanem a szellemi ereje is. Lássuk be, egy olyan vadász, aki egymaga fejest ugrik a mélyvízbe, jóval félelmetesebb, mint a saját terepen csoportban, kiegészítőkkel dolgozó wannabék. Annál is inkább, mert a korábbi filmekben mindig az volt a jellemző, hogy a végéig az emberek oldalán voltak komoly veszteségek, amitől a yautja megállíthatatlannak tűnt, míg nagy nehezen le nem gyűrte a főhős. Itt viszont a háromból szép lassan leforgácsolódik kettő, egyikkel ráadásul egy haldokló végez. Van, amikor a kevesebb több, és ez igaz a Ragadozóra is. Elég belőle egy, ahogy Darth Vader mellé sem kaptunk Redd Vadert meg Green Vadert (oké, helyette kaptunk mást, de ez most nem tartozik ide).

Pedig elméletileg ők az über-Ragadozók, akik erősebbek és jobbak a korábbiaknál... mit tesz Isten, kiderül, hogy az újak és a régiek nincsenek is jóban egymással, az über-Ragadozók táborában ott is van kifeszítve egy "mezei". Mert hát ugye az AvP filmekben nem kaptunk eleget az "ellenségem ellensége a barátom" közhelyből. Végül is, erre egy jó Ragadozó filmnek szüksége van... mindegy, lépjünk tovább!

Elvégre, az sem elhanyagolandó, kikért is szorítunk - fontosak az emberi szereplők is. Mint említettem, az első két rész hősei nem voltak ám bonyolult jellemek, mégis tudtunk szorítani értük. Talán azért, mert nem csak úgy bedobták őket a film elején egy dzsungelbe, hogy aztán előbb egymással próbáljanak végezni, majd perceket izmozzanak végig azon, hogy kik ők és egyáltalán mi az ördögöt keresnek itt.

Szó szerint, bedobták - az első jelenetben Adrien Brody arcát látjuk, amint kezd magához térni, miközben zuhan lefele. Valahogy nem az a kép, ami a retinánkba ég, egyáltalán, fölösleges effekt-pazarlás az egész. Hiszen akár ébredhetett is volna a Földön - az, hogy a yautják ejtőernyőket aggatnak a prédájukra, majd ledobják őket úgy, hogy azok még magukhoz sem tértek... nos, a fenti ügyintézéshez ezt még hozzávéve, sok lesz már a jóból. Különösen, hogy az egyik préda így odavész.

De visszatérve a szereplőkre, az előző két film hősei összeszokott csapatot alkottak, akiknek voltak céljaik azon túl, hogy túléljék a találkát a szörnnyel. Dutchék egy lezuhant helikopter legénységét akarták megtalálni, Mike Harriganék a bűnhullámot akarták visszaszorítani. Már az elején láttuk, hogy van saját történetük, emellett addig nem is kapták a Ragadozót a nyakukba, amíg meg nem ismertük őket. Ó, ott volt ő már az elejétől, de csak a háttérben, hogy amikor hőseinkre támad, számítson. Plusz, ha Schaeffer és Harrigan kemény legények is voltak, alapjában véve a jó oldalon álltak, így még könnyebb volt azonosulni velük. Ez nem lenne szempont, mert sok markáns filmkarakter van, akivel Isten őrizz, hogy azonosuljunk, de érdekesek, így érdekel minket is, mi történik velük.

Sajnos, a Ragadozók szereplőire ez nem igaz. Teljes mértékben érdektelenek, még annyit sem tudunk meg róluk, mint az első két film hőseiről. Egyedül az elítélt fegyencben van valami említésre méltó, a többiek mind egy-dimenziós karakterek: a jakuza, a mexikói drogkartell katonája, a sierra leone-i zsoldos... sajnos ha megfeszülnék, sem tudnék ennél többet elmondani róluk. Ez igaz Adrien Brody figurájára, illetve az orvlövésznőre is... ugyan Brody lenne a nagyon rideg, mindenkire tevő profi, míg a másik egyetlen nőként a csapat lelkiismerete... de az egészbe olyan kevés energiát fektettek az alkotók, hogy még kliséknek is kevesek. Szegény Laurence Fishburne is szerepel egy kisidőre, de minek. Oké, oké, ott az orvos, akivel van egy nagy csavar, kivéve akkor, ha belegondolunk, hogy a Ragadozók tudatosan veszélyes embereket szedtek össze, mert akkor csak a fejünket fogjuk, hogy ez másnak miért nem jutott eszébe. Mert nagyon más magyarázatot sem akarnak rá adni a forgatókönyvírók, pedig adná magát...

