Fandom 4

Előrendelhető a Fandom negyedik száma. A fanzinba én is írtam cikket, mégpedig a The Ultimate Comics: The Ultimates sorozatról.

A kincses bolygó

Kikerült fbdbh nagyszerű cikke egy, a szívemnek is kedves rajzfilmről, A kincses bolygóról az SFmag oldalára! Jó olvasást hozzá! :D

Elő az ítéletekkel! - David Edding és a Murgók

Nemrég kezdtem bele David Eddings Belgariad c. ciklusába, és ugyan még nem fejeztem be, de egy valamit akkor is ki kell írnom magamból, különben a falhoz vágom a kezemben levő könyvet, és elő nem veszem újra.

Ez pedig a sorozat ügyeletes rosszarc-népének, a Murgóknak az ábrázolása, akik, történetesen, ázsiaiak, szemben az európai kultúrákon alapuló, jó oldalon álló királyságokkal.

Mielőtt belekezdek, tisztázzunk néhány dolgot! Egyrészt általában akkor szoktam írni egy sorozatról, ha a végére érek, vagy legalábbis regényenként megyek végig rajtuk. Ez a hozzáállás viszont annyira általános eddig, hogy nem hiszem, hogy a ciklus végére változni fog. Egyelőre az első könyvet olvastam el, illetve a második harmadánál járok, azonban már olyan frekventáltan találkoztam ezzel a jelenséggel, hogy muszáj volt klaviatúrát ragadnom.

A másik: tudom, ha valaki megszellőzteti, hogy bánhatnánk tisztelettudóbban más népekkel-kultúrákkal, arra jó eséllyel a reakció térdreflexként történő felháborodás, hogy egyáltalán hogy is merek rasszizmussal vádaskodni - akkor is, ha nem teszem -, és sokan inkább sértetten felhúzott orral távoznak, de a témáról magáról derogál beszélni nekik. Azt is hozzáteszem, hogy nem keresem a csomón a kákát - bár ezt majd mindenki eldönti maga -, és kifejezetten kedvelem a politikailag inkorrekt alkotásokat, mint a South Park. Azzal is tisztában vagyok, hogy ezek sokszor nem szándékosak, mint amikor a Nevem Earl sorozatban egy megrögzött golfozó úgy akarja visszaszerezni a szerelmét, hogy elégeti a felszerelését - amit a szomszéd fekete égő keresztnek néz, majd, miután szerencsétlen zavartan a földre rúgja, a barátnője égő horogkeresztnek. Ezek sokszor olyan dolgok, mint amikor tánc közben rálépünk a másik lábára - nem szándékosan tesszük, de amikor ránk szólnak, akkor sértődés helyett illik óvatosabbnak lenni.

A Belgariadnál azonban ez olyan tömény, hogy amellett nem tudok szó nélkül elmenni. Nem tudom, nem tudhatom, mi volt Eddings szándéka, lehet, hogy csak roppant szerencsétlenül jött ki az egész, nem is célom magát a szándékot keresni. Az eredmény azonban akkor is hervasztó.

Általában nem kedvelem, ha egy fajt vagy népet el lehet intézni annyival, hogy ezek aztán aljasak, gyávák, gonoszak, és minden téren hitványak, akkor sem, ha kitalált fajokról van szó. Nem azért, mert biztos valami ideológia van a háttérben. Egyszerűen azért, mert érdektelenné teszi a szóban forgó népeket. Ha tudjuk, hogy reagál egy faj legutolsó tagja, akkor hol marad a feszültség? Hol marad a sokszínűség? Hol marad a tanulás saját magunkról és a világról?

Persze Eddings ott hibázott nagyot, hogy kitalált fajok helyett gonosz ellenségnek a Murgókat és szövetségeseiket, ezeket az ázsiai kultúrákon alapuló emberi népeket hozta be. Ugyan sokan előszeretettel boncolgatják, hogy Tolkien orkjai mennyire alapulnak ázsiai sztereotípiákon, én A gyűrűk ura alatt egyszer sem éreztem, hogy ezek most létező népek sértő ábrázolásai. Ez talán azért is lehet, mert Tolkien az allegória helyett az alkalmazhatóságra esküdött. Bár Középfölde népei tényleg rendelkeznek olyan jegyekkel, melyekben létező népekre ismerhetünk - elég például a nyelvekre gondolni -, mégis, könnyen elhiszem, hogy minden egyes nép egy embertípust ábrázol. Hogy igen is, Tolkien az orkokat olyan emberekről mintázta, akikkel az Egyesült Királyságokban is lehetett találkozni, nemcsak Hitler Németországában. A kitalált fajokban megtalálható ez a távolságtartás, ami Eddings Murgóiból hiányzik.

De talán jobb is, ha inkább a lényegre térek, és összehasonlításokkal ráérek később is. Mi is az, ami miatt e poszt megírására szántam magam? Nos, következzenek a példák az eddigi olvasmányaimból:

- Amikor a története hőse gyerekként egy csavargó mesemondóval - akiről az olvasó számára egyébként azonnal kiderül, hogy ő a helyi Gandalf-allúzió, szóval a bölcsesség forrása is ő egyben - ellátogat egy városkába, és ott egy Murgóval találkoznak, a mesemondó nem hajlandó maradni, mert egy ilyen jelenléte veszélyt jelent, és rögtön elviharoznak. (Bevallom, nekem erről eszembe jutottak azok az amerikai filmek, ahol a rasszista bigott fehéreket ábrázolják így, akik nem hajlandók egy vendéglőben maradni a fekete karakterekkel.)

- Később a helyi Gandalfunk halál komolyan közli pártfogoltjával, hogy ha azt feltételezi, hogy minden Murgó kém és orgyilkos, akkor nem téved nagyot.

- A helyi vikingek fővárosába egyetlen Murgó nem léphet be, csak ha az életével fizet. Ez vonatkozik azokra is, akik beengedik a szóban forgó Murgót.

- Az egyik jóságos király csakúgy megjegyzi, hogy reméli, egy nap az egész Murgó-fertőzést eltörölhetik a Föld színéről.

- A Murgók aranya azzal a természetfeletti tulajdonsággal bír, hogy megrontja és kapzsivá teszi az embereket... szerencse, hogy az "európaiak" aranyára ez nem vonatkozik.

- A főhős egyik újdonsült barátja, egy fiatal íjász bevallja, hogy szakadárként összeesküvést sző a királya ellen, amiben egy idegen támogatja, a főhős akkor kapja fel a fejét, hogy az illető Murgó (elvégre a más országok népei egyébként merő szeretetből támogatják pénzzel és ötletekkel a lázadókat, és nem motiválja őket semmi hátsó szándék).

- Amikor az előbb említett király országában járnak, egy belviszályba botlanak, amit, mit tesz Isten, egy Murgó szított sötét mágiával... amit aztán a csoport varázshasználói megtörnek, és az emberek rögtön ki is békülnek egymással... majd kedélyesen megjegyzik, hogy ezt a Murgót viszik is a vesztőhelyre. És akárcsak a fenti eseteknél, senki nem szólal meg, hogy talán nem ilyen egyszerű a helyzet, senki nem döbben meg, senki nem emeli fel hangját, hogy hátrább az agarakkal. Ha valaki megjegyzi, hogy a halott Murgó a jó Murgó - és ezt meg is jegyzik -, akkor érezhető a többiek hallgatólagos beleegyezése.

- Az már csak hab a tortán, hogy ezeknek a Murgóknak az istene a helyi Szauron - ezt egyébként lehetne jól is kezelni, mert egy nép megítélését a vezetőség nagyban befolyásolja, de Eddings nem kezeli jól, mert akkor éreztetné velünk, hogy attól a nép még nép marad -, illetve, hogy míg az európai karaktereknek nevük is van, addig a Murgókra csak Murgókként hivatkoznak... nyilván, egyik olyan, mint a másik. És nyilván, ha meglátunk egyet, akkor már tudjuk, hogy gonosz és rosszban sántikál (a főhős például már tudja, hogy valami nincs rendben, amikor meglát egyet).

Oké, tisztázzunk valamit! Nyilván a középkori mentalitáson nem kérhetjük számon a politikai korrektséget és azt, hogy ellenségeiket ne démonizálják. De! De attól még érezhetnénk, hogy a hősök nézete ellenére azért a konfliktus ennél bonyolultabb, hamár mindkét oldalon emberek szerepelnek. De ezt ki lehetett volna úgyis védeni, ha rossz emberi oldal nem ennyire egyértelműen alapul egy létező kultúrára (megjegyzem, a fentiek könnyen kivédhetők lettek volna egy kitalált, nem-emberi fajjal). De talán nem is azzal van a baj, hogy mit, hanem hogy hogyan ábrázol az író.

