Társadalmi célú közlegény

Bízom benne, hogy senki nem felejtette el, hogy holnap Hungarocomix lesz a Gödörben?
Felszólítás itt is.
Plusz!
Megjelent László Zoltán újabb regénye, a Nagate folytatása, a Nullapont.
Igyekszem beszerezni és véleményezni, de a monstre Nagate esszémet is lenyelte a gépem... nem baj, azt hiszem, előbb akkor mégis inkább elolvasom a folytatást, és utána megint nekilátok, ha a gépben lakozó szellem is úgy akarja.
Ha nem, akkor talán hamarabb olvasunk a Nullapontról véleményt az origón. Bocs, de az adta magát.
Ahogy az is, hamár gépben lakozó szellem, illetve ősi civilizációk által épített szerkezetek, bízom benne, hogy senki nem változik át a végén "tungsram-magzattá".
De majd meglátjuk, addig meg nem piszkoskodunk. Azt majd utána. :P

Az első szegedi képregényfesztivál

Tegnap sor került az első szegedi képregényes rendezvényre, és szerintem nem túlzok, ha azt állítom, hogy felülmúlta a várakozásokat. Ennek pedig kimondottan örülök, mert egyrészt valószínűleg lesz még ilyen, másrészt meg – nagy lokálpatriótaként – régóta morgok amiatt, hogy miért is ne lehetne valami megmozdulás itt lent, az Alföldön is. Elvégre mégis csak Szeged a szülővároskája Kalyber Joe-nak és a Panelnak, valamint Tomster megálmodója, Pásztor Tamás is itt koptatta nálunk a padot. És persze ez még korántsem minden…
…de azt hiszem, felesleges bizonygatnom bármit is immár, hiszen a fesztivál jött, mi mentünk, láttunk, és meggyőződtünk arról, hogy ilyesmire itt is szükség van. A program jól szervezett volt, reggel tíztől este hatig – sőt, egy kis mangás csúszásnak köszönhetően egy kicsit még tovább – non-stop előadásokat tartottak a kilencedik művészet különböző témáiban. Az előadók között ott volt természetesen Váradi Gábor Antal és Szabó Gergő, illetve Dunai Tamás, akik már több szemeszter óta tartanak képregényes kurzusokat a Szegedi Tudományegyetemen. Váradi Gábor és Szabó Gergő Mickey Mouse kontra Hitler előadása volt az utolsó, de szerintem egyben a legérdekesebb is, és ennek köszönhetően a csúszás ellenére is voltunk rajta dögivel… a témája a világháborús propaganda volt a képregény és a rajzfilmek területén, mind egyik, mind másik oldalon, így Amerika Kapitányon illetve a Hitler által elnyomott Donald kacsán kívül találkozhattunk a gonosz zsidó orrszarvú rabbival is – elvégre a Führer nagy Disney-rajongó volt, és szeretett valami hasonló, ámbátor ízig-vérig harmadik birodalmi változatot, és ez a megvalósításon látszik is, mégha az eszmei mondanivalón nem feltétlenül.
Dunai Tamás a Marvel Kiadóról tartott átfogó előadást, míg Pilcz Roland a Kalyber Joe készítésének kulisszatitkaiba avatott be minket. De tartott itt előadást a francia képregényekről Bayer Antal, ahogy a horror képregények terén is gyarapíthattuk ismereteinket.
Itt került bemutatásra egy új netes képregény-sorozat, az X-Embörök is, Rozgonyi Zalán által, és kimondottan tanulságos volt az is. Őszinte leszek, én ezzel a koncepcióval már korábban is találkoztam, elvégre ismerem a srácokat, és kicsit féltettem őket – nem azért, mert az alkotásuk ne lenne jó. Az X-Embörök koncepciója ugyanis az, hogy mi lenne, ha az amerikai szuperhősök (természetesen ezúttal az X-menről beszélek) egy kelet-európai ország kultúrájából, történelméből, világszemléletéből nőtték volna ki magukat, rengeteg utalással a korai magyar sci-fikre*, folklórra, közéletre. Magyarán nem egy agyatlan paródiáról beszélünk, hanem egy gondolatjátékról… és mielőtt még valaki azt mondaná, hogy ez a szegény emberek X-menje… nos, voltaképpen erre is épül a képregény. Elvégre nálunk a főgonosz nem biztos, hogy tudja fizetni a villanyszámlát, nem telik csicsás-hiperellenálló jelmezre, és ha el is foglal egy katonai bázist… nos, voltaképpen miért is rázná meg a világot? Elvégre mások a lehetőségek itt, mint odaát. Én attól féltem, hogy áldozatul esnek ők is az előítéleteknek, mint a hőseik, és sokan éppen csak vetnek rá egy pillantást, majd arra a következtetésre jutnak, hogy ez nem eredeti, akkor meg mi szükség van rá? Hálistennek paranoid félelmeim alaptalannak bizonyultak, ugyanis a közönség nyitott volt, és mindenkinek szeretettel ajánlom, hogy látogasson el az oldalukra, akiket érdekel a téma (ja, igen, oldalt is megtalálható immáron).
Az előadásokon kívül persze körbenéztem, kicsit szívattam Pilcz Rolandot meg Pásztor Tamást, mert azt kellett, beültem Szabó Zoltán Ádám helyére, mert a közönségben voltak érdekes arcok, és még képesek lettek volna elkapkodni a képregényeket, valamint kétszer is hagytam magam meginterjúvolni, mint a közönség arca. Meg persze beszélgettem sok kedves ismerős arccal. Ja, meg végignéztem a Dargay kiállítást is, hamár én is ott voltam, meg az is ott volt.
Az meg külön egy élmény volt, hogy amikor a Comicsinvest standjánál rátaláltam egy Gail Simone által írt Wonder Womanre, kiderült, hogy egy velem egykorú hölgy is azt kereste… nemcsak, hogy átengedtem, de lovagiasan segítettem a többi rész megkeresésében is. És még mondják, hogy a képregények a szemüveges geekek hobbija!
(És igen, most legyen egyúttal ez a végszó! :D)



Ezen a képen Pilcz Roli nekem magyaráz, én meg a vevőinek. :D (forrás: index.hu)

Én és a TvNetWork

Amikor megnyitottam a blogomat, megfogadtam, hogy semmi esetre sem fogom benne megváltani a világot afféle hőzöngő netremeteként. Most sem tervezem, de azért egy személyes élményt megosztanék, mert jobb, ha az ember kiírja magából, és különben is, arra találták ki a blogot, hogy az ember néha egy jót muffogjon benne.
Mint korábban írtam, friss állásom van, ami lefoglal annyira, hogy egy kicsit visszavegyen olvasmányélményeim megosztásában, de arra jó – albérlet és miegyéb fizetése mellet –, hogy beszálljak a családi számlák rendezésébe. Eddig az ösztöndíjamból tettem ezt (a maradékot meg elvertem képregényre és fantasztikus könyvekre, mert én is csak emberből vagyok), de ugye az állás mégis csak effektívebb.
Azonban diploma és állásszerzés között eltelt egy kevés idő, és akkor inkább ment a pénz – utazás Pestre, majd vissza, interjúkra – mint jött, elvégre se ösztöndíj, se fizetés nem volt. Így sikeresen nem tudtam finanszírozni a TV-t és a netet, így korlátozva is lettünk. Ezzel eddig nincs semmi probléma, mert ez bizony benne van a pakliban.
Azonban közel három hete bementem, hogy van állásom, újra tudnám fizetni, viszont a felgyülemlett összeget egybe nem tudnám vállalni, mert addigra a három hónap mellé teljes áron felszámlázták a korlátozott októberit, és kiszámlázták a novemberit is, azt is teljes áron. Az ügyfélfogadáson egy ifjú hölgy azt mondta, hogy semmi baj, pályázzak meg részletfizetést, és ha elfogadják, akkor elég kifizetni az első részletet, és a korlátozás feloldódik. Bevallom, ennek megörültem, és bár úgy számoltam, hogy három hónap alatt kétszeres sebességgel beérem magam, az ilyesmi mégis csak számít. Már nem lakom Szegeden, de öcsém nagy Warcraft rajongó és anyukámnak is jól jön a net.
Szóval, olyan tizenkétezret félre is raktam, itthon is hagytam, mert az öcsém tűkön ült. Amikor a hét elején beszaladt befizetni a pénzt, fél 5-re ért oda, és akkorra már nem voltak hajlandók fogadni, mert 5-ig van ügyfélfogadás, ők meg mára végeztek. Másnap visszament, viszont kiderült, hogy ezt én intézhetem személyesen, és az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ugye a levél – elfogadták, nem fogadták – még nem érkezett meg. Viszont már el volt bírálva, amit öcsémmel nem közölhettek, kizárólag velem, személyesen. És persze – pénz ide vagy oda – vissza sem kapcsolhatják, csak majd ha intézkedem.
Így, hogy mégiscsak jó legyen az otthoniaknak, rákerestem a telefonszámra a neten, és felhívtam a végrehajtási osztályt, hogy mi a helyzet. Hat percet beszéltem el, amely során egy kedves hölgy tájékoztatott, hogy minden rendben van, engedélyezték a részletfizetést, és mivel öcsém addigra már befizetett egy havit, elég bevinnem a számlát és a különbözetet – mert hat hónapra kaptam meg, nem háromra. Ügyintézés végett úgy rendeztem munkahelyen a napjaimat, hogy hamarabb hazajöjjek – bevallom, jól esik amúgy is itthon lenni, szóval emiatt aztán végképp nem haragszom. Ma a levéllel besétáltam, ahol kiderült, hogy még kell visszakapcsolási díjat is fizetnem, akkor minden rendben lesz. Pont nem volt nálam annyi, így elrohantam, visszatértem… és más fülkénél kerültem sorra. A (valóban)kedves hölgy egy kicsit gyanakodva nézett a papírra, hogy ő úgy tudja, hogy majd csak ha egyben kifizetem, akkor lehet, így azért felhívta a végrehajtási osztályt, de mivel ott nem vették fel, ezért megkérdezte egy kollegáját, aki szintén úgy tudta, hogy nyugodtan vissza lehet kapcsolni. Elfogadták, megyek haza.
