2013. február 24., vasárnap

Az eljövendő múlt napjaira készülve


Bár a következő X-men filmig, Az eljövendő múlt napjaiig még több, mint egy évet kell várnunk - és nem, a Wolverine-féle szólóalkotásokat juszt sem veszem ide -, a kampány máris beindult, aminek legfőbb pillére ugyan egyelőre "csak" a rendező Bryan Singer lelkes twitterei, ám ez ahhoz éppen elég, hogy felkeltse az emberek érdeklődését.

Az elvárások amúgy is a plafont érik, elvégre egyrészt mégis csak az egyik legnépszerűbb X-men történet adaptálásáról beszélünk, másrészt mégha valaki csak a filmeket látta volna, annak a számára is van valami epikusság abban, hogy az eredeti trilógia és Az elsők szereplői találkoznak.

Az alábbiakban leírom, mik az én elvárásaim illetve szerintem mire számíthatunk - figyelem, a kettő messze nem ugyanaz -, sorra véve az eddig hivatalos szereplőgárdát. Az első és legfontosabb, hogy szerintem nem fogják magukat annyira vehemensen a kétrészes képregényhez tartani magukat - miért, a God Loves, Man Kills esetén tartották magukat az alapanyaghoz? -, és múlt és jelen hősei találkozni fognak. Egyszerűen túl nagy potenciál van benne, hogy kihagyják (persze, attól még simán kihagyhatják, de lenne rá két ezresem, hogy nem fogják). Ugyanígy jó eséllyel elsősorban Logan fog a múltba utazni - egyrészt mert hát ő a legnépszerűbb, az előzménytrilógiának is ő volt a főszereplője, másrészt mert jóval több konfliktusra van lehetőség ha őt küldik, mintha Kitty Pryde-ot. Hogy viszonyulna a fiatal Magnetóhoz és Ravenhez? Egyáltalán, az egész világ sorsa egy kiállhatatlan fráter vállán nyugszik. Arról nem beszélve, hogy mintha a hetvenes években indult volna az X-Fegyver projekt, bár szerintem erre egy utalásnál nem fognak többet szánni. A magam részéről persze örülnék, ha az eredettrilógia fiatal X-ei is nagyobb szerepet kapnának, talán úgy, hogy Logannel tartanak... de ez már nagyon az eljövendő múlt zenéje.

Mielőtt azonban továbbmennék, Singer egy interjúban említette, hogy ez nem feltétlen egy folytatás lenne a korábbi részek bármelyikéhez, hanem önálló film. Ami először mismásolásnak tűnhet, de egyrészt ugye a múltbéli szál is bő tíz évvel Az elsők után játszódik, másrészt gondolom, ugyanez lesz a helyzet a jövőbeli szállal. Ugyanis az első X-men film 2000-ben került a moziba, és ahhoz képest a közel jövőben játszódott. 2014 pedig eléggé 2000 közel jövője, másrészt az a 14 év mégis csak meglátszik a színészeken is. Az első három filmnél még benyeltük, hogy a hat év alatt a film viszonylatában csak néhány hónap telt el, de 14 év már nagy falat. Az sem baj, ha már rögtön egy élő és viruló proffal és egy ismételten hatalma teljében levő Magnetóval - és Vadóccal - találkozhatunk a második idősíkban, anélkül, hogy agyonmagyaráznák.

Akárhogy is, lássuk, hogy állunk eddig szereplő felhozatal fronton!

Charles Xavier


Ki játssza: Sir Patrick Stewart és James McAvoy

Képesség: telepátia

Elvárások: hihetetlen nagy lehetőség lenne abban, hogy ha csak egy jelenet erejéig is, de találkozzanak. Ugyanígy jópofa humorforrás lehetne az, hogy az öreg prof hogyan emlékszik vissza fiatalkori önmagára és milyen is volt valójában. És ha egy mód van rá, legalább az egyiket ne üssék ki félúton!

Magneto


Alias: Erik Lehnsherr

Ki játssza: Sir Ian McKellen és Michael Fassbender

Képesség: magnetokinézis

Elvárások: ugyanaz, amit a barátjánál írtam fentebb, csak hatványozottabban. Persze az is előfordulhat, hogy a két öreg nem a saját fiatalkori önmagukkal futnak össze, hanem egymáséival. Emellett nagy a labda, hogy a fiatal Magneto miként viszonyul Loganhez, és fordítva, mennyire domborítják ki azt, hogy mennyi mindenben hasonlítanak egymásra, néhány lényeges különbséget leszámítva, amiben homlokegyenest különböznek.

