Sosem értettem, hogy egy kritikának miért kell objektívnek lennie. Nem azért, mert hogy emberek írják, akik természetükből fakadóan szubjektíven látják a dolgokat - hanem azért, mert pont ez a szubjektivitás jelenti a sava-borsát.
Ezért vagyunk képesek több kritikát is elolvasni egy olyan alkotásról, ami érdekel minket vagy ami fontos nekünk. Mert mindenki más oldaláról közelíti meg az adott művet, és ez által mi is újabbnál újabb meglátásokkal gazdagodunk. Ha nem így lenne, akkor mi sem olvasnánk el több kritikát ugyanarról a filmről, regényről, darabról, képregényről.
Sőt, továbbmegyek, olyan is akad, amikor kifejezetten a kritikus miatt olvasunk el egy kritikát. Amikor talán nem is érdekel a szóban forgó alkotás, de vágyunk a kritikus apró bölcsességeire, meglátásaira, amik jóval, de jóval többek a műfajhoz társított szurka-piszkáknál, és amik sokszor olyan emberismeretről árulkodnak, amik az élet más területein is hasznunkra válnak.
Az objektivitás pont azt várja el, hogy a kritikus teljes mértékben kivonja magát saját írásából - ami viszont az egyik legnagyobb bűn az írás berkein belül.
2017. augusztus 12., szombat
2017. augusztus 5., szombat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)