Éppen haza is érnék, amikor visszahívott a hölgy, hogy mégis csak ő tudta jól, és a végrehajtásin nem engedélyezik, így vissza is adná a kapcsolási díjat. Fordulok is vissza, amikor félúton rám telefonálnak a végrehajtási irodából, hogy sürgősen megoldják az én ügyemet, és hogy ráérnék-e még a délután, amikor is kijönnek hozzám, és visszakapcsolják a dolgokat. Mondom ez tök jó, tudják a címemet. Erre a hölgy kapcsolt, és közölte, hogy elnézést, rossz klienst hívott fel. Nekem igenis akkor kapcsolják vissza, ha kifizetem egybe a maradék összeget. Így visszamentem, és majd karácsonyi ajándékként összehozom egy hónapra a maradékot.
Igazából ez nem egy nagy érvágás, és még csak nem is vagyok dühös, csak faramucinak tartom a helyzetet.
Félreértések elkerülése végett, ez nem komoly baj, nem világvége, csak apró bosszúság. Az előbbiek közé tartozik például az, hogy mivel a kedves apám egy kétmillió forintos tartozással szállt be a gyerekei felnevelésébe (egyebek mellett, de róla legyen elég ennyi), ezért volt már arra példa, hogy végrehajtót fogadtam délután kettőkor, miközben aznap négykor vizsga volt, amit másnap tízkor még egy követett. Vagy például amikor öcsém régi kórházi orvosa folyamatosan azzal küldte haza az akkortájban szokásos félévi egyhetes infúziós bent-fekvése után, hogy nem azért került be folyton, merthogy rossz az inzulinadagolása, hanem mert naná hogy mi nem tartjuk be rendesen a diétát, ezzel nem fog ő vacakolni, majd tartotta a markát (1. azóta az öcsém átment más orvoshoz, az inzulin át lett adagolva, és már nincsenek ilyesmik, le is kopogom 2. anyám magasról tett a tartott marokra). És az sem esett túl jól, hogy egy fiatal rokonom halála környékén a rendőrök minden áron vele akartak felgöngyölíteni egy drogos nyomozást – az egy dolog, hogy ott komoly drogokról volt szó, ő pedig csupán füvezett, és nem is az okozta a halált, hanem szívelégtelenség –, és a kedves családtagokat azzal zaklatták, hogy eljárást indítanak ellene poszthumusz. Ja, és lehet, hogy megvizsgálják a családi háttért, mert hogy a fiúnál találták Stevenson Öngyilkosok Klubja c. művét, ami felettébb gyanús…
Igazából olyan is volt már, hogy a gázszolgáltatónk fél évre visszamenőleg számlázott ki olyan elmaradást, ami az ő mulasztásuk volt (részünkről mindent kifizettünk, amivel tisztában voltunk), és hamár ott voltak, rögtön harmadik felszólításként, kikapcsolással fenyegetve. (És amikor ezügyben bementem, távol voltam még azoktól, akiknek igazán nagy gondja volt)
Szóval, ez távol van attól, hogy meginogjon az emberiségbe vetett bizalmam. (Pláne, hogy a bizalmam kicsit megbízhatóbb dolgokba vetem. :P)
Csak valahogy furcsállom, hogy öt alkalommal (én, öcsém, telefon, én, kolléga) is az derült ki, hogy első részlet után feloldás, aztán még a telefon. És mégsem. Ami nem lenne probléma, ha ez kiderül első, vagy második körben, mert akkor nem éri csalódás az emberfiát.
Ami miatt kicsit még árnyaltabban látom az az, hogy én is ügyfélszolgálatos vagyok, igaz netes és angolnyelvű, így tudom, hogy előfordulhatnak balfácánkodások… de bizony mi negyedekkora gebaszért is kapunk a fejünkre, és ilyen esetnél a „sértett” ügyfél kap valami kompenzálást. Persze a miénk írásban van, és az megmarad (viszont picit kötetlenebb is a szóbelinél, cserébe ). Itt pedig könnyebb hárítani… de amennyiben mi elcseszünk valamit, az is felkerül a netre… és van, amikor a kedves vevő a hunyó, van amikor a szolgáltató sara, és van, amikor ezt így hárman összehozzuk. Akkor miért ne vekenghetnék én egy kicsit?
Ja, korrektség végett, velem udvariasak voltak, mégha azért félötkor még fogadhatták volna öcsémet.
Mindegy, decemberre kiizzadom, elhiszem, hogy ez az összeg a korlátozás miatt csak egy ezressel gyarapodik, és maradok optimista, elvégre a világ továbbra sem dőlt össze. De az vesse rám az első követ, aki nem követ el hasonlókat a saját oldalán. A muffogás tart minket életben – olyan, mint az izzadás, eltávolítja a mérget.

Who Watches the Watchmen? – avagy spoileres elemzés a mű szereplőiről

Bevallom őszintén, hogy fontolóra vettem párszor, írjak-e a Watchmenről a blogomba. Persze, zseniális mű, és Alan Moore is az egyik kedvenc íróm, ám a film óta a csapból is ez a képregény folyik. Azonban egy valami miatt mégis úgy éreztem, hogy illik a képregény maszkos szereplőgárdájáról pár rövid szót ejteni… már csak azon okból is, hogy sokszor csak arról esik szó, hogy mennyire erőszakosak és problémásak a mű hősei, és hogy ezzel Moore mekkorát rúg a korábbi, fekete-fehér-rózsaszín szuperhős-világképbe. Ami igaz is, ugyanakkor Moore egyúttal saját szereplőivel szemben sem kíméletes; sokak számára örök kedvenc a magánakvaló Rorschach és a tökös Komédiás, ugyanakkor a műben ők is megkapják a magukét, és nem, itt nem a végzetükre gondolok. Ezt már csupán azért is tartom fontosnak, mert a Watchmen – és a vele nagyjából egy időben kijövő The Dark Knight Returns – hatására gombamód szaporodtak el a képregények világában a radikális, agresszív, eszközökben nem válogató antihősök, holott ez a szóban forgó műnél csak a felszín volt. Persze, ahogy lenni szokott, a felszínt a legkönnyebb másolni, még akkor is, ha az eredmény egy üres burok, egy ostoba klón lesz, de hát minden nagysikernek megvan a maga epigonja, elég csak Tolkienre és Lovecraftre gondolni.
Ezek után nézzük is hőseinket! Az én szempontjaim egyrészt a karakterek által képviselt archetípus, a csavar – ami által az archetípustól eltérnek –, az ebből fakadó ellentmondás, illetve a képregénypanel, ami a szereplők lényegét, vagy még inkább az ellentmondás feloldását vagy fel nem oldását rejti magában.

(Igen, úgy lenne istenes, ha minden panelt fel tudnám tölteni… sajnos a szkennelőm bekrepált, a gépem meg újra vagyon formázva, így nem igazán merek/tudok semmit letölteni… viszont egyrészt bízom benne, hogy a célcsoportnak úgyis megvan a mű, ne adj isten emiatt újra leveszi a polcról, másrészt ha valaki TÉNYLEG hiányolja azt, hogy a képek itt is fent legyenek, és ne kelljen emiatt az ölébe venni a képregényt, nos, az e-mail címem oldalt van, bátran meg lehet engem dobni a kívánt oldalakkal! ;))

Dan Dreiberg (Éji Bagoly) és Laurie Juspeczyk (Selyem Kísértet): igen, ők ketten. Igen, így együtt. Hogy miért is? Nos, először is mert ők a kötet legemberibb karakterei. Persze magával ragadó Rorschach szociopata elszántsága vagy Komédiás önző belevalósága, de most képzeljük el a Watchment kettejük nélkül… ugye, mennyivel szegényebb lenne a mű? Egyrészt azért, mert mégis velük tudunk azonosulni – igen, mindenki kedvence Lex Luthor, de ha az említett úriembernek sikerülne megölni Supermant és leigázni a Földet, valószínűleg vele ellentétben mi nem lennénk elégedettek. Ugye, hogy ugye?
Másrészt azért, mert mégis csak az ő történetük, inkább, mint a többieké. Persze, ezzel lehet vitatkozni, de a Watchmen főtémája a kisemberek vergődése a maszkos hősök árnyékában. Márpedig Dan és Laurie egyszerre maszkos hősök és az árnyékukban élő átlagemberek.
Dan Dreiberg a „kütyühuszár” archetípust testesíti meg; ebbe a kategóriába tartozik Batman és Vasember. Jellemzői közé tartozik a szüleiktől örökölt milliók (vagy legalább egy nagyobb vagyon), a főhadiszállás, és persze a high-tech fegyverek, járművek, miegyebek. Ez elmondható Danre is, mégha az ő barlangja „csupán” egy használaton kívüli alagútra nyíló pince, amiben elfér az Archie névre keresztelt léghajó. A hasonlóságoknak azonban itt vége. Dan Dreiberg egy teljesen szokványos lakásban él, nincs inasa, és finoman szólva sem lehetne a nők bálványának nevezni. Életének legfőbb részét a múltja újraélésének szenteli, és az egyetlen valódi kapcsolata példaképe, Hollis Mason, az eredeti Éji Bagoly, akivel szombat esténként rendszeresen összejön, és felelevenítik a régi szépidőket.
Laurie Juspeczyknek ellenben esze ágában sem volt ezt az utat választani, és az egyetlen olyan maszkos hős, aki inkább áldásként élte meg, hogy a szögre kell akasztania a jelmezt. Hogy miért lett akkor ő a második Selyem Kísértet? Mert a kedves mamája, az eredeti Selyem Kísértet rajta keresztül akarta újraélni a múltat – és ez az, ami megkülönbözteti Dantől, pedig amúgy ugyanabban a cipőben járnak. Mindketten egy kiöregedett „legendát” követnek, egy kitaposott ösvényt, és nem is ismernek mást. Dan jól kijön az örökségéből, Lauriet pedig eltartja a katonaság, lévén a hölgy az államok tömegpusztító emberével, Dr. Manhattannel él. Hőseink így két világ között megrekedve tengetik a napjaikat – nincsenek rákényszerítve az átlagemberek életére, mindamellett a nagy öregek epigonjai.
Laurie amúgy a „harcias nő”, mint amilyen Macskanő, Fekete Özvegy, vagy Black Canary. A csoportra jellemző az akrobatikusság, a harcművészetek ismerete, valamint, természetesen, a testhez feszülő ruha – ez utóbbit Laurie különösen nem kedveli, anyjával szemben, aki egy sajátmagát ábrázoló Tijuanai Bibliát – apró, pornográf képregényt – is megtiszteltetésnek vesz.
Hogy mi az ő történetük? Egyrészt bele kell nőniük a szuperhősszerkóba, aztán kinőni belőle – magyarán helytállni előbb maszkos hősként, majd átlagemberként. Természetes, hogy egymás karjaiba futnak, és hogy előbb az egyik félelmükkel néznek szembe – magukra öltik a szuperhősruhát, ami annyi ideje ott porosodott a szekrényben, elvégre a régi emlékek csak nem eshetnek pofára a rideg valóságban -, majd a másikkal, és továbblépnek. Az, hogy a katasztrófa után új életet kezdenek, új nevekkel, nem csak praktikus, de szimbolikus is. Ideje volt felnőni.
És hogy miért nekik sikerül kilépni az ördögi körből, és hogy voltaképpen miért nekik jut a legboldogabbnak nevezhető befejezés (amennyiben lehet ilyet mondani a Watchmen esetében)? Mert együttes erővel teszik, míg a Watchmen többi hősének a magány jut osztályrészül… lévén Lauriékkal ellentétben ők presztízskérdést csinálnak abból, ahogy az átlagemberek felé emelik magukat.
Az meg már csak hab a tortán, hogy két „rokonuk”, Batman és Macskanő csak jelmezben incselkedik egymással, de a magánéletüket inkább megtartják maguknak.
Ja, és a jellemző panel? Egymás karjaiban:

