Girls – A lányok, a lányok, a lányok angyalok…

Az olyan képregényeket szeretem, mint a Girls, amelyek megmutatják, hogy a műfaj igenis tud többet mutatni a sztreccsruhás szuperhősöknél, és hogy egy paneleken megelevenedő történet is lehet mély és többrétegű. Hogy miről is szól a szóban forgó mű? Hát, egy zombis-testrablós történet, csak rothadó hullák és alakváltó idegenek helyett anyaszült meztelen lányok vannak…

…

…Ööö, velem van még valaki? Bízom benne, hogy igen, és nemcsak azért, mert a Girls megérdemli, hanem mert a főtémák találkozása – zombik és férfi-nő kapcsolatok – miatt egyenesen kötelezővé tenném a magyar fantasztikus irodalom képviselőinek a Luna fivérek művét, amellyel egy csapásra bekerültek a köztudatba. A képregény ugyanis egy családi munka, a két testvér, Josh és Jonathan Luna ugyanis a történetszövéstől kezdve a kihúzáson át a beírásig mindent megosztottak egymás között, és a kész műnek javára is válik ez az összeszokottság.

Történetünk helyszíne Pennystown – csak én érzek ebben a névben egy kettős jelentéstartalmat? – amelynek hatvanöt fős lakossága békességben és boldogságban éldegél egymás mellett. Ez persze csak a látszat, ahogy azt már megszokhattunk: a község tűnhet egy tó nyugodt felszínének, de mi sejtjük, hogy már érkezik is egy ordas nagy kő felé.

Adva van Ethan, egy tipikus önérzetes, kapcsolatok terén is esetlen balfácán, aki még mindig nem tudta túl tenni magát azon, hogy barátnőjével hat hónapja szakítottak – szerintem nincs az a férfi, akinek legalább egy kicsiny része ne tudna együtt érezni egy ilyen lúzerrel. Egy este Ethan a kelleténél kicsit jobban felönt a garatra és miután egy félreértés – és egyben hamvában holt kísérlet a barátnő, Taylor féltékennyé tevésére – után sikeresen megalázza magát, hősünk kifordul magából és elmondja a női nem képviselőit – általánosságban és konkrétan – mindennek. Ki is penderítik a bárból, de barátunk még ekkor sem tudja megállni, nehogy övé legyen az utolsó szó… ami egyben végszó, már ami egy csodát illeti.
Az kisebb, bár a község számára látványosabb jelenség, hogy a környéken tomboló vihar azonnal elül. Hősünk viszont az úton hazafelé kis híján elüt, majd felszed egy sebesült és anyaszült meztelen lányt, aki valaki vagy valakik elől menekül. Aztán már ha hazavitte, Ethan lovagiasan ellátja a bajba jutott hölgy sérüléseit, enni ad neki, majd még gyengédebb gondoskodásban részesíti… pedig természetesen egy ilyen hölgynek mindig van egy sötét titka.

Emlékszik mindenki a Szörnyecskék filmre? A három szabályra is? Nincs víz, nincs vaku, nincs késő esti nasi? Arra is, hogy ezt persze nem tartották be, és az aranyos jószág rögtön beszaporodott a torz ivadékaival? Na, a hölgy esetén egy szabály van: nem szabad megdugni. Naná, hogy ezt sem sikerül betartani.

Pár apróság, ami a képeken látható csábos leányzót illeti: tojással szaporodik. Aktus után rögtön legalább hatot rak le belőle, hogy egy fél napon belül ivarérett klónjai keljenek ki belőle. Gyilkos érzéseket táplál a „természetes” nők iránt. Belső tulajdonságokat tekintve inkább tekinthető állatnak… viszont szerfelett vonzó, és képes utánozni az emberi hangokat, a férfiak egy része pedig naná, hogy van elég hülye. Mert hát emellett csendes, gyönyörű, Éva-kosztümben flangál, és csak azt akarja.

Az ő jelenléte csak az egyik probléma. Hamarosan kiderül, hogy a községet egy hatalmas erőpajzs választja el a külvilágtól, a központjában pedig egy óriássperma található, amit a lányok halottakkal táplálnak, egyéb iránt pedig úgy viselkedik, mint a marslakók tripodjai a Világok Harcában.

Igen, ez így leírva iszonyú blődségnek hangzik, és az is lehetne… a Luna fivéreknek azonban mégis sikerül valami beteg, bizarr, ugyanakkor okos és tartalmas történetet kihozniuk. Jó, mint már említettem, a koncepció itt nagyban hajaz a zombis-testrablós filmekre, csak itt a paranoiát nem az okozza, hogy ki fertőződött meg, hanem hogy ki „hozta létre” az újabb almot… és ennek megfelelően szép szakadék támad a férfi és női oldal között.

Persze semmi sem ilyen egyszerű, mert a nemeken belül is nagy az egyet nem értés, és az alkotók mindenkinek igyekeztek jellemet adni. Talán ez az egy jelentősebb hibája a képregénynek; annyi karaktert mozgat, hogy néhányuknak csak tipi fissi szerep jut. Az atyáskodó seriff. A beforduló tudós. A falu szajhája és annak „tomboy” húga. Akadnak olyanok is, akik csak statisztálnak – kell a birka a vágóhídra – és olyan is van, akinek a nevét csak azután tudjuk meg, hogy az első támadási hullámban elhalálozott. Ethanon kívül egy boldogtalan házaspár az, akik a történet szempontjából komolyan számítanak, bár én kedveltem még a számkivetett gazdát a retardált fiával, valamint a község papját, aki ironikus módon Pennystown egyetlen a földön két lábbal járó embere. Ennek ellenére a Luna fivérek jól zsonglőrködnek, és van, hogy egy adott karakter egyik pillanatban rettentően unszimpatikus, a másikban viszont képesek vagyunk megérteni őt - ez különösen a már említett házaspárra, Nancyre és Kennyre igaz.

És mi a helyzet a lányokkal? Nos, ők nemcsak hogy elvesztik „varázsukat” a történet során, de egyenesen ijesztőek lesznek. Nem brutális, direkt módon – bár hentelésből nincs hiány, és hölgyeink is képesek sakálokként marakodni a tetemek felett –, hanem nyomasztó, zsigeri kísértetiességgel. Legjobban talán ahhoz tudnám hasonlítani az érzést, mint amikor valakinek vezetés közbe beakad a Pure Moods lemeze az X-akták témájánál, miközben éjfél körül hajt egy elhagyatott országúton. És ez valahol így is van rendjén.

Elvégre igen, mindnyájan elképzeltük már álmaink asszonyát, aki gyönyörű, meztelen, nem mond nemet… ugyanakkor a szépség mégis csak a személyiségből fakad. Abból, hogy mormotás mamusza van, hogy néha nevetés közben önkéntelenül horkant egyet, hogy olyan filmekre vesz rá, amit nem akarsz megnézni. Meg abból, legfőképpen, hogy egy van belőle.

Mit lehet elmondani még a Lányokról? Igazából a többit mindenkinek magának kell felfedeznie, mert bőven van még egy pár meglepetés ebben a bizarr és felkavaró zombimesében. A végét pedig mindenki maga döntse el, hogy méltó lezárása-e a történetnek – én teljesen helyénvalónak éreztem – a keret viszont mindenképpen zseniális.