2013. május 31., péntek

A fiúk már csak ilyenek...

A napokban Kate Elliott hívta fel a figyelmemet egy cikkre, ami arról szólt, miért is nem jó kifogás az, hogy a fiúk már csak ilyenek. Mivel magam is férfi vagyok, ezért az ilyenek előtt mindig veszek egy lélegzetet, mielőtt elolvasom, mint aki felkészül lélekben egy fejmosásra. De elolvasom, mert egy embernek kötelessége meghallgatnia mások véleményét.

A cikket magát elolvasva viszont meglepődtem, ugyanis arról szólt, hogy egy kislány homokvárát folyton lerombolta egy - de nem mindig ugyanaz a - fiú, és a másik szülő mentsége volt a fenti mondat. Amit furcsálltam, tekintve, hogy nálam ez sosem volt kifogás. Lehet, hogy benne van a pakliban az, hogy van egy egy évvel fiatalabb húgom, és ez esetben én voltam a nagyobb, de nem hiszem, hogy anyukám egyébként is elnézte volna ezt a hozzáállást. Szóval, alapból furcsállottam ezt a mentalitást, mert nem hiszem, hogy természetesnek kellene lennie. De a cikk nem ér véget, továbbmegy és párhuzamot von e között a mentalitás és a nemi erőszak alól való felmentés között. Ez tipikusan egy olyan téma, amitől rengeteg férfitársam kezdi el forgatni a szemét, és azt mormogja a fogai között, hogy "bolhából elefántot", és hogy voltaképpen ilyenről szó sincs. Szerintem azonban sokkal általánosabb dologról van szó, ami nem korlátozódik a nemi erőszakra, és ami valóban egy extrém megnyilvánulása a problémának, amit a fenti mentalitás okoz, de ettől függetlenül része.

Az első dolog, ami eszembe jutott a kastélyromboló kissrácról meg az elnéző buksisimogatásról az az, hogy ezzel azt erősítjük a férfiakban, hogy ne tiszteljék egy nő munkáját. Már pedig ez a hozzáállás létezik - tudom, mert egy egyedülálló anya nevelt fel, és minél kevesebbet mesélek az apámról, annál jobb. Nem tagadhatjuk le, nap mint nap lehet találkozni ezzel a hozzáállással, ez vesz körül minket. Egy férfi - és ezt férfiként mondom - rendelkezik azzal a kiváltsággal, hogy a Teremtés koronájának tekintse magát, akkor is, ha egy nő intézett minden fizikai és szellemi munkát. "De ha egy nő képes volt erre, akkor nekem biztos nem lett volna kihívás!"

Ismerek olyan nőket, akik akár segédekként, akár titkárnőkként le kellett szervezniük egész rendezvényeket, csakhogy aztán főnök úr gondoljon egyet, és Ádámtól-Évától kelljen újrakezdeni az egészet - ha pedig valami fiaskó alakult ki emiatt, akkor persze a főnök úr üvöltözzön velük anélkül, hogy meghallgatná őket.

Gondolom, most akadnak olyanok, akik elintéznék azzal, hogy "én nem ilyen vagyok, miért kell olvasnom ilyet?" Alapvető baj társadalmi problémák kapcsán születő viták esetén, hogy sokan személyes támadásként élik meg, akkor is, ha nem ellenük szól, mikor az ennek kapcsán születő cikkek célja nem az ítélkezés, hanem hogy rávilágítsanak egy problémára. Pedig az a helyzet ezekkel a jelenségekkel, hogy sokkal nagyobbak és átfogóbbak, hogy el lehessen intézni ennyivel.

Igen, létező jelenség, hogy egy férfi ne tisztelje egy nő munkáját. Ahogy az is létező jelenség, hogy egy férfi főnök azt a női beosztottját favorizálja, aki hajlandó lefeküdni vele, szemben azzal, aki nem, vagy neki nem tetsző, de kompetensebb. Ahogy a szereposztó dívány is egy létező jelenség, ahol a tehetségnél fontosabb... nos, azt hiszem, tudjátok, miről beszélek. Ismerek olyan nőket, akik találkoztak ezzel.

És ezzel el is érkeztünk a nemi erőszakhoz. Az erőszak ugyanis az, amikor kényszerítünk valakit az aktusra, és ezt bizony nemcsak úgy tehetjük, hogy letépjük róla a ruháját és lefogjuk, hanem más módon, például hogy ettől tesszük függővé a jövőjét. Anyuka nincs agyon fizetve? Ha tényleg szereti a gyerekeit, szétteszi a lábait. Tényleg az az álmod, hogy énekesnő légy? Akkor, kisanyám, képes leszel meghozni ezért áldozatokat! Ne ágálj, mert ezzel mindketten jól járunk!

De hát a férfiak már csak ilyenek... upsz!

Ilyenkor persze mi férfiak előszeretettel kezdjük el magyarázni, hogy asszonypajtás nem jól látja. Túlreagálja, vélt sérelmeken füstölög, olyanból csinál problémát, ami nem létezik. Ez pedig egy ritka veszélyes hozzáállás - az, hogy fenntartjuk a jogot, hogy eldöntsük, mi számít sértőnek. Mert ez esetben mindig az lesz a sértő, amiben mi érezzük találva magunkat, sosem az, amiben mások. Ebben az esetben egyedül nekünk van jogunk sértve érezni magunkat, sosem másoknak. Ebben az esetben mindig mi vagyunk azok, akiket meg kell érteni, sosem mások. Ezt pedig önzésnek hívják.

Előfordul ugyanis, hogy megsértünk másokat, akkor is, ha nem áll szándékunkban. Mégis, gyakran találkozok olyannal, hogy valaki egyszerűen képtelen elfogadni, hogy ő sértő lehetett. Ó, talán képes pár szóban elnézést kérni, csakhogy aztán az egészet semmissé tegye azzal, hogy kijelentse, egyébként meg rossz az, aki rosszra gondol, az ő készülékében van a hiba, hadd ne keljen ezt a jövőben magyaráznia, már az is elég nagy baj, hogy most kellett. És ez is csak azért volt, mert hát látja mindenki, ő tisztességes nevelést kapott! Van amikor egyébként még csak erre sem futja...

Másik magyarázat, hogy az egész csak vicc, nem kell komolyan venni! Ahogy a kissrác is csak játszott, őt sem kell! Játsszunk nyílt lapokkal: velem is előfordult, hogy poénkodni akartam, és az eredmény, ne szépítsünk, egy suttyóság lett. Nem volt szándékos, nem akartam rosszat, mégis megtörtént. Itt tehát szó sincs arról, hogy csak kész akarva lehet elkövetni ilyesmit, de ilyenkor bocsánatot lehet kérni, és nem kötni az ebet a karóhoz.

Sok férfitársamban ugyanis azt látom, hogy átmennek a másik végletbe és rögtön azzal jönnek, hogy ők nem mondhattak rosszat, mert ők nem nőgyűlölők, mert a nőgyűlölők verik a nőket, ők gonoszak, ő pedig nem lehet gonosz. De az ember lehet bunkó - és minél kevésbé vagyunk hajlandóak ezt elfogadni ezt, annál hajalmosabbak leszünk bunkók lenni.

Maradjunk csak a viccnél. Gyakran látok olyat, hogy valakik nyilvánosan viccelődnek mások rovására, és amikor rájuk szólnak, ne tegyék, ők vannak vérig sértve. "Ki vagy te, hogy be mersz szólni nekem? Mi csak éppen jól érezzük magunkat, te meg jössz és rontod a hangulatot? Te vagy az, aki nem vagy tekintettel mások érzéseire! Mindenki értette a poént, csak te nem!"

Ami baromság. Honnét tudod ugyanis, hogy ki hallja, ki látja a viccedet? Honnét tudod, hogy neki mik a tapasztalatai? Miért várod el, hogy tekintettel legyen az érzéseidre, ha te nem vagy? Miért várod el, hogy rögtön a legjobbat feltételezze rólad, hogy tudja, te egyébként egy nagyon rendes srác vagy, ha te ezt nem adod meg?