12. rész, 25. oldal, 4. panel

Komédiás: a továbbiakban inkább a kódnevekre hagyatkozom, elvégre a valódi-szuperhős név kettőségnek inkább a fenti esetben volt jelentősége. Íme, az amerikai álom élharcosa, aki a „patrióta” archetípust képviseli, amibe Amerika Kapitány, valamint minden második aranykori hős tartozik. Azonban a jó öreg Komédiás társai szöges ellentéte, ugyanis míg a Kapitányék idealizált, az elveikhez sziklaszilárdan ragaszkodó bajnokok, addig hősünk saját megfontolásból éli gátlástalan életét, amibe a vedelés, erőszakoskodás, gyerekek felgyújtása valamint a saját magzatát a szívük alatt hordó nők meggyilkolása is beletartozik. És mindemellett neki van a legnagyobb rálátása a világ dolgaira – vagy éppen ezért a tudatos gonoszság miatt, míg a patyolat tiszta Amerika Kapitány naivan rácsodálkozik az emberi esendőségre?
Akárhogy is, a képregény Komédiás halálával indít… azonban hősünk nem ezért szívja meg. Azért szívja meg, mert bár mindenkinek sikerült kellemetlen perceket okoznia elbűvölő személyével, és odaszúrnia, ahol a legjobban fáj – gondoljunk csak vissza, mire emlékeznek vissza hőseink a temetésén –, saját magát is csapdába ejti ezzel a szereppel.
Hogy mire gondolok? A történet egyik fordulata az, hogy Laurie a Komédiás lánya, ami szerencsétlen nőnek hihetetlen nagy sokkot okoz… azonban erre csak Komédiás halála után derül fény, holott a visszaemlékezések során kiderül, hogy az ipse ezt nagyon is a lánya tudtára akarta hozni.
A karakter tragédiája az, hogy életében csak egyszer próbál meg emberi kapcsolatba lépni mással, egyszer villan meg az az oldala, ami képes lenne a szeretetre – mindamellett, hogy biztos pocsék apa lett volna, ha lehetősége nyílik rá – és kudarcot vall. Minden beteg igényét kielégíthette, ám éppen ezek akadályozzák meg attól, hogy egyetlen emberi vágyát megvalósítsa. A Komédiás sikeresen elvágta magát mindenkitől.

Panel:
9. rész, 23. oldal 8. panel

Ebben a panelban még inkább ott van a karakter kétségbeesése, mint az eredetijében (21. oldal, 3. panel).

Rorschach: a „noir hős”. Fekete-fehér világkép, megveszekedett céltudatosság, ballonkabát, kegyetlen brutalitás és persze hosszú monológok. Rorschach mindenki kedvence, márcsak azért is, mert semmi nem tántoríthatja el a céljától, mindig tudja, mit kell tenni, és nem fél bevetni semmilyen eszközt sem.
A magánéletben egy utolsó vesztes, aki bőszen hirdeti a világvégét, és olyan átlagos – vagy átlagosan ronda – külsővel bír, hogy mindenki elmenne mellette az utcán. Persze a valódi arcának az maszkját tartja – egy a lélegzetvételére változó rorschach-mintás álarcot. Rorschach kíméletlensége a bűnözőkkel szemben gyerekkorából (is) fakad: erőszakos anyja egy öregedő szajha volt, aki még tévedésből sem bánt vele jól. Apját soha nem ismerte, emellett a végletekig idealizálta – sokat elárul ez a fekete-fehér világképéről, ahol mindig is a fekete van jelen, a fehér, amiért küzd, az valahol messze van… messze mélyen Rorschach elméjében. Talán soha nem is létezett, de biztos nem karnyújtásnyira, vagy akár két-háztömbnyire van, de azért hősünk veszettül küzd érte. Bár ez már ott van a maszkjában is: a minta folyton változik, de mindig fekete-fehér marad, és a két szín egyszer sem keveredik egymással, ahogy azért Rorschachnál is változik, mikor-hogy gondol valakire, és a legszembetűnőbb példa erre talán Dan. Moore egyszer említette, hogy Rorschach-hal akarta volna megmutatni, milyen begőzölt is lenne valójában az a személy, akit a bosszú motivál (ahogy Batmant is).
Azt is említette, hogy a negyedik rész körül döbbent rá, hogy Rorschachnak bizony nem szabad túlélnie a képregényt. Elvégre itt van egy, a világot fekete-fehéren látó személy, aki hirtelen egy jóval árnyaltabb helyzetbe csöppen, amit még kollégái is csak nehezen dolgoznak fel. Ő nem hagyja magát kompromittálni, mégha ez egy még nagyobb rosszhoz is vezetne… ennek megfelelően a halála legalább olyan hősies, mint amennyire felesleges. De a választás rajta állt.
És hogy mi az ő panelja? Nos, az egész karakterelemzése a szélsőséges világnézetére volt kihegyezve… de hát voltaképpen ez adja az „emberfeletti” erejét. Minden fájdalmat, éhséget, nélkülözést eltűr, még az antarktiszi hideget is kibírja, és ezt a sebezhetetlenséget meggyőződése táplálja. Azonban miután kiszabadulnak a börtönből, Rorschachnak alkalma nyílik találkoznia újra a házmesternőjével, aki volt szíves a médiának jó pénzért azt hazudnia, hogy hősünk kikezdett vele. Ez valami olyasmi, amit Rorschach nem vesz jó néven, és számon is kérné a mellékállásban prostituált hölgytől, amikor észreveszi a házmesternő gyerekét, aki az anyjához bújva zokog – és felismeri benne az életét. A fekete és a fehér értelmét veszti egy pillanatra, és annyi sebesülés és nélkülözés ellenére ezen a panelen tűnik a karakter igazán sebezhetőnek.



Panel:

10. rész, 6. oldal, 7. panel

Dr. Manhattan: a „szuperhős”. Sokan azt mondják, hogy semmi sem lehet unalmasabb Supermannél, aki a szuperképességei révén mindig az adott pillanatban érkezik, és mindig tudja, mit kell cselekedni – az ő számára egyformán fontos minden emberi élet.
Nos, Dr. Manhattan számára egyformán nem fontos. Az, hogy mindenható és a saját sorsa szempontjából mindentudó, a teljes tétlenségre kárhoztatja. Isten létezik és amerikai – és fatalista.
A jó doktor az idő elteltével egyre kevesebb ruhát visel, és ezzel együtt egyre jobban vedli le emberségét. Nem tud többé együtt érezni emberi „társaival”, ugyanis halhatatlan, nincsenek létszükségletei, képes bármire, és a saját jövője mellett az atomok pályáját illetve egyéb dolgokat is lát. Egymaga képes lenne megakadályozni az emberiség pusztulását – de miért is tenné? Inkább önkéntes száműzetésbe vonul a Marsra, ahol minden nyugodt, hiszen nincs élet, így konfliktusok sincsenek – az érzéketlen Manhattan ugyanis valójában nagyon is törékeny.
Laurie-ék mellett ő az a karakter, aki számára van ki út, mivel – bár elhagyja az emberiséget – képes lesz újra érezni, és – ami még fontosabb – együtt érezni másokkal. Ez ott nyilvánul meg, amikor az álmában Danhez simuló Laurie-t figyeli – és mosolyog. Furcsa, keserédes mosoly ez, hiszen szereti Laurie-t, aki másé – de legalább Dannel esélye lesz a boldogságra.

Panel:

12. rész, 25. oldal, 5. panel

Ozymandias: a „ponyvakalandor”, aki Doc Savage-dzsel ellentétben szögre akasztotta a kalandorruháját, és gonoszok helyett az emberi nyomorral veszi fel a harcot, mégha emiatt „el is kell adnia a lelkét”, ugyanis vagyona jó részét a sajátmagáról és társairól mintázott játékfigurák és gyerekműsorok adják. A másik eltérés Doc Savage-től, hogy jól láthatóan nem a nőkre hajt a mi Ozymandiasunk… de állítólag ugyanez a helyzet példaképével, Nagy Sándorral (aki szintén viselte ezt a nevet).
Karizmatikus, nyitott gondolkodású és szívén viseli az emberiség sorsát. Annyira, hogy milliók halálát elfogadhatónak tartja milliárdok megváltásáért cserébe. Hogy mi jogosítja fel rá? Nos, amennyire sajnálja az emberek nyomorúságát, olyannyira meg is veti őket érte, mégha ezt egy pillanatra sem vallaná be (ezt a rajzoló Dave Gibbons közölte egyszer egy interjúban). Ugyanis itt van ő, az emberi fizikai és szellemi teljesítőképesség csúcsán, míg ott van a többi ember, aki túl gyarló ahhoz, hogy velük együtt tegye jobbá, ideálisabbá a világot. Mi sem jellemzi jobban őt, hogy az Antarktiszon hozza létre „nyaralóját”, ahol üvegházban virágokat tenyészt. Egyrészt teszi ezt azért, mert számára semmi nem lehetetlen… másrészt meg azt is jelképezi, mennyire elvágta magát az emberiségtől, és azon is elgondolkodhatunk, ha az örök tél birodalmában hozta létre az Édenkertet, akkor mit is rejthet a meleg külső – akkor is, ha ő ezzel nincs tisztában.
Egyetlen egyszer bizonytalanodik csupán el, amikor a távozó Manhattan közli vele, hogy semmi sem ér véget soha; ekkor a szoba sarka felé fordul, és az árnyéka felé tornyosul. Mindent gondosan mérlegelt, egy lapra tett fel, és talán hiába, az eszményi emberből pedig egy gyarló bolond válik.

Panel:

12. rész, 27. oldal, 7. panel



Ennyit hát (anti)-hőseinkről. Persze rajtuk kívül még rengeteg szereplője van a műnek, így említhetném a két Bernardot, akik között egyfajta kötődés alakul ki, a pszichiátert, aki minden futóbolondon segítene, és emiatt romokban a házassága, illetve Laurie anyját is, aki búcsúként megcsókolja a halott Komédiás fényképét – azét az emberét, aki majdnem megerőszakolta őt, és akivel aztán később mégis lefeküdt, hogy a frigyből Laurie szülessen.
És hamár itt tartunk, az egész cikket bele lehetne foglalni abba, amit Manhattan mond Laurienak, mikor fény derül erre a sötét titokra:

„Gyere… töröld le a könnyeid, mert te vagy az élet, egyedibb egy kvarknál, és még Heisenberg álmain túl is kiszámíthatatlan; az agyag, melyen a mindent formáló erők legtisztábban hagyják rajtuk az ujjlenyomatukat. Töröld le a könnyeid… és menjünk haza.”

(Bárány Ferenc fordítása)



Jegyzet:
Azt hiszem, sok rajongó meglincselne, ha nem jegyezném meg, Alan Moore a szereplőket a Charleston Comics karaktereiről mintázta. A DC – az egyik legnagyobb képregénykiadó a Marvel mellett – akkoriban vásárolta fel a Charleston Comics kiadót, és ennek örömére szeretett volna egy olyan történetet, amiben a CC hősei szerepelnek. Ennek kapcsán keresték fel Alan Moore-t, azonban ahogy a történet egyre inkább kristályosodott ki, úgy hullottak a szereplők, a DC fejesei pedig rájöttek, hogy: 1) a frissen megszerzett hősökkel hosszabb terveik vannak 2) a Watchmennek nem tenne jót a változtatás. Így hát Moore a CC szuperhősök mintájára hozott létre új hősöket:

Éji Bagoly: Kék Bogár (plusz csipet Batman)
Selyem Kísértet: Nightshade (plusz Fekete Kanári és Phantom Lady)
Komédiás: Peacemaker (plusz Nick Fury)
Rorschach: Question (plusz Mr. A)
Manhattan: Atom Kapitány
Ozymandias: Peter Cannon, Thunderbolt

Azért vannak a jó barátok...

...hogy reklámozzák az embert, ha az blogot nyit. Hát, azért is... :D
Jud is megtette értem, és most én is szeretném felhívni a mélyen tisztelt közönség figyelmét Pilcz Roland blogjára.
Ő az egyszemélyes alkotója Kalyber Joe kalandjainak is, de ez úgyis nyilvánvalóváv válik azok számára, akik meglátogatják a lapját.
De nem csak ezért érdemes odabandukolni, hanem már csak azért is, mert leírja a véleményét Halloween ünnepéről, amiről már én is szólni akartam, de lévén az ő véleménye tökéletesen lefedi az enyémet, ezért megspórolt nekem egy hosszabb hozzászólást.
Ja, és persze másoknak is! :D