Ugyanis abban, hogy a Ragadozó a Földre érkezett, volt egy feszültség... ugyanis vadászkódex ide vagy oda, az előző két film hősének feje mégis főhetett, nehogy a földönkívüli ártatlanokat veszélyeztessen közvetetten, legyen szó egy gerillanőről vagy egy amerikai város lakosságáról. Azzal, hogy a helyszín egy idegen bolygó lett, ez a feszültségforrás is elveszett. Lenne lehetőség, hogy kicsit játszanak a doktort illetően, például, hogy azért küldték, hogy a prédát valaki összekaparja a harcok után, de nem, marad a jól kiszámítható fordulat, amikor valaki teljes gőzzel vágja maga alatt a fát, ha más is ül rajta.

Ami pedig a bolygót illeti... nos, ennyi erővel bármelyik földi dzsungel lehetett volna, hisz' nemcsak a körülmények (levegő, gravitáció) egyeznek meg, de a növényzet is. Az egész kimerül abban, hogy az égen egy jelenet erejéig egy gázóriás meg néhány hold látható fényes nappal, meghogy a bolygó napja egy kicsit sem mozdul a film első felében - a végére már éjszaka van, hogy legalább ebben se legyenek következetesek. A Ragadozók vérebei meg... olyan tüskések, mintha Todd McFarlane rémálmából kerültek volna elő. Az egy dolog, hogy őserdőben simán fennakadnának a kinövéseik miatt a gyökereken, ágakon és indákon, de amikor egy fegyvertelen férfi azzal képes megakadályozni, hogy az egyik megharapja, hogy a szarvánál megfogja... nos, ott már komoly gond van.

És persze a másik bolygóra való szállításból ott a lehetőség az elveszettség érzetére, de ez is elmarad... nincs semmi olyasmi, amit egy földi dzsungel kellős közepe nem adhatna ugyanúgy. Még a hazajutás terén sem tűnik problémásabbnak - ugyan a Ragadozók gépe agyon van bombázva, de ennyi erővel a yautják kilőhetnének egy mentőhelikoptert is, emellett a filmből úgy tűnik, nem olyan nehéz kormányozni egy ilyen istenverte űrhajót. Persze, miért is szurkolnánk hőseink hazajutásáért, ha semmit nem tudunk róluk, különösen, hogy várja-e őket egyáltalán valami otthon? Hiányzik belőlük az az emberi elem, ami Harriganékben ott volt, és nem helyettesíti semmi más.

Mindent egybevéve, a Ragadozók egy teljesen felesleges film - senki nem veszít semmit vele, ha kihagyja. A főszereplők érdektelenek, a Ragadozók vérszegényebbek, a történet pedig erőteljes eufémizmus arra a valamire, amit a forgatókönyv nyújt. Azzal, amivel hozzá akar adni a Ragadozó-mitológiához, voltaképpen elvesz belőle. Az eredeti hangulatának megidézésére pedig a Long Tall Sally stáblista alatt történő játszása pedig nemcsak édeskevés, de még esetlen is, tekintve, hogy nem passzol a film hangulatához.

Sajnálom, mert kedvelem az előző két Ragadozó filmet, és szeretnék azzal is dicsekedni, hogy egy hazámbéli rendezte a legutóbbit (nem beszélve, hogy a főszereplőben is csörgedezik némi magyar vér). Csak sajnos nem tudok. Ebben a filmben nincs izgalom, nincs fantázia, nincs szív - csak fájó üresség.