A valóság persze az, hogy ilyenkor sokan szeretnek elbújni a "mindenki" mögé. A "mindenki" mögött ugyanis nekik nem kell alkalmazkodniuk. Azzal védekeznek, hogy ez teljesen általános, más is ezt teszi, miért nem őket cseszegeted, aztán hozzáteszik, egyébként meg ez a probléma egyáltalán nem létezik, és nem veszik észre magukat. Sőt, szerintük te nem veszed.

De persze ezeknél a vicceknél sokszor nem is számít, hogy tényleg szellemesek legyenek. Lehetnek ostobák és durvák, a lényeg, hogy összekacsinthassunk, Mi nem vagyunk Ők. Hogy igazoljuk magunkat, pl. hogy ezek a titkárnők mind buták és csak egy dologra jók, és nem mi választunk úgy. Meg azt is, hogy kemény legények vagyunk, nekünk ne szóljon be senki, mert azt nem bírjuk.

Említettem kicsivel fentebb a nőverőket. Sajnos ez is egy létező probléma, olyannyira, hogy egy képviselő brutálisan megverheti élettársát, egy alpári nagy ostobaságot a képünkbe merjen hazudni, és mandátumát megőrizve azon morogjon, mi az, hogy őt támadások érik!

Félreértés ne essék, ez nem egy politikai probléma, hanem társadalmi. Mi vagyunk azok, akik azt mondják, ilyen az élet. Mi vagyunk azok, akik azt mondjuk az áldozatoknak, jobb ha felkészülnek. Mi vagyunk azok, akik azt mondják, nem a mi bajunk. Nem fordíthatunk hátat, nem háríthatjuk át a felelősséget - az az ember ott fent minket képvisel, és teljesen képesek vagyunk elfogadni ezt.

És igen, sokszor képesek vagyunk az erőszak elkövetőit felmenteni, hogy biztos jó oka volt rá, hogy neki se könnyű, és valahol ő is áldozat. A legszörnyűbb az egészben pedig az, hogy tényleg, csak nem úgy, ahogy gondoljuk.

A minap olvastam cikket szintén Kate Elliott blogjáról, amiből megtudtam, Sir Patrick Stewart két alapítványt is támogat - az egyik bántalmazott nőknek és gyermekeknek, mivel gyerekkorában apja bántalmazta édesanyját; a másik tüzérségi sokkban szenvedő katonáknak, mivel apja is abban szenvedett, és ez közreműködött a bántalmazásaiban. Elmondása szerint az motiválta, hogy gyerekként tétlenül kellett néznie, amint apja bántalmazza az édesanyját.

Ez olyasvalami, amit én nagyon is meg tudok érteni, mert ezt én is átéltem. Emlékszem, mennyire zavart, hogy senkit nem érdekelt. És, hamár a lelki betegségeknél tartunk, emlékszem, a nagymamám volt az, aki nem volt hajlandó a fiát elengedni pszichiáterhez, mert az ő fia nem hülye. Mert mi van, ha az emberek el kezdenek beszélni, és inkább merjünk kimenni az utcára, minthogy merjünk hazamenni. Mi majd úgyis elhisszük, hogy a családban szeretet honol, már ha szeretjük a családunkat. Ne birkózzunk meg a problémával, inkább ne vegyünk róla tudomást, mert az mindenkinek jobb.

Nagyon sok probléma van, amivel szembe kell néznünk. Ez csak a jéghegy csúcsa volt, és ha most mindegyiken tüzetesen végigmennék, nem lenne az, aki elolvassa, mert oldalak százaira rúgna. De azt hiszem, a fenti benyomásomat a cikk kapcsán még jobban lerövidíthetem: az van ebben a kifogásban, hogy ne tiszteld a nőket.

És igen, vannak macsó férfiak, akik röhögnek az asszony menzeszén, aztán ha náthát kapnak, megírják a végrendeletüket. És vannak, akik már csak azért is a kevésbé kompetensebb nőt maguk mellé venni, hogy elmondhassák, nélkülük sehol sem lennének. Vannak olyanok, akik betiltanák az abortuszt, majd kényszerítik a szeretőjüket, hogy menjen el. Vannak olyanok, akik szerint egy nő szüljön öt gyereket, de a munkatársaikkal aláíratnának a szerződésükben azt, hogy öt évig még nem. És vannak olyanok, akik képesek egy ismeretlen nőt lekurvázni, majd még abban a mondatban hozzáfűzni, hogy őt mindenki hímsovinisztának tartja. Pedig ő csak akkor ver, ha kihozzák belőle az állatot. Hát miért kell belőle kihozni az állatot?

A házastársi erőszakról még annyit, hogy ugyan örülnék neki, ha a törvényben nem az lenne, hogy semmi közünk hozzá, és ezt valamiért az Istennek sem sikerül módosítani... de amennyiben végre módosul, akkor sem várhatjuk el, hogy majd állam bácsi megold mindent. Akkor is a mi felelősségünk, hogy felemeljük a hangunkat. A mi felelősségünk, hogy ne forduljunk el.

Tehetjük azt is, ami mostanság divattá vált, hogy megmondjuk a másiknak, majd ő alkalmazkodik hozzánk, de hosszú távon nem válik be. Sokan mégis ezt az utat választják, mert könnyebbnek tűnik, és inkább csodálkoznak, de ez már más kérdés. Mi ne ezt válasszuk, mert nem éri meg.

Ne fogadjuk el, hogy mi már csak ilyenek vagyunk. Mert lehetünk jobbak is.

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez az egész baromság. A nők nem szentek, nem hibátlanok, vagy eredendően jók, a családon belüli erőszakot nő is elkövetheti. A nők között is vannak őrültek, pedofilok, nemi erőszak elkövetők, gyilkosok, hazugok stb. Nyugaton gyakorlatilag már jobban védik a nőket a törvények, mint a férfiakat. A második, és harmadik hullámos feminizmusnak köszönhetően ma már teljesen nyíltan lehet mocskolni, démonizálni a férfiakat, sőt azt hirdetni, hogy abnormálisak, és ki kell őket irtani az utolsó szálig, ez aztán a szép új világ.
Pár példa:

Négy nő megerőszakolt egy 19 éves fiút Torontóban
http://index.hu/kulfold/2013/04/08/negy_no_megeroszakolt_egy_19_eves_fiut_torontoban/
Men, Who Needs Them? http://www.nytimes.com/2012/08/25/opinion/men-who-needs-them.html?_r=1 TNW: The Rebirth, Castration Day, Breeders + - Femitheism ...
http://femitheistreborn.blogspot.hu/2012/09/the-new-world-rebirth-castration-day.html
A férfiakat is verik? - A családon belüli erőszak III.
http://orientpress.hu/92501
Hazugság miatt tört ketté a karrierje http://sportgeza.hu/sport/nfl/2013/04/07/artatlanul_ult_5_evet_most_profi_lehet/
Férfihasítás
http://mno.hu/migr/ferfihasitas-511321

Az hogy a nőknek a múlt században nem voltak egyenlőek igaz volt, de ez mára már totálisan megváltozott, ha ténylegesen demokratikusak akarunk lenni egyik nemmel sem kivételezhetünk. A törvények nem lehetnek szexisták, de nem, úgy ahogy az agyalágyult feministák, meg gendersemleges svéd barmok követelik. Nem lehet csak annyi, hogy a férfiak macsók, meg bunkók, hím soviniszták, erőszakosak a nők meg a minden jóság forrása.

Nihil írta...

Ilyenkor örülnék, ha kapnék egy nicket is, vagy esetleg arra reflektálnának a hozzászólások, amiről írtam, nem arról, amiről nem.

Névtelen írta...

Őszintén szólva azt nem értem, hogy miféle beteges eltorzult gondolkodás tudja összekapcsolni egy kisgyerek gyerekkori hülyeségeit meg a nemi erőszakot, azt magyarázd el nekem. Lerombolt egy homokvárat, na, igen nem szép dolog, de az a homokvár egy másik kisfiúé is lehetett volna, na, akkor mi lett volna? Hallottál valamikor is mondjuk a DRMMS rosszindulatú anya szindrómáról, a női kvótázásról, vagy, hogy a válások nagy részét manapság a nők mindenféle ésszerű, és komoly indok (családon belüli erőszak) nélkül kezdeményezik, csak úgy a semmiért, vagy egyszerűen fel tudod fogni, hogy a nők is emberek és követhetnek el szörnyűségeket? Ennek a cikknek az a lényege, hogy a férfiak a gonoszak, a nők meg a jók, szóval én nem vagyok vevő az ilyen beteg szexista gondolkodásra. Egyébként jó cikkek szoktak lenni a blogon.

Nihil írta...

Kedves továbbra is Névtelen, akkor a tisztánlátás végett:

1.) A cikkben nem arról van szó, hogy a férfiak gonoszak, a nők meg szentek. Arról szól, hogy igenis vannak egyenlőtlenségek. Az egyenlőtlenség nem azt jelenti, hogy az egyik fekete, a másik meg fehér, az egyik egyes, a másik meg zéró.

Akár 55%-45% szemben állás is lehet, akkor is lehet finomítani.

2.) Ha figyelmesen átolvasod a cikket, láthatod, hogy hoztam női példát is. Ez nem egy olyan dolog, ami csak férfiakra igaz, ez a hozzáállás általános.

3.) Ha figyelmesen végigolvasod a cikket, láthatod, hogy direkt felhívtam a figyelmet, hogy ezt nem azért írtam, hogy valaki rögtön magára vegye. Direkt kihangsúlyoztam, hogy ezek nem személyes támadások.

Felhívtam a figyelmet egy létező problémára. Tudom, hogy létező, mert ismerőseimen, szeretteimen keresztül tapasztaltam.

4.) Nem az volt a cikkem célja, hogy most "Férfiak vs. Nők", melyik melyik?

Ez olyan, mint amikor rászólok a szomszédra, hogy ugyan ne bömböltesse már hajnali egyig a zenét, mert mellette a 84 éves Margit néni aludna. Nem fogok belekezdeni abba, hogy igen, van, amikor ő Vasárnap reggel nyolckor porszívózik, mert van, amikor anélkül odafigyelhetünk a másikra, hogy megjegyezzük, "bezzeg a másik..."

Valahogy 18 év fölött erre képeseknek kellene lennünk olykor.

5.) Ironikus, hogy "a beteg szexista" hozzáállással jössz. Már csak azért is, mert kimondottan ügyeltem, hogy ne szerepeljen a szexista a cikkemben.

Ahogy azt is szépen kiforgatod, hogy most a férfiak abnormálisak, le kell őket lőni. Nem írtam, de hé, mivel egyszer merek arról írni, hogy mi, férfiak odafigyelhetnénk, rögtön nem tudom elképzelni, hogy a nők gonoszak, a férfiakat meg a Dunába akarnám küldeni, igaz-e?

6.) Ironikus a szexista kifejezés, tekintve, hogy nem láttam, hogy annyira ugrálnának otthon kedves képviselő úr ellen. Az teljesen rendjén van, nem igaz? Biztos megvolt az oka, és ha megvolt az oka, akkor a nő tehet róla, tehát a férfi az áldozat, a nő pedig a provokátor!

7.) Ironikus, hogy megjegyeztem, a férfiaknak is lehetnek problémáik, amiket meg kellene oldaniuk, aminél nekünk is segítenünk kellene, de az valahogy nem lett általad érintve.

8.) Ha egy kisfiú homokvárát verte volna szét, az is baj. A baj azzal van, ha legyintünk, nem baj.

