Két nap, és itt a szenteste, és vele együtt itt a karácsony is, a szeretet és a békesség ünnepe.
Egyben a törődésé is.
A törődésé, hogy megpróbáljuk megérteni a másikat, és éreztetni, hogy nincs egyedül. Nemcsak miatta, saját magunk miatt is, mert minél inkább egyedül van a másik, annál inkább egyedül vagyunk mi is.
Sokat gondolkoztam ezen a bejegyzésen, mert úgy tűnik, a békesség és a törődés az utóbbi időben szemben álló fogalmak lennének. Pedig ez ostobaság, hosszú távon épp, hogy kiegészítik, erősítik egymást.
Éppen ezért én a nők mellett vagyok, amikor azt mondják nekik, hogy nem kell ugyanannyit keresniük, mint a férfiaknak, nekik gyereket kell szülniük. Mert tudom, hogy például sok egyedülálló anyuka van, akinek vagy meghalt a férje, vagy másokból nem számíthat rá. Mert tudom, hogy rengeteg nőnél nem zárja ki egymást a karrier és a gyermeknevelés. Mert tudom, hogy az, hogy gyereket vállalok, rám tartozik.
De nem csak a nők mellett vagyok, hanem a pedagógusok mellett, akiket hónapok óta nem fizettek meg. A rendőrök mellett, akiktől karácsony előtt visszafizettetnék a túlórapénzt. Az orvosok mellett, akik hiányos eszközökkel dolgoznak.
A létminimum alatt élő gyerekekkel vagyok, akik nem tűnnek el, csak azért, mert valaki azt mondja, nem léteznek. Nem lehet őket szőnyeg alá söpörni, nem lehet elhallgattatni őket közönnyel.
A menekültekkel vagyok, akik most szabad ég alatt éjszakáznak, és akik maguk buktattak le egy veszélyes embert, amikor el akart bújni mögöttük.
És Veled vagyok.
Mert nehogy azt hidd, hogy azért, mert más fontosabb, Te már kevésbé vagy fontos. Éppen ellenkezőleg. Minél fontosabb a másik, Te is annál fontosabb vagy. Ez így működik.
Nehogy azt hidd, hogy azért, mert felszólalsz másokért, felbujtasz. A széthúzás maga pont a közönyből fakad. Az, hogy valaki mellett vagyok, még nem jelenti azt, hogy valaki ellen.
De nem is kérek mást így karácsonyra, csakhogy gondolj másokra. Hidd el, ők is gondolnak Rád.
Kellemes Karácsonyt hát Mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése