Végy egy csipet törpét…

Mint már korábban említettem, kicsit már herótom van attól, hogy a fantasy világokra a középföldei fajok dömpingje a jellemző. Hogy pontosabb legyek: az nem tetszik kimondottan, hogy félszerzetről tudjuk, kis korhely, de amúgy kerüli a konfliktust, a tünde bölcs és természetkedvelő, et cetera. Gyakorlatilag már az előtt kívülről fújjuk a teljes táplálékláncot, hogy túljutottunk volna az első néhány oldalon… márpedig így elvész a fantasyből az, ami a varázsát adja: egy új, ismeretlen világ feltárása. Félreértés ne essék, nincs új a Nap alatt, és én sem hajítom a sarokba a könyvet, vagy teszem vissza undorodva a polcra, ha megtudom, tündék és törpék vannak benne. Viszont az kicsit sok, amikor az új világ abban különbözik az Elfeledett Birodalmaktól, hogy más a neve, a TSR/WotC által levédett lények kivételével az összes ottani teremtménnyel találkozhatunk, a kontinens egy kicsit máshogy lerajzolt paca, de amúgy minden kaland továbbra is egy v1-es kocsmában kezdődik.

Lehet azonban ügyesen keverni a lapokat úgy, hogy a régi, fáradtból valami új, friss világot kapjunk. Az egyik régóta bevált recept az, hogy fogjuk az instant D&D alapot, és elkeverjük egy másik irányzat elemeivel. Ebben a bejegyzésemben ezeket a szerepjáték-világokat veszem sorra ezzel a gyorstalpalóval.

FIGYELEM! Esetleges félreértések végett, mielőtt valaki kifakadna, hogy „nem is tud a fantasy-szerepjáték mást felmutatni, mint valami törpéset-tündéset?”, a válaszom az: dehogynem! Azonban jelen bejegyzés tárgya éppen az, hogy milyen jópofa dolgok tudnak születni a stílusok keveredéséből. Aki esetleg valami 0% törpetartalomra vágyik, térjen vissza később!
(Persze tudom, hogy az idejárók vannak olyan derék jóemberek, hogy nem értenek félre, de ahogy Murphy is mondja: „ha valamit olyan érthetően magyarázol el, hogy senki nem értheti félre, valaki biztosan félreérti”. Már párszor volt ehhez szerencsém a gyakorlatban – és valahol most is Damoklész kardjaként lebeg felettem a következő eset, szóval… lépjünk is tovább!)

A középföldei fajok elterjedésében komoly szerepe volt a korai szerepjátékoknak, ezek közül – már csak felkapottsága miatt is – legkiemelkedőbben a D&D-nek. Sokan előszeretettel kérik számon a D&D atyjától, Gary Gygaxtől, a Gyűrűk Urára jellemző mélységet, és rójják fel neki, hogy tökéletesen félreértette Tolkient. A helyzet azonban kicsit árnyaltabb. Gygaxet igazából nem fogta meg a Gyűrűk Ura, sokkal nagyobb hatással volt rá Jack Vance, Fritz Lieber, R. E. Howard, és ez érződik is a szerepjátékon. Tolkiennel szemben ezeknek az íróknak a hősei máról a holnapra élő szerencsevadászok voltak, akik kazamatákat raboltak ki, ősi rémekkel akasztottak bajszot (vagy csápot), és két kaland között egy kocsmában húzták meg magukat, ahol megemlékezhettek tetteikről, vagy éppenséggel igyekeztek elfeledni őket. Ravasz Cugel, Conan, Szükre Egerész és Fafhrd inkább tekinthető a kalandozók atyjainak, mint Zsákos Frodó… kár, hogy ennek ellenére a szerepjátékban mégis olyan meghatározóvá vált az a fenenagy moralizálás. Akárhogy is, hacsak belegondolunk, már akkor rájöhetünk, hogy a sword&sorcery kézhez állóbb irányzat a szerepjátékhoz, mint a high fantasy. Hogy miért? Mert míg az utóbbiban három köteten keresztül tartanak hobbitjaink rendíthetetlenül egy katlan felé, csak hogy beolvasszanak egy bizsut, addig Conanék kalandjai pár oldalon elférnek, így kiválóbb parti-alapot jelentenek azok számára, akik egy nehéz nap után „csupán” ki akarnak kapcsolódni.

