Gáz, hogy a Május csakúgy kimaradt, pedig lenne miről beszámolnom, csupán időm nincs reá... nem sokat vagyok Szegeden, az albérletemben pedig nincsen netem, de sebaj, amint visszatérítik adóm egy részét, ez is változni fog.
Még nagyobb gáz, hogy másodjára jövök idén haza Pestről úgy, hogy a vonatot megállítják öngyilkosság miatt. Jó, persze, nyilván az elkövető sem jókedvében tette, másrészt meg ugye több száz embernek okoz úgy kellemetlenséget, hogy emellett a mozdonyvezetőt is kemény lelki terrornak teszi ki (ő ugye már nem tud semmit tenni, hiszen mire észreveszi a sínen heverő embert, ha hirtelen fékez is, azzal csak az utasoknak okoz jó eséllyel balesetet, a vonat annyival tovább megy, hogy még éppen elcsapja a szerencsétlent). Szerencsére ez a mostani Dorozsmánál történt, így akkora kellemetlenséget nem okozott, hogy bejussak...
Igaz, amikor kiléptem a fülkében, a válltáskám szíja gondolt egyet, és elszakadt...
Igaz, tíz lépést tettem meg a vonattól, amikor a bőröndöm fogója baráti szolidaritás végett letört...
Mindkettőnek rohadt vacak a fogása, de az állomáson legalább várt egy jó barátom, így azért nem kellett nagyon szentségelnem.
Néha azért úgy érzem, hogy az életemet megkapta valami sitcom író, aki a Dokik stílusában alkot. Mondjuk erre mondta azt Alan Moore, hogy legtöbbször azon fikciók alapján éljük meg az életünket, amelyek hatással voltak ránk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése