2009. szeptember 5., szombat

Mister Sandman, bring me a dream...


Már bő egy hete hivatalossá vált az első Sandman kötet hazai megjelenése. Ennek örömére gyorsan össze is szedtem tíz okot, hogy miért kellene beszereznie mindenkinek azonnali hatállyal. (:D)

1. Az író Neil Richard Gaiman, akinek olyan művei jelentek meg magyarul, mint az Amerikai Istenek, Tükör és Füst, Csillagpor, Sosehol, Törékeny Holmik és a Coraline, illetve Terry Pratchettel karöltve az Elveszett Próféciák.

2. A Sandman egy többszörösen összetett képregény, ami talán leginkább az urban fantasy kategóriába sorolható, de szerepelnek benne horror elemek, mitikus és bibliai utalások, irodalmi figurák és képregényhősök, elvont álomjelenetek, szóval minden, ami szemszájnak ingere, mindez ízlésesen elkeverve. A sorozat rengeteget foglalkozik olyan témákkal, mint a túlvilág, a halhatatlanság, valamint a halhatatlanok kapcsolata a halandókkal, ami alapján akár bangsi fantasynek is lehetne kategorizálni, John Kendrick Bangs után. Főszereplője a nyugati folklór alakján alapul, aki álomport szór az emberek szemébe.

3. A sorozat és spin-offjai összesen tizennyolc(!!!) Eisner-díjat zsebelt be, míg a 19-es szám 1991-ben elnyerte a World Fantasy-díjat, a Legjobb Novella kategóriában.

4. A Sandmant sokan a képregényes műfaj egyik úttörőjének tartják.

5. Egyik felmérés alapján a Sandman olvasóközönségének körülbelül a fele nő - mondom ezt azoknak, akik a képregényt kimondottan srácok hobbijának tartják.

6. A Sandman volt Neil Gaiman képregényes nagy dobása, amit sokan még az Amerikai Istenek fölé is helyeznek.

7. Neil Gaiman Alan Moore tanácsára kezdett bele a képregényírásba, és az első munkája az volt, hogy átvegye Moore-tól a Marvelmant, és nem is sült bele... pedig az elődje az az ember volt, akinek a nevéhez többek között a magyarul is megjelent Watchmen fűződik.

8. Az endless.hu oldal neve is innen származik. (Igen, ezt bárki tudhatja, aki ellátogat az oldalra, mindazonáltal érdemesnek tartottam erre az apró tényre emlékeztetni a nagybecsűt, elvégre mégis csak jelent valami :D).

9. Azoknak, akik a "kivárom, míg az összes megjelenik, és majd akkor veszem meg egybe" elvet vallják: a sorozatot tíz kötetben gyűjtötték össze (ez összesen 75 szám). Először is megnyugtatásul közlöm mindenkinek, hogy a kötetek külön-külön is élvezhetőek, másrészt, ami a gyakorlatot illeti: egyben azért nagy falat lenne anyagiak szempontjából... plusz értelemszerűen a sorozat jövője nagyban függ attól, hogyan fogynak az első kötetek.

10. Tiszta víz! :D Na de komolyra fordítva a szót, aduászként: Neil Gaiman rendezői debütálása a Death and Me lesz, ami a sorozat egyik spin-offján alapul, és aminek a főhőse Morpheusnak, a Sandman címszereplőjének húga lesz.

Ha ez nem elég, akkor nem tudom, hogy mi. :D

Na, és akkor egy kicsit abbahagyva az álmodozást: mivel állást kaptam Pesten, és hétfőn kezdek, ezért az elkövetkező időszakban egy kicsit hanyagolni fogom a nagyobb bejegyzéseket, legalábbis, amíg ki nem alakul az "új életem". Aztán ha a valóság egy kicsit elrendeződött körülöttem, maradni fog időm az álmodozásra is. :)

1 megjegyzés:

Norbert írta...

Hát szerintem alap. Ott a helye a polcomon. :D