Eddig nem láttunk mást a Murgóktól, minthogy csak ármánykodásra képesek. Nem láttuk, hogy szeretnék a családjukat, hogy kedvelnének másokat, hogy ők is a hazájukért harcolnak, hogy olykor kétkednének, vagy ne adj' Isten, ha könnyű szívvel is veszik mások legyilkolását, legalább amúgy kellemes társaságot tudnának nyújtani. Eddig Eddingsnél azt kapjuk, amit látunk: sebhelyes arcú ázsiaiakat, akik velejéig romlottak. Állítólag, ha ennél a ciklusnál nem is, a másodiknál Eddings már egy kicsit árnyalja a helyzetet. Oké. Lelke rajta.

Ami viszont meglep, és kicsit ez is késztetett arra, hogy ezt a bejegyzést megírjam, az az, hogy míg manapság sokan előszeretettel boncolgatják különböző műveken, hogy mennyire rasszisták, addig ennél a regényről többnyire elismeréseket olvasok csak. Pedig ez utóbbi önmagában rendjén is lenne, mert mindenki mást szeret és minden alkotás jelenthet valakinek valamit. Amikor a regényeket például kikölcsönöztem egy helyi könyvtárból, az ottani, erősen Brandon Sandersonra emlékeztető dán könyvtáros lelkendezett, hogy neki megvan az összes és hogy tökéletesnek tartja a ciklust. Egy intelligens, kedves, nyitott embernek tűnt - és ezzel csak azt akarom mondani, hogy egy kritika sosem az olvasót bírálja, vagy akár az író személyét, hanem mindig magát az alkotást. Tehát nem, nem gondolom azt, hogy a regény rajongói titokban mind rasszisták lennének... viszont ennél a ciklusnál történetesen meg tudom érteni, ha az ázsiai származású emberek sértőnek találják.

Azonban ez ritkán szokott felmerülni a ciklus kapcsán, márpedig a Belgariad neve azért gyakran felmerül, ha epikus tolkieni fantasyről van szó - sokkal gyakrabban futok bele, mint Tad Williams, Kate Elliott vagy Guy Gavriel Kay műveibe. És ilyenkor egyszer sem olvasom, hogy ez egy jó mű, de azért nagy kozmetikázás férne rá ezen a fronton.

Pedig ebben a témában azért bőven lehet olvasni. Tolkienen kívül egy gyakori célpont Martin, különösen Khal Drogo miatt. Csakhogy míg ugyan Martin a dothraki kultúrát brutálisnak ábrázolja, nála a westerosiak legalább ennyire brutálisak a maguk módján. Emellett Khal Drogo szimpatikusabb személy, mint a westerosi urak zöme - tartja magát a szavához és a maga módján jobban szereti a feleségét, mint a westerosiak. Ha a dothrakiak nyersek is, a westerosiak álszentek. Mégis, a neten rengeteg helyen Khal Drogo miatt ingatják a fejüket - oké, Martin a sorozat miatt ismertebb lett, mint Eddings -, a Belgariad említésénél viszont fel sem merül, hogy a Murgók nem állják meg a helyüket.

Én meg ezt azért is furcsállom, mert Eddings ábrázolásánál jóval kevesebbért is pellengérre állítják az embert... olyanokért, amin inkább érzem az átgondolatlanságot. De manapság a jóindulatú sztereotípiák, mint például a nemes vad, is kerülendők és elítélendők. Ezzel szemben Eddings a Murgókat nyíltan negatívan ábrázolja... és olyan töményen adagolja ezt, hogy az embernek elege lesz belőle.

Pedig bevallom, nem szoktam a kákán csomót keresni hasonló esetekben. Akkor sem, ha ez például velünk, magyarokkal történik - egyszer sem éreztem azt sem a Közönséges bűnözőknél, sem a Bérgyilkos a szomszédomnál, hogy most az alkotók az összes magyart bűnözőknek akarták beállítani - egyszerűen csak olyan rosszfiúk voltak benne, akik történetesen magyarok. Nem éreztem szükségét, hogy rögtön dühödten hozzam fel Neumannt vagy Szent-Györgyi Albertet. Egyszer sem éreztem azt, hogy Drakula gróf sértő lenne rám, mint közép-kelet-európaira, ellenben büszke vagyok Lugosi Bélára.

És alapjában véve ugyanígy állok hozzá a többi, hasonló esethez is, mégha igyekszek nem más tyúkszemére lépni, pedig tudom, hogy kétballábas vagyok.

De Eddings minimum egy elefánt, aki felcsapott balerinának.

A város, ami nincs...

Megjelent az SFmagon Clifford D. Simak A város című regényéről írt ismertetőm! Jó olvasást mindenkinek!