Ezzel persze még nem válaszoltam meg a középföldei fajok jelenlétének a kérdését. A válasz: egyszerű üzleti érzék. Tolkien akkor népszerűsége csúcsán volt, Gygax pedig hülye lett volna nem meglovagolni ezt. Ennek ellenére a D&D fajok nem kizárólag Tolkientől eredeztethetőek, a tündékben és a trollokban például megfigyelhető Poul Anderson Oroszlánszívének a hatása is. Ezek után vegyük is sorra a világokat!

Az első D&D szerepjátékvilág a Greyhawk volt, amit egy nagy játszótérnek tekinthetünk, ennek megfelelően szerepel benne minden, ami a készítőknek tetszett, legyen szó a korábban említett művekről, sci-fiből megfantasysített űrszörnyekről (ld. Displacer beast), lovecrafti rémségekről vagy dinoszauruszokról, illetve bármiről, ami ezen derék úriembereknek brainstorming közben eszébe jutott. Persze a keret egy kvázi-középkori fantasyvilág volt, amit lakói Oerthnek hívnak – ez egyebek mellett nem csak a mi világunkból ered, hanem Jack Vance Big Planetjére is utal.

A Forgotten Realms mindazt nyújtotta, amit a Greyhawk, csak még nagyobban: a játszótérből így vidámpark lett. Az Elfeledett Birodalmak ennek következtében még monumentálisab, még eklektikusabb és még népszerűbb lett, mint elődje, egyben a generikus fantasy-világok példaképe. Valószínűleg tízből kilenc embernek ez a „campaign setting” ugrik be, ha azt mondom, fantasy szerepjáték, így tovább is lépnék.



Az első olyan világ, ahol egy sajátosabb hangulatra törekedtek, a Dragonlance volt (D&D berkeken belül, de Tékumelnek és Gloranthának majd csak később osztok lapot). A háttéren érződik a két alkotónak, Margaret Weissnek és Tracy Hickmannek azon igyekezete, hogy valami komolyabbat, mélyebbet adjanak ki a kezük közül, mint az előző két világ eklektikus orgiája (újabb megjegyzés: Forgotten Realms pár évvel később jelent meg, de mivel az Greyhawk felturbózott változata, önkényesen előbbre vettem). A fajok közül hiányzik az ork, ami Tolkien professzor találmánya volt – egyesek ezt a lényt a latin Orcus halálistenből származtatják, mások pedig a bajor agyaras pincemanóból, a lorkából – a helyét goblinok, hobgoblinok, ogrék és sárkányemberek töltik be… vagyis olyan lények, amelyek jó eséllyel előfordulhattak egy középkori lovagregényben. A gnómok itt kezdik magukra ölteni a kicsit habókos technokrata ezermester imázst, és az itt megjelenő surranó olyan életképesnek bizonyult, hogy a D&D később visszaolvasztotta őt a félszerzetbe – különösen azután, hogy Tolkien örökösei sokat ugráltak. A sárkányok itt kezdenek színek szerint csoportosulni, illetve jó pár háttérben levő faj – pl. minotaurusz, tengeri tündér – nagyobb szerepet kap. Sajátosabb, egységesebb, mélyebb – a korábbi világok mellett biztosan, és én személy szerint mindig is éreztem rajta egy csepp keltás beütést. Annak ellenére, hogy úgy tapasztalom, a Dragonlance világ szerepjátékos körökben – legalábbis közvetlen környezetemben, elvégre azért az írópáros regényei továbbra is kelendőnek bizonyulnak – nem örvend nagy népszerűségnek, én mindenképpen az egyik legjobban sikerült D&D világnak tartom.