Rozsomák/Farkas/Pézsmapatkány/Mucsaröcsögei Harciborz


Alias: Logan

Ki játssza: Hugh Jackman

Képesség: regenerálódás három-három visszahúzható adamantiumkarommal megfejelve

Elvárások: annyi labda van a karakterében, amit már fentebb leírtam. Emellett bár nem vagyok feltétlen híve annak, hogy köré épüljön a történet, itt a fent leírtak miatt indokoltabb, érthetőbb lenne. Persze, attól, mert ő lenne az időutazó, még nem szükséges, hogy elnyomja a többieket, ellenkezőleg, segíthetne kidomborítani őket.

Rejtély/Mystique


Alias: Raven Darkholme

Ki játssza: Jennifer Lawrence (nincs szó eddig Rebecca Romijnról, de nem dobnék hátast meglepetésemben, ha nem sokára lenne)

Képesség: alakváltás

Elvárások: a cinikus, könyörtelen idősebb és az ártatlanabb, sebezhetőbb fiatalkori én kontrasztja (akár szerepet kap Rebecca Romijn, akár nem). Ilyen fronton a fiatal énje nem áll távol Vadóctól, aki viszont nem zárta szívébe az első rész miatt.

Bestia


Alias: Henry McCoy

Ki játssza: Nicholas Hoult (a fentivel szemben Kelsey Grammert már nem tartom annyira valószínűnek)

Képesség: emberfeletti erő, ügyesség, állóképesség és intelligencia

Elvárások: jópofa lenne a fiatalabb, tapasztalatlanabb Bestia a kicsit tapasztaltabb Jégemberékkel való szerepeltetése. Persze tíz év során csak szedett fel tapasztalatot, ennek ellenére a harmadik részben ő volt a veterán, és Jégemberék a zöldfülűek, itt most ez fordulhatna. Viszont, talán ennél is fontosabb, hogy Singer jelezte, Gollam után ő is szeretne CGI karaktert szerepeltetni a filmjében. Bestia nagyon adná magát, és ez esetben örülnék, ha jól nézne ki, és a képességei is mutatnának a filmvásznon - ugyanis sokszor az előbbin épphogy nem látszott a cipzár, az utóbbin pedig a kötél.

Vadóc


Alias: Marie D'Ancanto

Ki játssza: Anna Paquin

Képesség: mások életerejének, emlékeinek, képességeinek az elorzása

Elvárások: legyen méltó a nevére. Tíz év telt el, jó pár harcban részt vett - jó, talán nem a filmvásznon, de mindegy -, ne legyen többé riadt kislány.

Jégember


Alias: Bobby Drake

Ki játssza: Shawn Ashmore

Képesség: jéguralom és -alak

Elvárások: karakterfronton övé a legkevesebb. Ellenben jó lenne látni jéghidat, illetve egy jól kinéző jégalakot.

Kitty Pryde


Ki játssza: Ellen Page

Képesség: anyagtalanság

Elvárások: mint Vadócnál, vegyék elő a képregényt. Azt se bánom, ha a címadó képregény mellett csak az Astonishing X-ment. Az a gond, hogy mivel az első filmben Vadóchoz Kitty Pryde személyiségét vették alapul, magának Kitty Pryde-nak nem sok lehetősége lett valamilyenné lenni. Amúgy félreértés ne essék, nem azt várom el a fiataloktól, hogy kőszívű katonák legyenek, egyszerűen csak legyen szerepük és legyenek karakteresebbek.

Meg nem nevezett főellenség, aki jó eséllyel Bolivar Trask lesz, esetleg Steven Lang


Ki játssza: Peter Dinklage

Képesség: óriás mutánsvadász robotok tervezése és építése annak számít?

Elvárások: először is, nagyon átverve érezném magamat, ha nem lesznek a filmben Őrök - az említett mutánsvadász robotok. Már régóta érik, hogy megjelenjenek a filmvásznon, és az eredeti képregényben is kulcsfontosságú szerepet töltenek be.

Ami Peter Dinklage-et illeti, egyrészt örülök neki, mert tehetséges színésznek tartom. Annak is örülök, hogy a korai találgatások ellenére nem Puckot fogja alakítani - egyrészt azért, mert Puck elég marginális karakter, ráadásul nem is a jobbak között van -, hanem egy embert, aki egyben a film antagonistája. Mik az elvárásaim? Legyen árnyalt és a maga módján kedvelhető.

Kik jöhetnek még szóba?

Lássuk csak, eddig hogy állunk! Adva van tíz mutáns karakter (ráadásul ebből négy kétszer ugyanaz a két karakter, csak különböző idősíkról) meg egy emberi antagonista. Pontosan így álltunk az első X-men filmnél is, amikor még ráadásul se a koncepciót nem ismertük, illetve egyetlen karaktert se a gárda közül (most a laikus közönségre gondolok). Nem is kellene persze teleszuszakolni a filmet újabb és újabb mutánsokkal, mert akkor úgy járunk, mint a harmadik résznél - egyszerűen nem lesz idő senkire, márpedig azért fentebb elvárások terén igen csak nagy hangsúlyt fektettem a karakterekre. Viszont legalább egy, de akár kettő beleférhetne még az alábbi karakterekből:

Fiatal Vihar/Ciklon


Alias: Ororo Munroe

Ki játssza: passz (akár még fel nem fedezett színésznő is lehet)

Képesség: időjárás-uralom

Miért is: Vihar annyi minden a képregényben és annyi minden lehetne a filmvásznon. Nagyon nagy potenciál van egy képességeit felfedező fiatal Ororóban, lehetne érinteni tolvaj és/vagy istennő múltját, lehetne kertje, lehetne karaktere, be lehetne mutatni kapcsolatát Bestiával, illetve amit ott írtam ifjoncok és tapasztaltak megfordításáról, az itt is ülhetne. Emellett Vihar képessége annyira sokrétű, hogy kár lenne kihagyni.

Kolosszus


Alias: Pjotr Nyikolajevics Raszputyin

Ki játssza: Daniel Cudmore

Képesség: acélalak

Miért is: az eredeti képregényben is szerepet tölt be, és Kolosszusról annyit nem sikerült megtudnunk az eddigi filmek során, mégha volt is utalás arra, hogy művészlélek. Amennyiben szerepel, a designja legyen a második részből, és ne a harmadikból.

Árnyék


Alias: Kurt Wagner

Ki játssza: Alan Cumming

Képesség: teleportáció

Miért is: Árnyék a második rész közönség kedvence volt, és nem véletlenül. Emellett jelleme tök jó kontrasztot képezhetne a másik kék karakterrel, Bestiával. Ráadásul Cumming is jelezte, hogy CGI karakterként visszatérne.

Vészmadár


Alias: Sean Cassidy

Ki játssza: Caleb Landry Jones

Képesség: szuperszónikus sikoly

Miért is: mert a régi X-men mégse redukálódjon le a profra és Bestiára, és lényegesen érdekesebb karakter, mint Plazma. Kicsit olyan ő Az elsőkben számomra, mint a fent említett Árnyék, még ha nem is ugyanolyan szinten.

Skarlát Boszorkány


Alias: Wanda Maximoff

Ki játssza: Fairuza Balk

Képesség: valóságmanipulálás

Miért is: ez az a karakter, aki még nem szerepelt a filmvásznon. Mégis, mekkora lehetőséget jelenthetne Magneto lánya, arról nem is beszélve, hogy a képessége is jól működne filmen. Plusz valahogy azért a múltba kell kerülni az egyik mutánsnak, és még nem tisztázták, hogyan (hacsak tényleg nem az lesz, hogy a prof Logan tudatába visszavetíti egykori önmagáéba, amiben megint csak van lehetőség). Hogy miért Fairuza Balk? Mert annyira illik a szerepre: romaszármazású, játszott már természetfeletti képességgel bíró boszorkányt, és kiköpött úgy néz ki, mint az X-men: Evolúció Skarlát Boszorkánya.

Nos, röviden és tömören ezek azok, amiket filmvásznon szívesen látnék... persze, ahhoz még több, mint egy évnek kell eltelnie, hogy tényleg lássam. Addig még bármi történhet, még a projekt is becsődölhet... bár bízzunk benne, hogy erre azért nem kerül sor!

2013. február 23., szombat

Fandom 5

...Avagy újabb önreklám, amit már nem is szégyellek. Elvégre mégis csak ötödjére jelenik meg az írásom a Fandom fanzinban, és egyben ez lesz a hetedik cikkem, amit itt publikálok. Érdeklődőknek: ezúttal Bendis All New X-menjéről olvashatnak tőlem, ami meglepően kellemes lett.

2013. február 21., csütörtök

Rontó Ralph


Rossz vagyok, de ez jó. Sosem leszek jó, és ez nem rossz. Soha nem lennék más, mint aki vagyok.

Korábban már írtam egy igen rövid ajánlót a Rontó Ralphról, most kerekítettem egy hosszabbat is az SFmagon. Jó olvasást! :)