Taizs Gergő: Emlék-ez-és-fásli

A köztünk lévő hágcsót megmászó pásztoróra mutatóján matatva tekergek
Visszafele, hogy el ne feledjem rejtekhelyem. Testet ölt e rest, testet ölő
Magány, vágányzárt fial s elinal összecsukló hajnalán az egyszeregy talány.
Talán - gondolom kelletlen - a vérlázító terpeszben, amit bemutattál,
Mikor vitorlád olyan szelet fogott, hogy incselkedőn tornyosodott
Fölénk a kéjfödém, talán ott bomlott meg az akkor épp ép épület, veled
S nem nélküled. Ó, hogy az a bizonyos bizony most mért nem ver rád
Egy jó izmost! Hiszen kesergő áldomást színlelve még egy színt
Leltem tebenned. Nos, ami sok az sok, bár nem kamatos a komótos lépcsőfok,
De lejt e delej út, ordításom visszhang a kövezett kút peremén, én, én. És közben,
Harmatos mélytenger-börtönben, annak is a fenekén feketén fekszik,
Mert a szarvait ugye visszametszik, a feledésbe merült faltörő kos, kit korábban
Karban és kordában tartott sok önjelölt önjelt ölt kisokos. Fekszik furán,
Méricskéli az elfolyó időt, s ha néha léha horgára akad, visszadobja, mert
Nagy falat, a halat.

(2016, Tatabánya)

Két barát a világ forgatagában – Mark Lawrence: A Hazug kulcsa

A Hazug kulcsa jól működik akkor, amikor a személyes vonulat - a két főhős barátsága - van előtérben. Szívesen olvastam volna csak és kizárólag erről, mert erre sokszor rátelepszik az, hogy még mindig meg kell menteni a világot.