Azzal van a baj, és ez a belinkelt cikkben is ott van, hogy nem egyszer, hanem folyton lerombolta, mert korábban sem volt baj, akkor most miért lenne? A másik majd belenyugszik... no, ebben a hozzáállásban viszont már ott van egy általános probléma.

És ez igen is probléma, és igen is, általános és probléma.

Ebben az egyben telitalálatot írtál: teljesen mindegy, kinek a munkáját verjük szét folyton, és mondjuk utána, nem baj. Így is, úgy is rossz, és nem hagyhatjuk szó nélkül.

Nihil írta...

9.) Az a bajom a hozzáállásoddal, hogy azt látom rajta, nem akarod megérteni, miről írok, mert olyanokat is hiányolsz, amik benne vannak a cikkben.

"azt magyarázd el nekem"

Erről szólt az egész cikk, kezicsókolom! Nem vagy köteles egyetérteni vele, de ez esetben ne tégy úgy, mintha meg akarnád érteni!

Alapvetően az a bajom - és ezt otthon elég gyakran tapasztalom -, hogy ha valaki felveti, nem lehetnénk egy kicsit jobbak, akkor rögtön az a térdreflex, de a másik az milyen! Ne beszéljünk arról, mi lehetünk barmok, arról beszéljünk, hogy a másik az!

Ha megkérjük őket, ne vegyék magukra, juszt is magukra veszik, mert akkor az ő sértett lelki világukat kell pátyolgatni, és ezzel is terelnek, és elérik, hogy az ő szempontjuk érvényesüljön.

Hiányoltad a cikkemben a kiegyenlítettségeket?

Lehetett volna erről beszélgetni. Ha nem azzal kezdesz, hogy az egész csak baromság, meg hogy beteg, meg hogy szexista.

Ha elfogultnak érezted a bejegyzésemet (ahogy én is annak érzem a tiedet, mert abban is csak az van, hogy a nők milyenek), azt is lehetett volna jelezni úgy, hogy abból legyen közös nevező. De úgy érzem, a közös nevező manapság sikk, és nem akarsz közösködni: azt akarod, hogy a te szempontod érvényesüljön.

És hamár itt tartunk:

10.) "Egyébként jó cikkek szoktak lenni a blogon."

Tényleg? Ez esetben megköszöntem volna, ha elgondolkozol azon, hogy talán megvolt a magam oka ezt írni, és nem a rosszindulat vezérelt.

Megköszöntem volna, ha felháborodás és azonnali lesöprés helyett azt írod, "te figyi, ebben, meg ebben, meg ebben nem értek egyet".

Megköszöntem volna, ha akkor legalább egy árva nicknévvel ugyan, de felvállalod magad, ahelyett, hogy névtelenül írogatsz (pláne felszólítás után). Sőt, megköszöntem volna, ha mondjuk kommentelsz azokhoz a cikkekhez, amik tetszenek.

Ha megfigyeled a bejegyzéseimet, egyszer sem állítottam be senkit gonosznak társadalmi kérdésekben, mert szentül hiszem, hogy az ember gyarló, nem gonosz, és azt is hiszem, hogy ha először rosszul reagál, idővel eltűnődik rajta és változik.

A gondom viszont ott van, hogy ezek a jelzők - pl. "szexista" - csak akkor nem ostoba górbaromságok, amikor mi takarózhatunk vele. Addig viszont francot sem érnek.

A gondom az, hogy ezekről nem lehet beszélgetni, mert sok érzékeny virágszál már attól megsértődik, ha beszélgetünk. Mert sokan akkor azzal szembesülnek, hogy hát másokat is meg kellene érteni nekik is, nem csak fordítva.

És bennem megvan az igény, hogy megértsem ezeket az emberkéket, csak azt veszem észre, hogy nekik olyan természetes, őket kell megérteni, hogy nem is értékelik.

Úgyhogy innentől lezártnak tekintem a témát. Ha a korábbi "egyébként jó" cikkeim nem érték el, hogy mondjuk ne olyanokat vágj a fejemhez, amik nemhogy benne sincsenek a cikkben, de magyarázom is, miért nincsenek benne, miért nem szabad beléjük látni, akkor sem ezzel nem fogom, sem az elkövetkezendő bejegyzésekkel, mindegy, milyen témában.

Névtelen írta...

Mivel érdekel minden társadalmi, vallási, politikai kérdés elég sokat szoktam olvasni a családról, a bántalmazásokról stb. Gyakorlatilag mára a csapból is az folyik, hogy a nők mennyire el vannak nyomva, minden ötödiket vernek, meg szemét férfiak, mindegyik hímsoviniszta disznó, ha női kvóta lesz, akkor milyen jó lesz a világ, vagy ha egyenesen a nők uralják a világot beköszönt maga az utópia. Azt elmondhatom, hogy nem akarok visszatérni a régi konzervatív világba, mert nem pártolok semmiféle nőelnyomást, de ami manapság van az az, hogy rendkívül nőpártoló lett (pl: Airline sex discrimination policy controversy) a világ, és ne haragudj, de sokadszori olvasásra is csak azt tudom mondani, hogy ebben a cikkben és az eredetiben, gyakorlatilag azt olvasom, hogy a férfiak tehetnek a világ összes bajáról. Az hogy egy agresszív kislány is meg van említve szinte mellékes, a fő a nemi erőszak kultúra, meg a macsóizmus. Az igaz, hogy ha folyamatosan nem szólunk rá a gyerekre, ha rosszat csinál, biztos elrontjuk, de összességében megint a férfiak, fiúk démonizálása jut az eszembe az egészről. A férfiak lehetnek nemi erőszakolók a nők viszont semmiképp sem. A férfiak negatív tulajdonságaival (gorombák, nőverők, a nőket nem nézik semmibe, egész nap csak focit néznek piával a kezükben, gyerekverők, lusták, féltékenyek, iszákosak, manipulatívak, ha feldühödnek lelkiismeret furdalás nélkül megölik a családjukat) már a hócipőm is tele van, és igen tényleg vannak ilyen férfiak, akik kezelésre szorulnak, diliházba vagy börtönbe valóak, és a konzervatív kultúra is nagyban hozzájárulhat ilyen viselkedés kialakulásához. De arról csak kevesebb írás létezik, és azokról sem beszélnek nyilvánosan, hogy a nők is lehetnek gyerekverőek, vagy verhetik a férjüket, agresszívak, szadisták, manipulatívak, megerőszakolhatják a férfiakat, megerőszakolhatják a gyerekeiket stb. Az olyan kijelentések, hogy a politikus nyugodtan verheti a feleségét, minden nő menjen a konyhába és szüljön egy tucat gyereket mert ha nem teszi akkor nem igazi nő, meg minden ilyen puritán álszent baromságtól felfordul a gyomrom. Csakhogy olvastam már nőkertes, meg nanés meg mindenféle más külföldi agyalágyult feminista írásokat, amikben többek között például olyanok is vannak, hogy a hímnem genetikai mutáns, amit irtani kell (Feminism’s Underbelly: The Agent Orange Files http://www.manwomanmyth.com/feminism/feminisms-underbelly-the-agent-orange-files/), és az ilyenek ellen nem szoktak tüntetni, csak a féfierőszak ellen. Mindenfajta szexizmust, elnyomást ellenzek. A kezdeti „ez az egész baromság” kijelentés igaz erős, de egyszerűen már elképesztő hogy már megint az van, hogy a férfiakkal baj van. Igazán elnézésedet kérem, hogy megbántottalak, és felbosszantottalak, és tényleg nem szánt szándékkal történt, és nem akarok veszekedni, de nem azért írtam ezeket, mert egyetértek bármiféle nőelnyomással, hanem azért meg megvetem a nemi diszkriminációt. Viszlát, és tényleg nem akartalak megbántani.

Nihil írta...

Értem, és nem állt szándékomban sarkosítani nekem sem.