És akkor most nézzük a többit, hozzáadott alkotóelem szerint:



Sivatagos posztapokaliptikus: Dark Sun, a tündés-törpés világok Falloutja. A hagyományos „sivatagos posztapokaliptikus” világokkal szemben itt nem egy bizonyos gombot nyomtak meg, hanem pár mágus fajirtásra használta el a világ mágiáját, míg a napjuk vörös óriássá nem változott, a tengerek java el nem párolgott, és az egész civilizáció vissza nem zuhant egy korai ókori állapotba (bár a gladiátor arénák meg kimondottan Rómát juttatják az eszembe). A városállamokat a világot pusztulásba taszító – és ez által félistenné váló – mágusok uralják, akik saját papságot, a templomosokat gyűjtötték maguk köré. A városok között irdatlan nagy és halálos pusztaságok terülnek el, sokan azonban mégis inkább ezt választják, hogy szabadok legyenek – ugyanis a társadalom legnépesebb rétege a rabszolgáké. A félszerzetek itt vészjósló, kannibál kis szörnyek, a tündék megbízhatatlan szarháziak, a törpék pedig kopasz fanatisták. A gnómok és az orkok a genocídiumok áldozatai lettek, míg néhány fajt – így a félóriásokat – pont a népirtók tenyésztették ki szolgáknak. A mágia ezen a világon komoly károkat okoz a természetben, így a varázshasználókat meglincselik. Ez viszont nagyobb teret ad a pszihasználatnak, és én speciel a Dark Sunt tartom azon nagyon kevés világok egyikének, ahol a két „csodatevés” megfér egymás mellett. Akadnak még elementalista papok és a területüket agresszíven védelmező druidák, és persze valószínűleg kapnék a fejemre a világ rajongóitól, ha az óriássáskákat, a thri-kreeneket kihagynám. Beteg egy világ, a szó összes értelemben… kár, hogy a hozzájuk készült regényekre a „szabadítsuk fel a népet és tegyünk egyéb felvilágosult dolgokat” mentalitás lett a jellemző.



Gótikus horror: Ravenloft. Az itt élő népek olyan durván babonásak, hogy egy mezei törpét is félelemmel fogadnak – a tolkieni fajok az emberek között nem szívesen látott vendégek, különösen a fél-orkot helyettesítő kalibánok, akik, akárcsak névadójuk, olyan szerencsétlen torzszülöttek, akiket még a méhben ártó mágia ért. De ott vannak még a Vistanik is, a gótikus horror rémregényeinek mitikussá tett romái is, meg persze az éjszaka rémei, minden mennyiségben. Olyan klasszikus szörnyetegeknek léteznek itt megfelelői, mint Drakula, Dr. Frankenstein és gyermeke, Dr. Moreau, Van Hellsing, Dr. Henry Jekyll és Mr. Hyde, valamint egy különös Pinocchio – Chucky ötvözet.



Sword&planet: Spelljammer. A sword&planet az egy olyan, meglehetősen romantikus sci-fi irányzat, aminek képviselői közé Edgar Rice Burroughs is tartozott a Mars, Hold és Vénusz regényeivel. De talán még közelebb vagyunk a világ hangulatához, ha a Kincses Bolygót említem. Az űrt hatalmas (hagyományos) bárkák szelik át, saját atmoszférával, a naprendszerek a ptolemaioszi világképnek megfelelően gömbökbe vannak zárva, melyeket az éter határol, ezen kívül egyes rendszerekben a Föld forog a Nap körül, máshol meg fordítva. A háttér meta-világ nevét egy titokzatos, rájaformájú űrkikötőről kapta, a fekete lyukak pedig itt az örvényeknek feleltethetőek meg, míg az asztreoidamező szirtjeiről emberevő óriások hajigálhatnak sziklákat az óvatlan utazóra. Azon kívül, hogy a Spelljammer az első olyan háttér, ami több létező világot kötött össze, önmagában is erős hangulata van – sajnos nem örvendett nagy népszerűségnek, pedig szerintem marha pofás kis metavilág. Ja, a fajokról: vannak itt militáns vizilóemberek, illetve egy ork faj, ami a klingonok szerepét tölti be, valamint az elmaradhatatlan sötét elfek, akik a helyi vulkániak.

