2011. január 27., csütörtök

Random képregénykritika



A közelmúltban jelent meg a Random Virtuális Képregénymagazin, ami azt a tiszteletreméltó célt tűzte ki maga elé, hogy felkarolja a kallódó képregényes tehetségeket. Maga az ötlet roppant szimpatikus, ahogy azt is jó húzásnak tartom, hogy a magazin letölthető ingyen a netről, és így több ember számára elérhető, mint egy nyomtatott verzió. Az előszóban írtakkal is egyetérteni tudok, miszerint "mi magunk is vágyunk minőségi és szórakoztató magyar képregényekre". Így is van, és jómagam azért elfogult is vagyok a magyar termék iránt, a józan paraszti ész határain belül persze, így fejest is ugrottam a válogatásba...

...Aztán amikor a végére értem, rájöttem, talán mégis csak előbb bukósisakot kellett volna húznom. Oké, szögezzük le még az elején, hogy nem célom rosszindulatúnak lenni, és éppenséggel jelen sorokat sem azért írom, hogy lealázzam a tisztelt alkotógárdát, hanem mert mint említettem, roppant szimpatikus a kezdeményezés és azt is látom, hogy rengeteg munka van benne. Éppen ezért az alkotók megérdemlik azt, hogy foglalkozzak a műveikkel, megmondjam, mi az, ami tetszik, mi az ami nem, aztán majd ők eldöntik maguk, egyetértenek-e vele vagy sem, de mindenképpen tanulhatnak belőle.

Mert szimpatikus az alapötlet, de pár dolgot lehetne jobban, és nekem is egyszerűbb lenne úgy reagálnom, ahogy Al Bundy tette, mikor végignézte a lánya lelkes, de butácska műsorát: "Hé, fiam... mondjuk azt, hogy nem láttuk!" Nem teszem, mert hiszem, hogy ebben van potenciál.

No, de ennyi előzmény után vágjunk is bele! A borító tetszik, szép lány fekszik a fűben, autóra kötött virtuális szemüveget tartva a kezében. Nekem határozottan bejövős, figyelemfelkeltő de ízléses, szóval, csak így tovább, és ugorjunk is a tartalomra!

A Város Legendái

A korrupt igazgató lenyúlja a buszokra szánt pénzt, és ennek a kisemberek isszák meg a levét. Szerencsére jön Jézus meg a bandája, és móresre tanítják a fickót. Oké, ez legalább egy kerek történet, ami alatt azt értem, hogy a kiadvány egyetlen olyan tagja, ami nem "Folytatjuk"-kal zárul.

Ami a többit illeti, szintén jópofa a csapat alapötlete, Jézus, Titkárnő, meg a többiek, ha egy kicsit kiforrnak, ők lehetnek a Magyar Mystery Men. Csak ehhez előbb személyiségeket kellene kapniuk. Jézus oké, a csapata többi tagja jelleme alapján - kötekedő, felvágós tahók - simán felcserélhető. Kivéve Névtelen Embert, akinek nevéhez méltóan nincs szerepe, ha ott sem lenne, fel sem tűnne senkinek. Gondolom, benne ez a pláne, azért jó lenne valamit megtudni róla, ahogy a többiekről is.

A korrektség kedvéért azért tegyük hozzá, hogy a szupercsapattagok nem az első számukban forrják ki magukat. Példának okáért a Hellboy első történetében szereplő karakterek még fasorban sincsenek azokkal, akikké válni fognak, ahogy ez igaz az olyan mainstreamebb képregényhősökre, mint az X-men. Jönnek, és ellátják a gonosz baját. Viszont pont emiatt szokás előbb szerepeket osztani nekik, akkor is, ha ezek eleinte még elnagyoltak. A Csapatvezető, a Szépfiú, az Erős Pista, a Móka Miklós, satöbbi, amit sokszor a külsejük is reflektál. Apropó, külső, a Város Legendái itt-ott nagyon egybeolvadnak... nekem legalábbis figyelnem kellett sokszor, hogy most éppen kinek a fejét verik be a kásába. Hamár Képmutató, merthogy végül is az ő fejét nyomják bele, látom, hogy keresztet visel, tehát valószínűleg a minimum bort iszik, vizet prédikál fajta, de ez a gyakorlatban is látszódhatna. Ez adhatna neki egy megkülönböztető vonást, ami szembeállíthatná a többiekkel, és a karakterek a belső konfliktusok segítségével csiszolódnának, ami több, mint egyen-bazdmegek áradata.

Mert éppen ez a fő bajom A Város Legendáival, ami nagyobb probléma, mint a kiforratlanság: a sok tökösködés a karakterek rovására megy, ami általánosan jellemző erre a kiadványra. A csapat előbb kínaiakba köt bele, majd mennek a melegbárba, hogy aztán a korrupt igazgató házhoz jöjjön - őszintén bevallom, Jézus terve a maga egyszerűségében inkább zavaros (talán pont a kivitelezés miatt?), mint frappáns, és a szenyózást a kínaiakkal simán lehetett volna karakterábrázolásra fordítani. Bezzeg azért utána megkapjuk, hogy a melegek is emberek, meg hogy nem szép dolog bántani a prostikat. Bevallom, a homárrendelést valahol jópofának tartom, ennyi igazából bőven elég is lenne keménykedésnek.

Jó, persze keménykedésből itt nem elég, mert A Város Legendái - akárcsak a Random felhozatalának java - vágyálmokat elégít ki, méghozzá kamasz férfiakét. Minek is nevezte Neil Gaiman a szuperhősös képregényeket a Tükör és füstben? "Előemésztett hatalmi képzelgések felnőtt férfiaknak." Persze, azt is kifejti, hogy ennek nem feltétlen kell így lennie. Akárhogy is, A Város Legendáiban az embernek mindig ott a keze ügyében a flaska, amit a hatás kedvéért meghúz; a bunkózást itt retorikának hívják, és a tömény erőszakkal itt el lehet érni a kívánt célt.

Lehet, hogy túl romantikus vagyok, de ennél a vágyálomnál sokkal szimpatikusabb volt a sokak által lenézett szuperhősöké, mely őszintébb volt a maga naivitásában. Igen, szokás megvetni az olyan ódivatú derék legényeket, mint Superman vagy Pókember, elvégre attól nem lesz jobb a világ, ha átsegítik az öreg nénit az utca túloldalára. És az erőszaktól igen? Legyilkoljuk a korrupt igazgató testőreit, felakasztjuk azt, aki az útban van, mire az igazgató sírva összetörik, még jobban hebeg-habog, mint korábban - és megteszi azt, amire a hősök kérik? A valóságban hőseink pont a gonosz kezére játszanának egy alkalmat, hogy a közvéleményt a "rasszista gyilkológépek" ellen fordítsa, és ha tényleg olyan jó kapcsolatai vannak, akkor lelép a pénzzel egy olyan szigetre, ahol politikai menedékjogot élvez. A hőseink nem nyernének ezzel semmit, hogy buszról ne is beszéljünk.

Persze ki ne akarna befélemlíteni egy korrupt gazadagot? Ez esetben viszont mennyivel stílusosabb lenne a főrossz emberkét akkor elkapni a grabancánál, amikor egyedül van, és visszafogott utalgatással halálra rémíteni? Kevesebben halnának meg. Persze nyilván én veszem túl komolyan ezt a történetet, de úgy érzem, hogy ezzel a képregény is így van.

Akárhogy is, úgy érzem, a csapat jobban megtalálná a hangját, ha Frank Miller és Garth Ennis helyett egy kicsit Warren Ellis Nextwave-jét venné inkább alapul.

Árnyékfalu

Imádom a fantasy-t, minden méretben és formában, ennek következtében az Árnyékfalu is szimpatikus volt a kezdetektől. Kedvelem az árnyékdémonokat is, ahogy a hazatérő hős is minden kliséjével együtt kellemes húrokat pendít meg bennem. Az egész műben van valami, ami R. E. Howard novellára emlékeztet, leginkább Solomon Kane-re, és lehet, hogy ezt a közelmúlt adaptációja miatt mondom elsősorban.

Hibái ellenére tetszene ez a mű... ha az egész nem érne kurtán-furcsán véget, mielőtt igazán elkezdődhetne. Ez az, ami előtt kicsit értetlenül állok: ez egy tökéletes történet lett volna huszonnégy oldalra. Miért csak tizennégy oldalra futotta? Ez így arra jó, hogy mire átélnénk a hangulatot, vége, folytatása következik, jön a következő történet.

Ez így még éppen kevés ahhoz, hogy izgatottan várjam a folytatást, és szerintem maga a koncepció jobban is működne, ha rövid, befejezett történetek sorozata lenne. A főhős - Jerő? - szörnyekkel küzd meg, bajba jutott hölgyeket ment meg, minden egyes számra egy ilyen kerek történet jutna. Akkor lenne egy atmoszféra, egy hangulat, egy ígéret... szeretem a jó ponyvát, és ha lenne egy normálisan kimért porció, akkor tudnám, hogy érdemes visszanézni.

Őszinte leszek, én nem tudom, hogy ez a novella hogyan folytatódhatna máshogy, mint vagy kommandózással, vagy harccal, más szóval hogyan másképpen, ami indokolttá teszi azt, hogy kettészedjék/folytatásossá tegyék. Lehet, hogy több bizalmat kellene szavaznom az alkotónak, de eddig a démon is egyszerűnek tűnik, mint az egyszeregy és az, hogy nem tudjuk meg az indokait és a miértjeit nem félelmetessé teszi, hanem érdektelenné. Ismételten mondom, az nem lenne baj, hogy nem túl bonyolult, ha egy ültő helyben kiderülne az, amit a történet szempontjából tudnom kell róla. A történet nem ígér gaimani mélységeket és martini bonyolultságot, ami nem baj... de éppen ezért kellett volna egy kerek sztorival kezdeni. Hogy legyen időnk megismerni a hőst, beleéljük magunkat és szórakoztasson.

Vagy amennyiben nem, zárulhatott volna egy igazi cliffhangerrel: az árnydémon teljes mivoltában áll a főhős előtt, hogy "Most meglakolsz a háborúban elkövetett bűneidért, amiért a falubélieket is egrecíroztattam, de dög!" Lehet, hogy sablonos, de valamilyen.

De a rajzokat hangulatosnak találtam, a disznó jópofa, még az olyan ömlesztett nevek fölött is szemet tudnék hunyni, mint "Nagyerdő, Nagyrét, Szélország, Sokadnemzet, etc.", bár a kevesebb egy "novellában" több lenne, Gorg démon helyett meg így első körben hitelesebb lenne egy Kristály Sárkány Jézus. Gorg démonról előbb asszociálnék egy őrjöngő ördögre, semmint egy olyas valakire, aki mögé szánt szándékkal zárkóznak fel ezrek hívei. Visszakanyarodva a nevek kérdésére: ez persze apró és könnyen kijavítható hiba. A valóságban is előfordulnak általános nevek... viszont ezeket élettel pont a kerek és megbízható történetek töltik meg.

(Oké, azért a Nagyerdő után csak úgy mellékesen elszórni egy Nagyrétet, nos, kicsit fantáziátlan. Ennél bármi jobb lett volna, beleértve a semmit és a Részeges Szabadkőművesek Irtását.)

café postnuclear

Na jó, most kezd komolyan elegem lenni... az Árnyékfalu után kapunk egy újabb kurta történetet, ami ezúttal harc közben szakad meg. Mi lesz legközelebb, félbevágnak egy párbeszédet, hogy "Folytatjuk"?

Pedig azzal kezdeném, hogy szeretem a poszt-apokaliptikus cuccokat, de... a francba is! A történeteknek van egy ívük, akkor is, ha egy füzetekre szétosztott nagyobb képregény-sztoriról beszélünk. Félreértés ne essék, a képregény egy nehéz műfaj - a regénnyel ellentétben nem lehet csak úgy 50 oldalt hozzácsapni, ahogy a párbeszédeknek is úgy kell beleférniük a buborékokba, hogy ne takarják a kilátást. De egy netes cuccban az ember nincs 24 oldalra korlátozva - amennyiben többre van szüksége, bűntudat nélkül hozzácsaphat, legfeljebb ha nyomtatásra szánja, akkor ügyel arra, hogy négyesével menjen felfelé - 28, 32, 36, etc. És itt 24 oldalnál is kevesebbet kapunk.

Talán jobb is, mondja a gonosz oldalam, az, amelyik nem tartja tiszteletben, hogy ez egy amatőr kezdeményezés. Mert megint egy tesztoszteron-pörköltet kapunk a nyakunkba, és ezzel angyali énem is szomorúan egyetért. A főhős maga a megtestesült macsóság, és férfias is, mint egy három hetes testszag: monologizál magában, hogy mekkora derék legény ő, szétlövi mindenkinek a fejét, és van egy emberevő blökije.

Bevallom, kibírtam volna az emberevő kutyus nélkül, ahogy a premierplán punci nélkül is. Említettem az imént bajba jutott hölgyet, nos, tessék, itt is van egy. Elvégre a rozsda és verejték világában a hős szétdurranthatja bárki fejét minden apróságért, de mégsem hagyja, hogy egy nő erényét erőszak érje. Ami a megvalósítást illeti:

"Ha nem szopsz le ingyen, eltöröm a nyakad, te olcsó kis ribanc!"

...

Igen, ezt az egyik ellenszenvesnek szánt fószer mondja, de a főhős sem jár jobban.

Sokan viccelődtek már a nevemmel. A szétszórt csontjaikat a kétfejű patkányok nyalogatták fényesre.

Nem szoktam kritikák során a szövegből idézni, de e kettő mellett akár az összes többit is iderakhattam volna. Mindenki olyan feszülten igyekszik kemény lenni, amilyen merevséggel vigyorgunk az érettségi tablónkon. Srácok, nagyon sok férfias példaképünkben - teszem azt, Indiana Jones - az a megnyerő, hogy merik nem komolyan venni magukat. Egy kis humor, egy kis önirónia, ami feloldja a feszültséget. Erre van szüksége a café postnuclear-nak.

Meg egy szereplőre, aki ellensúlyozza a főhőst (nem, ő ettől még tanuljon egy kis humort). Valószínűleg a megmentett lány lesz az, a borítóból én legalábbis ezt olvasom ki, de örültem volna, ha az első szám végére maga mellé szedi szárnysegédnek(!). Ez így 24 oldalra ideális lett volna, teljesebb lett volna a történet, jobban haladtunk is volna előre, az akciót meg ellensúlyozhatták volna a párbeszédek.

Párbeszédek, amikkel többet tudhatunk meg hősünkről. Hogy több annál az egydimenziós macsónál, aminek mutatja magát. Annyit tudunk, hogy a bátyja urnáját keresi, de azért ennél több kellene, hogy szorítsunk érte - és hogy megjegyezzük a nevét, amivel poénkodnak.

Emellett pont ekkora lett csömöröm a vagánykodásból. Nem lehetett volna ezt ellensúlyozni pár vicces, emberközeli strippel? Amik a magazinra nézve oldják azt a megveszekedetten komoly macsó hangulatot? Ezeket szépen be lehetett volna szúrni a nagyobb történetek közé, és máris kellemesebben csúszik az egész. Ezen a fronton annyi tehetséges művészünk van, az egyiket simán fel lehetett volna kérni.

Mindegy, azért a képek szépek, a poszt-apokaliptikus Magyarország ötlete is jópofa, de azért örülnék, ha a magazinban a jövőben a maguk nyitottságával együtt kerek történeteket kapnánk. Olyanokat, amikben ugyan a fővonal nem kerül lezárásra, de attól még önmagukban is élvezhető egységet alkotnak, és nem csak úgy véget érnek egyszer.

Rossz bőrben

Huh, végre egy emberközeli(bb) megközelítés, pont a legjobbkor... ha még egy übermacsó állat pózolását kellett volna végigolvasnom, a rengeteg erőszak hatására biztos beálltam volna buddhista szerzetesnek.

Ugyan a főhős egy ifjú, züllött vandál, de legalább itt már van egy kis önirónia, nem veszi az egész véresen (he-he-he) komolyan magát, és töredelmesen bevallom, rajzok terén ezt éreztem a legeltaláltabbnak.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne pár megjegyzésem-aggályom a művel kapcsolatban.

Az egyik az, hogy én roppant szerencsétlen becenévnek tartom lánytestvérre a "csöcsöst". Ezt inkább megtartanám barátnőnek, ha a főhős már egy ordas nagy prosztó, lánytestvérnek lehetne a "lepcses" (személyiség alapján ez illene a legjobban) vagy "boszorka" - valami, ami híján van szexuális töltetnek.

Apropó, spoiler, spoiler, de ugyanígy nem a húgi ütőerére kellett volna felfigyelnie hősünknek, hanem akár a vandál csajénak, vagy lehetett volna ez is alapja a molesztálásnak. A vámpírok vérszívásában is ott rejtőzik a nemiség, pár helyen a hatását úgyis írják le, hogy orgazmus szex nélkül (ööö... a fordítottjára jó példa az előző kettő képregény).

Pedig a nők itt már inkább viselkednek nőkként, mint bárhol máshol a magazinban... a húgi hasztalan próbálja idomítani a bátyót, anyuka gürcöl a családért, és az előbbiek fényében már kellett, hogy ezt a fickót elkalapálja egy nő... ízlés dolga, de abból a buliból én az öreg hölgyet talán kihagytam volna. Oké, persze, érződik a jeleneten, hogy zsigeri Edward Cullen-undorból született.

Ami a történetet illeti, hősünk egy arcoskodó vandál banda előtt bizonyítandó betör egy kínai boltba, és szétver egy vázát. Ennek hatására átváltozik vámpírrá, mert nem jó ötlet kínai ereklyéket rongálni - ezt már jó pár hollywoodi filmből megtudhattuk, azok pedig ugye nem hazudnak. Persze, lehet, hogy csak a fejében játszódik le mindez, mert beveri a fejét a WC-kagylóba, ami megint csak nem egy jó ötlet - itt értem a főhős szemszögéből, mert azt még meglátjuk, hogy az alkotók milyen irányba viszik ezt az ötletet.

Mondjuk szerintem egy kicsit jobban működne az alap, ha nagyobb szembenállás lenne hősünk személyisége és a rá kimért átok között. Azaz vagy egy alapvetően jó, mégha egyszerű srác, akit vámpírösztönei visznek kísértésbe, vagy hamár egy kőbunkó, akkor kicsit megalázóbb csapás éri... oké, persze, magát fogja megalázni, ez látszik a borító hátoldalából, szétkapják, mint Kick-Assben a főhőst. Szívből remélem, hogy a bandája előtt csinál komplett idiótát magából - és nem mondjuk húgira mozdul rá -, és kikerül abból a körből. Akárhogy is, bízom benne, hogy jellemfejlődés is lesz a képregényben, és nem csupán arról szól, hogy röhögjünk egy alapvetően azért nem túl szimpi srácon.

(Töredelmesen bevallom, én a banda előtt való bizonyításba bele láttam némi metautalást... alkotók kétségbeesetten meg akarják mutatni a Random gárdája előtt, hogy ők is tudnak tökösek lenni. A kormánynál szinte magam előtt láttam Johnny Walkert, amint faarccal mondja: "Szergej fiam, te most mihamarabb kiveszed a nyalókát a kiskölyök szájából, ha velünk akarsz lógni... mert kemény az élet, de még keményebb, ami a lábam között van, yeah!")

Ha kijön a Random következő száma, valószínűleg előreveszem a Rossz bőrben folytatását, hogy megnézzem, milyen irányba halad a sztori, a karakter, satöbbi, és igen, ezzel azt akarom mondani, hogy számomra eddig ez a magazin legígéretesebb darabja.

Első naptól az utolsóig

Huhh... míg az előző képregényben látom, hogy valami jó is lehet dologból, csak forrja ki magát, ezt komplett helypazarlásnak érzem. Jobban, mint a magazin bármely más darabját.

Oké, az ember ellen fellázadó gépek koncepciója egy ismert toposz, amivel nincsen semmi baj, találkoztunk vele sok helyen, sokféleképpen. Senki nem akar egy OK-féle szuperszámítógép foglya lenni, de jó oka van, hogy a Dűne univerzumában sem találkozunk komputerekkel, ahogy említhetném a Terminátort és a Mátrixot. Mert kezdhettem volna az egészt azzal, hogy ez egy ötlettelen kliséhalmaz, de nem az alappal van a bajom, hanem a megvalósítással.

Mert mi hiányzik ebből a történetből? Kábé minden. Az egész egy nagy csata, de igazából nincs eleje, közepe, vége (merthogy ezt is folytatják). Erre viszont volt huszonnégy oldal, pedig itt tényleg semmi nem derül ki a szereplőkről, van az egyik katona, meg a másik, meg a harmadik, ha az egyik feláldozza magát, akkor kiáltanak egy nevet... de ettől az olvasók még nem hullajtanak krokodilkönnyeket értük.

Nem tudjuk meg, a hősök kik is valójában, a magánéletükben. Van-e családjuk, a bajtársaik egyben a barátaik, és egyáltalán, hogyan kerültek a frontra? Besorozták őket kényszerből, vagy meggyőződésből harcolnak, esetleg zsoldosok? Még a kinézetük is ugyanolyan, és egyformán bazdmegelnek. Nem egyebek frontra kiküldött ágyútölteléknél, akiknek egyetlen szerepe, hogy szétfröccsenjenek.

Egyáltalán, azt sem tudjuk, hogy miért robbant ki a háború, milyen ideológiák csapnak össze egymással, még a nevüket sem tudjuk a harcoló feleknek (pl. USA vs. Új-Szovjetunió). Mindketten robotokat eresztenek egymás katonáira, de dramaturgiailag eddig vannak a hőseink, meg van a másik fél, meg vannak a robotok, akik hamarosan egy újabb klikket fognak alkotni - de tegye fel a kezét, aki nem tudta már az elején, hogy ez fog történni!

Az a gond, hogy karakterek, jellemvonások, indokok nélkül nincs kiért izgulnunk, ezért hiába az egész egy hatalmas akciójelenet, unatkozunk. Pedig hamár klisédömping, vannak olyan bejáratott hollywoodi trükkök, amikor a katona felhívja terhes feleségét. Sablonos? Igen, de már ez is haladás lenne. Ahogy az "ez az utolsó napom a fronton" közlegény is az. Így viszont az egész olyan, mint egy nagy DukeNukem party, vagy még inkább, annak a bevezetője... arra várunk, hogy véget érjen, és kezdhessük a rekreációs billentyűpüffölést.

Hát, ez volt a Random első száma. Még a végén visszatérnék a bevezetőre, vajon sikerült-e teljesíteni a kitűzött célt? "Mi magunk is vágyunk minőségi és szórakoztató magyar képregényekre", írja tisztelt csapat az elején. "Minden képregényt szerető magyar ember titkos vágya, hogy a hazai képregények is legalább olyan színvonalúak legyenek, mint az idehaza kapható külföldi slágercímek."

Nekem ebből az jön le, hogy olyan alkotásokat szeretnének letenni az asztalra, amelyek akár külföldi piacon is megállják/megállnák a helyüket. Amelyek láttán egy laikus olvasó is elismerően csettint, és felveszi a fonalat. Emellett a bevezetőben szemmel láthatóan igyekeznek elhatárolódni az "amatőr" megoldásoktól, úgy mint saját oldalakra, különböző fórumokra, képmegosztó portálokra való feltöltés.

Őszintén bevallom, én úgy elemeztem a szaklapot, mintha ezen amatőr megoldások egyikéről lenne szó, mert máshogy nem éreztem fairnek. Megjegyzem, nincs is ezekkel semmi baj, mindenki így csiszolódik. Viszont a kitűzött céltól még messze van a lap, és egyszerű lenne nekem is azt mondani, hogy nem baj, majd kiforrja magát... de ezen sorokat azért is írom, hogy ebben valamiféle segítséget nyújtsak, visszajelző olvasóként.

Azt is látom, hogy még nagyban zajlik a toborzás, ez ott van a honlapon, elszórva a magazinban, de a kritikák alatt is vannak olyan megjegyzések, hogy szívesen vennék, ha a véleményező nekik írna. Ööö... az alkotók gondolkodtak-e már azon, hogy felkeresnek magyar fantasztikus írókat (elvégre mind az öt történet fantasztikus), mint teszem azt Juhász Viktor, Kleinheincz Csilla, László Zoltán vagy Tölgyesi László? Juhász Viktor A Rádiumember magányossága c. novellája egy olyan nagy történet, hogy panelra kívánkozik, és a külföldi piacon is jó esélye van - szerintem, ha elolvassa, az Astro City-t jegyző Kurt Busiek is megnyalja mind a tíz ujját. Jó, persze nem célom én máséval verni a csalánt, de egy kérdést talán megér, és ezek az írók felállíthatnak egy mércét, amihez aztán mindenki tarthatja magát.

Ez persze cseppet sem kötelező, csak javaslat egy sokat feltett kérdésre írók terén. Én csupán annyit szeretnék, hogy a magazinban megjelenő képregények legyenek kerekek, a történetüknek legyen egy ívük, ha a sztorik folytatásosak, lehetőleg minél többet tudjunk meg a karakterekről és ne tocsogjon minden a felesleges vagánykodástól.



Ha kérdés az, hogy milyen szempontból elemeztem ezt a képregényt - mert úgy látom, kérdés - akkor legyen a geek sündisznó, aki élhet Kerekerdő közepén. Gondolom, azért is nem irtottak ki fákat a magazin kapcsán, mert alkotók célja megnyerni az erdő geek jószágait is.

Persze, hamár szempontok, akkor voltaképpen úgy viszonyultam a Randomhoz, mint Mr. Bridwell az emberiséghez a korábban is említett Astro City-ben: minden amatőr kezdeményezésben kedves számomra a benne rejlő potenciál, az alkotók lelkesedése és a folyamat, amiben fejlődésüket látom - mert mindenki fejlődik és mindig lehet fejlődni. A másik oldalon pedig ott volt mindaz, amit a Random szemére vetettem. (De talán a Random célja megnyerni az invázióra készülő űrsáskákat is.)

Ilyenkor mindig ott van bennem a dilemma, hogy óvatos legyek, még véletlenül se törjem le az alkotók önbizalmát... de tapasztaltam, hogy itt azért van önbizalom, éppen ezért annyira nem kell senkit féltenem. Ennek ellenére ahol lehetett, igyekeztem a kiadvány erényeire koncentrálni - bízom benne, hogy a Random képes arra, hogy tanuljon a hibáiból, és eljusson arra a szintre, hogy az első számon már jót tudjon mosolyogni, lehetőleg minél hamarabb.

Legközelebb viszont már nem mint "geek sün" fogom elemezni a kiadványt, hanem mint egy felpörgetett kiképző tiszt.

12 megjegyzés:

Hamlet írta...

A CP-s észrevételeket köszönöm, figyelembe vesszük a folytatásnál.

Viszont több helyen is elhangzott már a "Miért nem kerestek a Randomosok jó írókat?" kérdés,
de azon valahogy még senki sem gondolkodott el, hogy a képregényszerető jó írók az elmúlt években ha annyira akarhattak volna, összerakhattak volna valami képregényt maguktól is!

Azt konkrétan tudom, hogy Juhász "Rádiumember" Viktornak és az egyik kollégámnak évek óta van elfekvőben egy nagyon jó, Magyarországon játszódó szuperhős-képregénye. Amiért még nem lett belőle semmi, azok a szikár tények: novellákért jár pénz, képregényforgatókönyvért nem.
:(

Hamlet írta...

A "jó magyar írók miért nem csinálnak jó magyar képregényeket"-siránkozás másik rákfenéje a pénz: a jó rajzoló ugye sok-sok pénzért dolgozik. Ha valaki fizetség nélkül vállal be rajzolást, akkor meg azzal kell számolni, hogy kizárólag a rendes, fizetős munkája után tud csak képregényezni, így elképzelhető, hogy a cucc csak lassan készül el, esetleg kevésbé lesz odabaszós.
Isten hozott a magyar képregénybizniszben! :)
(azért a magyar ponyvaíróknál természetesen rá lehet kérdezni a képregényforgatózásra, szerencsére majdnem mindegyiküket ismerem személyesen :))

Balakin írta...

Köszönjük a kritikát, igazságos volt és hasznos is. Én csak a magam nevében tudok beszélni, de a Város legendái végén a "vége" felirat csak ennek a sztorinak a végét jelöli, lesz még folytatás és őszintén hiszem, hogy sokan meg fognak lepődni(de legalábbis remélem). Nem mentegetőzni akarok, de ez az első igazi képregényem így bizony vannak betegségei de igyekszem ezeket kijavítani és remélem egyre csak jobb lesz.
Viszont! Tényleg sokan mondják, hogy keressünk írókat és mi biz isten keresünk is, csak hát a keresés eredménye... hát finoman szólva is elkeserítő. Nem csak a Random nem tart még ott mint egy nyugati antológia de a komplett magyar képregényes színtérnek sem ártana egy kis reform!
És senkit nem akarok bántani(főleg én nem)de ez már nagyon kikívánkozott.
Még egyszer köszi a kritikát! Peace!

Nihil írta...

Hamlet: az írókat azért dobtam fel, mert ugye rendszeresen visszatérő kérdés volt a Random alkotógárdája részéről, és mert tudom, hogy az általam felsorolt emberkék között akad legalább egy olyan, aki szívesen kipróbálná magát képregényben - az egyetlen gondja eddig az volt, hogy nem talált magának rajzolót!
Ami a többit illeti, az a nagy hadi helyzet, hogy tudtommal nem a képregény az egyetlen mostohagyermek kis hazánkban, magyarán a novellákért sem jár feltétlen pénz, az ifjoncok tudtommal puszta lelkesedésből csinálják, aztán talán hozzájuk vágnak egy tiszteletpéldányt. Rendre visszatérő téma az, hogy aki meg akar élni a szakmájából, az nem fantasztikus témák megírására adja a fejét, és ez sok nagyöregre is igaz, akik azért már be vannak járatva. Az újonc pedig már annak is örül, ha megjelenhet.
Oké, nekem nincs akkora rálátásom a témára, viszont vannak olyan ismerőseim, akik ebben élnek, és ők is panaszkodnak erre, ugyanakkor a lelkesedés ott tartja őket.
Egyetlen magyar fantasy vagy sci-fi írót nem ismerek, aki az írásból tartaná el magát, ezért hát reggeltől estig fordít vagy más módon keresi meg a kenyerét, és csak utána áll neki az írásnak. Pedig a regényeik ott vannak a boltok polcán, sőt, sokszor az enyémen is. Magyarán az egész ugyanaz, pepitában.
Amiben a képregény viszont szerintem előnyt élvez, hogy egyszerűbb idegennyelvre fordítani, mint akár a legrövidebb novellát. Nem kell a leírásokkal szöszmötölni, et cetera, és a képek magukért beszélnek. Képregényeket szvsz mellesleg hamarabb olvasnak el az emberek képernyőről, mint novellákat, szóval, lehet, hogy hosszabb távon a képregényeknek inkább nyert ügye van. Persze ez csak személyes vélekedés.

Balakin: oké, azt sejtettem, hogy lesz folytatva, ugyanakkor ez volt az egyetlen történet, ami önmagában is olvasható volt, és nem kell várnunk a következő részre, hogy meg tudjuk, mi lesz a vége. :) Persze az egész koncepció az volt, hogy folytatásos képregények jelenjenek meg, de bevallom, emellett a Rossz bőrben-t tartom a kötet azon darabjának, ahol tényleg egy füzetre valót kapunk, ezért így említettem. Kíváncsian várom a folytatást!

Azt újfent szeretném hangsúlyozni, hogy a kezdeményezés maga roppant rokonszenves, és egyetlen amatőr munkába sem szeretem beleverni a csúfot, így általában vagy dicsérem, ha kell, némi kritikával/meglátással, vagy hallgatok - ez számomra is könnyebb, elkerülöm a konfliktusokat. Meg persze szárnypróbálgatásokat olvasva az emberben ott van, hogy okvetlenül másra kell erőltetnie a saját nézőpontjait?

A Random viszont egy olyan ambiciózus kezdeményezés, amiből valami nagy nőheti ki magát, éppen ezért úgy gondoltam, hogy talán jobb, hamár az elején kiemelem azokat, amiket a képregény gyengepontjainak tartok, így ezekre minél hamarabb oda lehet figyelni, és csiszolni őket, akkor is, ha nem jönnek tapasztalt írók. Nem tartottam volna fairnek, ha csak azokról írok, amik bejöttek, ahogy azt sem, hogy egy mondatban elintézem a nekem kevésbé tetszőket, az meg végképp kényelmes megoldásnak tűnt, ha inkább meg sem szólalok, így hát megszületett ez az elemzés. Bevallom, annak örülök, hogy úgy látom, valamelyest segített is.

Ami a reformot illeti, ezt bizony már más témáknál is hallottam kis hazánkban, és talán jól is jönne... viszont addig is az egyetlen, amit tehetünk, hogy tanulunk a korábbi munkáinkból. :)

(Na, de elég a magyarázkodásból.)

Akárhogy is, sok sikert kívánok a Randomnak, és kíváncsian várom a folytatásokat, amikről írni is fogok.

(És még mielőtt bárki elkenődne, nézzen bele bárminek az első részébe, ami nagy karriert futott be... az esetek döntő többségében az első részek fasorban nincsenek az adott sorozat további részeinek minőségével. És ezt leginkább a teljesség kedvéért írtam ide. Mindegyik koncepcióban ott az ígéret, csak csiszolni kell rajtuk.)

Komaváry írta...

"Amiért még nem lett belőle semmi, azok a szikár tények: novellákért jár pénz, képregényforgatókönyvért nem.
:( "

Képregényforgatókönyvért kaptam már pénzt, novelláért még nem. :p

Illetve még konkrétabban: Juhász Viktornak hosszú idő után először jelent meg novellája, az SFMagon. Szerintem pontosan ugyanannyit kapott érte, mint te a Randomos forgatókönyvért.

Balakin írta...

Nihil félre ne érts én nagyon örülök minden kritikának, főleg ha ilyen jól ki van fejtve ! A reform meg nem is csak az írókra vonatkozik hanem mindenkire! Kicsit mindenki túl művész és túl önérzetes és nem szeretik a csapatmunkát és mindenki mindent jobban tud és ez amúgy is művészet és aki nem érti az hülye. Na és ilyen akadályokba ütközünk folyamatosan amikor az állítólagos nálunk sokkal kvalitásosabb művészeket keressük.

brainoiz írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
brainoiz írta...

(elnézést, az előző én voltam, csak kissé sok elütést hagytam)

Hamlet: néhány apró kiigazítás -

rosszul tudod, nincsen évek óta elfekvő képregényscriptem, sajnos. van egy 75%-ban kész, amit egy közös (mármint nekünk kettőnknek is közös) barátommal írunk egy ideje.

"novellákért jár pénz, képregényforgatókönyvért nem"

ebben a formában úgy tűnik, mintha iszonyúan megérné novellát írni, pedig nem. szerencse, hogy nem a pénz miatt csinálom - az idézett Rádiumemberért (köszönöm mindenkinek, aki emlgetette :) ), ami amúgy kétszer is megjelent, egyszer sem kaptam egy fillért sem, rajtam kívülálló okok miatt, illetve az sfmagra is teljesen ingyen és bérmentve adtam A polidorit.

jv

Hamlet írta...

Na akkor Juhász Viktortól elnézést kérve nevezzük (írói ál)nevén a gyereket: Keith Alanson, Norman Fellings és Zelei Gábor például jópár fantasy novellát hoztak össze pénzért az elmúlt években (Bíborgönygök, Ibara kötetek), pedig képregényforgatókönyve mindhármuknak van (az egyiküké pont a tavaly belengetett steampunk antológiába készült volna), foglalkozhattak volna azzal is. Nem tették, mert a rajzolónak pénz kellett volna, stb, stb, lásd fentebb.
Nem azt írtam, hogy novellaírásból hülyére keresi magát az ember, csak azt, hogy ha az író választhat, hogy egy most még futó brandhez ír novellát pénzért, vagy bizonytalan kimenetelű képregényprojektbe vág bele, akkor 99%, hogy az előbbit választja. Én vagyok a maradék 1%
:(

Nihil írta...

Én már az általam felsorolt emberkék közül az egyiket oldalba böktem, mert régi álma volt, hogy képregényt írjon. Szinte azonnal jelentkezett is a Randomhoz. Most nem tudom, hogy áll az ő projektje, de ha Rajta múlik, valószínűleg szerepelni fog a története a következő számban. Egyébként az ilyesmiről Őt is nyugodtan meg lehet kérdezni, lévén fantasy-t ír.

Hamlet írta...

Így van, Justyn Time jelentkezett, és elvileg van is a fantasy sztorijához rajzoló. ;)

A Café Postnuclear 2. részébe amúgy már nem írok Frank Miller-monológokat, ellenben bemutatom a kiszáradt Balatonra épült, "káeurópai Eriont". ;)

Nihil írta...

Helyes, helyes, örülök mindkettőnek, a kiszáradt Balaton nagyon biztatónak hangzik! :D Kíváncsian várom! :)