Az a helyzet ezekkel a társadalmi dolgokkal, hogy sokszor akaratlanul rálépünk másik tyúkszemére, aki azért kiált fel és érinti érzékenyen, mert már számtalanszor előfordult vele. Azt hiszem, itt ez történt oda-vissza, de sokszor ugyanez a helyzet például, amikor akaratlanul megbántunk egy nőt.

Igazad van abban, hogy a nők is lehetnek bántalmazók, vagy hogy vannak nők, akik teljesen kihasználják azt például, hogy főnök úr lefekteti őket, tehát, ez nem csak és kizárólag férfiakon múlik. Tudom, mert tett már így keresztbe egy nő egy nőismerősömnek.

Nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak alapból a nőknél, de azt látom, kicsivel jobb pozícióban vagyunk. Velünk nem akarnak pl. papírt aláírni arról, hogy ne menjünk el szülni. Ez nem olyan dolog, amitől kevesebbnek kell éreznünk magunkat, ez egy olyan dolog, amit eszünkbe kell vésnünk, hogy amikor egy kolleginánk erről panaszkodik, akkor ne tegyük helyre akarva-akaratlanul.

Ugyanígy az egyenjogúság sem egyik vagy másik fél uralmát jelenti, természetesen.

Amiért mostanság még érzékenyebb vagyok a témára, az az, hogy úgy érzem, kezdünk visszafele rohanni az időben, egyre általánosabbá és megszokottabbá válnak olyan dolgok - pl. a képviselők sovinizmusa - amiről néhány éve azt hittem, már túljutottunk rajta. És ez gáz, mert ha lassan is, de biztosan előre kellene mennünk.

Az a gond, hogy nem hittem volna, hogy a huszonegyedik században, Európában emberek őrizhetik meg a mandátumukat olyan kijelentésekkel, minthogy azért verik a nőt, mert az nem szül, hogy a melegeket börtönbe kell zárni, hogy össze kellene állítani a zsidókról. Úgy érzem, az érzéketlenség lett mostanában a módi, és ez érzékennyé tesz.

A lényeg, hogy amikor egy nő megkér minket valamire, amit mi is természetesnek találunk magunk felé, akkor ne kezdjünk ágálni, hogy rosszul látja, ez a dolgok rendje.

Aztán meg férfiak és nők között is van mindenféle természetű személy. Van olyan nő, amelyik kifejezetten hálás arra, ha például tartják neki az ajtót, míg másik ennek nem kifejezetten örül. Mi meg nem tehetünk mást, minthogy megjegyezzük és ezeket a gesztusokat a jövőben személyre szabjuk (mert előre nem tudhatjuk).

Névtelen írta...

Örülök, hogy nem vagyunk haragban. Akármilyen cikket szoktam olvasni nagyon meggondolom, hogy mikor mit szóljak hozzá, pont az előbbi miatt hogy nem szeretem a veszekedéseket, és sajnos néha én is elragadtatom, magam mikor írok, ez egy rossz tulajdonságom. A cikkeidhez meg nem is tudok hozzátenni, nagyon jók és utólag valóban hozzászólhattam volna valamelyikhez csak annyit, hogy jó, ezért elnézést kérek, de elég rendszertelenül szoktam látogatni a blogot, mert egy csomó más elfoglaltságom is van, és amikor már olvastam sokszor úgy gondoltam, hogy ha írok, azt úgy sem veszed észre. Egyébként nagyon érdekelnek a társadalmi kérdésekkel kapcsolatos művek, mint az orosz őrség-könyvek, vagy káosz és a rend vitája (moorcock, warhammer, amber-krónikák stb.) a klasszikus jó és rossz fantasykat mint az idő kereke, gyűrűk ura, az igazság kardja számomra elég bugyuták, de ez egyéni vélemény, ezzel sem akarlak megbántani. Viszlát.

tapsi írta...

Nagyon korrekt írás, és szerintem abszolút nem demonizálta a férfiakat...

Nuada Stenonis írta...

Én értettem ezt az írást. És értékelem is. Korrekt és világos.