Létsíkos (vagy bangsi): Planescape. Mennyek és poklok, démonok és ördögök, angyalok és istenek háborúja. Egy összekötő világ, ami egy gigantikus kerék belsejében található. Elementál-, ördög- és angyalivadékok, óraemberkék, kentaurfajzatok, és egyéb, egzotikusabb lények népesítik be a multiverzumot. Ez a második összekötő világ, amelyen keresztül eljuthatunk Krynnről az Elfeledett Birodalmakra… illetve abban is megegyezik korábbi társával, hogy a Ravenloftot messzire elkerülik, mert hirhedten egy félelmetes csapdavilág, a Dark Sun Athasa pedig kívül esik a forgalomból. Bár azt itt tartom érdemesnek megjegyezni, hogy az ilyen világcrossoverek sokszor pont elvesznek a hangulatból, mind ennél, mind a korábbinál… érdemes tehát csínján bánni vele!



Ponyva-noir: Eberron. A D&D új üdvöskéje. Igazából ez sem egy rossz világ, csak rengeteg fényező kritika azt felejtette el, hogy közte és az Elfeledett Birodalmak között volt már pár formabontó világ – Juhász Viktor ismertetője speciel üdítő kivétel volt. Egy olyan világ, ami most ébredezik egy „Világháborúból”, és talán teljes gőzzel egy újabb felé tart. Erős Máltai sólyom és Indiana Jones hatás érződik rajta, a kontinensen élő tünde törzsek pedig akaratlanul az Arábiai Lawrence-t juttatják az eszembe. A törpék bankárok, az orkok fejlett kultúrával bíró népek, a gnómok diplomaták, a félszerzetek nomádok, a tündék arabok, rajtuk kívül pedig találkozhatunk alakváltókkal, likantrópokkal, élőgólemekkel, álomszimbiontákkal. A mágia itt helyettesíti a technikát, a kontinens egy részét elementálvasutak szelik át, és apró fénybűbájok világítják ki az utcákat. Ez is egy jó világ, ha az ember képes magát túltenni a hype-on.

Kitekintés a D&D-n kívülre.



Cyberpunk-urban fantasy: Shadowrun. Számomra örök kedvenc. Amikor szegény Gibson meghallotta, hogy a D&D magazinban cyberpunknak titulálták a Shadowrunt, kis híján szívinfarktust kapott. Együttéreztem vele, ugyanis ezzel a kategorizálással pont a világ lelke veszik el, mivel a látványosabb cyberpunk hatás mellett ott van nem kevés urban fantasy is. Ez a két stílus pedig remekül kiegészíti egymást: a cyberpunk technológiai csodái elszürkítik az életet, míg az urban fantasy elve az, hogy a legszürkébb dolog mögött is csoda rejlik, és így van egy visszacsatolás. Vállalati igazgatók, akik voltaképpen sárkányok; a hely szellemei, akiket kiborgokra lehet uszítani; trollok és orkok, akik a faji előítéletek áldozatai; az isteneket helyettesítő állati totemek; a sci-fi mutáns óriásbogarát és a fantasy túlvilági rettenetét magában egyesítő rovarszellemek.
Az már csak lábjegyzet, de a magamrészéről a Hatalom Titkait is olvasható regényeknek tartom, szemben rengeteg D&D művel… jó, természetesen ponyvák, de annak tökéletesen megfelelnek.



Lovecraft: Earthdawn. És most egyszerre gondolok Cthulhura és Kadathra. Egyfelől ott vannak az embereket megszálló, lelketlen, másvilági borzadályok, a Rémek, másfelől az egész Föld egy nagy mesevilág, ahol a Fekete-tenger helyén lávamező terül el, a mai Ukrajna területének nagy része egy hatalmas dzsungel, és ahol nem számít szokatlan látványnak a repülő kastély – oké, egy kicsit mégis. Míg rengeteg más világon a törpék nemzete hanyatlóban van, addig itt ők élik a reneszánszukat… utánuk a legmeghatározóbb faj az orkoké, és csak őket követi az ember. A tündék dekadens mazochisták, a trollok égi kalózok, rajtuk kívül pedig akad „swashbuckler” gyíkember, lassú sziklaember, csélcsap tündérke.

A D&D-n kívüli „D&D” világok.

Posztapokaliptikus: Scarred Lands. Egykor ezt a világot a titánok uralták – egész pontosan minden egyes korra egy titán uralma volt a jellemző. Volt, amikor a földeket jégpáncél borította, máskor végeláthatatlan sivatag, vagy mérgező növények buja dzsungele… egészen addig, amíg a mágia hatkarú titánjának a korában a halandók kapcsolatba nem kerültek az istenekkel, a világ akkori urainak gyermekeivel. A többi sejthető annak, aki kicsit is járatos a görög mitológiában. A titánokat az istenek legyőzték és bebörtönözték, ennek megfelelően némely vidékre nagyon extrém viszonyok jellemzőek… a francba is, egy egész tengert színezett vörösre a halhatatlanok vére! Gyakoriak a torzulások, mint a pókgoblinok vagy a gigászi meztelen csigák (fúj!), és a világ többi része sem kimondottan rózsaszín… kezdve azzal, hogy sokak szerint a titánok uralmának a végével megtört a bolygó természetes ciklusa. Bevallom, a Scarred Lands sok tekintetben emlékeztetett egy klasszikus (lapozgatós) szerepjáték-világra, a Titánra – oké, nomen est omen.
A törpék között találkozunk rejtőzködő, túlélő és rabszolgatartó klánokkal, a nemestündék a terméketlenségük miatt lassú kihalásra vannak ítélve, a félszerzetek mindenki által lenézett, földönfutó pórok, a félorkok itt fondorlatosabbak, a gnómok pedig a dzsungelekben torzsalkodnak a jaguáremberekkel. Akadnak még vad és sötét elfek, valamint gnollok… plussz emberek, naná, meg egy regiment torzszülött.

Steampunk némi westernnel fűszerezve: Iron Kingdoms. Az eddigek közül talán legjobban az Eberronra emlékeztet. Azonban míg ott a technika és a mágia szétválaszthatatlanul összefonódik, addig itt vegytisztább steampunkot kapunk. A western beütést a pisztolymágusok adják, akik hatlövetűikkel és bűbájaikkal járják a vadont, ahol ősi – és sokszor az amerikai folklórból ld. bőreváltó és aligátorember – vett lények garázdálkodnak. Az iparosodás, a nagyobb hatalmak egymásnak feszülése, valamint a kattogó masinák jellemzik a világot. A játék érdekessége, hogy az emberek sokszínűsége a rendszerben is látszik: egy adott ország sarja inkább harcosnak jó, és a fegyverforgatáshoz kap bónuszt, míg más nép fiai inkább vándoroknak termettek, és a felderítéshez kapnak bónuszokat. Emellett vannak hátrányaik is, van, amelyik visszahúzódó, a másik pedig militáns. Törpékkel és tündékkel itt is találkozhatunk – bár az utóbbiak itt roppant xenofóbok, így valószínűbb, hogy az alfajukba, a hótündékbe botlunk – ugyanakkor a jópofa fajoknak, mint a gnóm és a félszerzet, nem osztottak lapot. Helyettük vannak goblinfélék, trollfajzatok, valamint ogrunok, akik kovácsmesterségben felveszik a versenyt a törpékkel.



Mech: Dragonmech. Miután az itteni világra a szó szoros értelemben készül rázuhanni az ég – pontosabban a Hold –, és mivel a meteoresőkön kívül holdbéli fajzatok, így sárkányok is érkeznek, ezért a törpék tanácsosnak találták megépíteni ezeket a monstrumokat. Szerencsére nemcsak steampunk mechek fordulnak elő ezen a világon, vannak olyan változatok, amelyeket óraműszerkezet hajt, másokat rabszolgák – az orkoknál, főleg – és előfordulnak ent- illetve élőholt-verziók is. Egyes monstrumokban egész városok és kisebb ökoszisztémák férnek el, olyan fajokkal, amelyek az új körülményekhez alkalmazkodtak. Így egy nagyobb mech félreesőbb részeiben aligátorokba és sápadt csavarszerzetekbe bukkanhatunk. Azok, akik nem egy mechben húzzák meg magukat, a föld alá menekültek, és csak néhányan próbálnak szerencsét odakint. Ezek közé tartoznak a tortogok, akiket vastag páncéljuk véd az enyhébb meteoresőktől. A Hold közelsége miatt drasztikusan felerősödött az ár-apály jellenség, ami által a kétéltű halemberek, a slathemek kénytelenek voltak kapcsolatba lépni a külvilággal. Az említésre méltó fajzatok közé még a gép- és a leptoceratopsemberek tartoznak, a kasztok között a legegyedibb pedig a gőzborg.

Történelmi intrikus: Arcanis. Ezt hagytam a legutoljára, és az igazat megvallva, ezt tudtam magamban a legnehezebben elhelyezni. Nem egy rossz világ, de pár szempontból kiforratlannak tűnik. Pl. az tetszett, hogy bizonyos országok és provinciák jellemző nevei valós népekről lettek mintázva, de az kicsit sok, amikor az egyiptomiak mellé odateszik a finneket. A fajok tekintetében egy kicsit megkavart alap-D&D-vel találkozhatunk. A tündék itt félig elementál lények, a törpék elátkozott óriások, a gnómok a törpék és az emberek torz utódai. Vannak még pokolfajzatok, gyíklények, fél-orkok és –hobgoblinok, meg egy isteni nép, a Val, a világ egyetlen pszi-használói… bevallom, az én ízlésemhez jobban passzolt volna, ha inkább paplovagok lennének, de hát ez csak én vagyok.

A sort persze még lehetne folytatni, de gyorstalpalóm már így is töményre sikeredett. Igen, a világok megérdemelnének egy kiemeltebb elemzést, de az elsődleges szempontom az volt, hogy megmozgassam mások fantáziáját és megmutassam milyen jópofa dolgok születhetnek az irányzatok keveredéséből. Pont ezek azok a koncepciók, amik nem veszik véresen komolyan magukat, de számomra valahogy éppen ez a szimpatikus bennük. Nem, itt nem azt értem, hogy egy „szerepjáték legyen sekélyes szórakozás”. Egyszerűen csak sokszor érzek hazai fronton némi görcsölést, hogy az adott világ komoly, komor, roppant mély legyen, holott sokszor a világnak nem kell több lennie egy ugródeszkánál, ami megmozgatja az emberek képzeletét, aztán úgyis mindenki a saját íze szerint játszik – ezt természetesen befolyásolja a világ hangulata is, de nem szabad, hogy gát legyen.

Némileg ironikus, hogy – a fenti szempontok alapján is, meg amúgy is – a legszimpatikusabb hazai világhoz nem adtak ki szerepjátékot, de nem is szükséges, mert némi kreativitással bárki alkothat hozzá: ez pedig Nagate. Persze nincs egyedül, számomra kedves még Ólomerdő és Cherubion… a többiek, amikhez adtak is ki rendszert, vagy fordítva, könyveket is a rendszerhez… nos, nem kell félni, nem sokára rájuk is sort kerítek.